Lezárult az Első fizetésem kormányprogram újabb szakasza, hétfő estig volt lehetőségük jelentkezni a munkanélküli fiataloknak. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat (NSZ) közölte: 17.
Gazdaság
A régebbről húzódó problémák következtében az egészségügyi válság a vártnál jobban kimerítette a szerbiai költségvetést, így nagy kihívás lesz újból ellenőrzés alá vonni a közpénzügyeket – állapította meg hét eleji ülésén a Költségvetési Tanács (Fiskalni savet).
A vártnál valamivel lassabban, viszont csak véget értek a munkálatok Bulgáriában a Balkán Áramlat gázvezetéken, amelyen keresztül az energiahordozó Oroszországból Törökországon át érkezhet majd Szerbiába, és onnan tovább Magyarországra.
Zoran Drobnjak, a Szerbia Utai Közvállalat megbízott igazgatója bejelentette: az útdíj 5-6 százalékos növelését fogja kérni a köztársasági kormánytól.
Évek óta húzódik a Száva Központ eladása. A belgrádi vezetőség három alkalommal írt ki pályázatot árverésére, a legutóbbi alkalommal hétfőn délelőtt megtartott árverésen azonban elkelt az épületkomplexum.
Szerbiában csupán a Kamenicai Intézetnek van olyan mágnesesrezonancia-gépe, amely a rosszindulatú daganatok felfedezése mellett lehetőséget nyújt a mágnessel ellenőrzött mellpunkcióra (biopsziára)...

