Szerbia közadóssága szeptember végén 26,6 milliárd euró volt, ami a becsült bruttó hazai termék (GDP) 56,7 százalékának felel meg – közölte a Pénzügyminisztérium.
Gazdaság
A tavalyihoz viszonyítva a mezőgazdaság több mint 5 százalékos növekedésére számíthatunk idén az országban – erősítette meg Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter. A Szerbiai RTV-nek nyilatkozva más jó hírről is beszámolt, bejelentette ugyanis, hogy a fiatal mezőgazdasági termelők számára 1.
Minden idők egyik legjelentősebb beruházása előtt áll Szerbia. Az elektromos autók szerkezetét és egyéb műszaki fejlesztésre szakosodott Japán székhelyű Indec Corporation 1,9 milliárd dollárt fektet a gyár építésébe Szerbiában.
A kragujevaci székhelyű Fiat Chrysler Automobile (FCA) dolgozói egy hét fizetett szabadság után visszatértek a munkahelyükre és folytatják az 500-L típusú személygépkocsik gyártását két műszakban. A gyár Önálló Szakszervezetének tagjai a Betának elmondták, hogy az üzemben szigorúan betartják a járványügyi óvintézkedéseket: kötelező a védőmaszk viselése és a fertőtlenítőszerek használata.
Megelőzte az Apple-t, és a Huawei mögött egy hajszállal lemaradva a harmadik legnagyobb mobilgyártó már a Xiaomi.
Szeptemberben a szerbiai turisták vendégéjszakáinak száma 603.912 volt, ami 19 százalékkal több ez előző év azonos időszakához képest – közölte a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet.

