Félelmetes magasságokba emelkedett az árfolyama az év első hetében a bitcoinnak, amelyet még jó fél évtizede a hekkerek, terroristák, bűnözők és alvilági alakok kriptovalutájának tartottak. Azóta megváltozott a közvélekedés róla, sőt az utóbbi időben digitális aranyként, értékes befektetési lehetőségként és fontos fizetőeszközként tartják számon.
Gazdaság
Szerbiában több mint 40 ásványvízforrás van, és ugyanennyi gyógyfürdő is működik, de számos más autentikus látványossággal is ide tudná vonzani a hazai és a külföldi turistákat az ország. A Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztérium elsődleges célja, hogy „újramárkázza” a kínálatot, és ezzel közkedvelt turisztikai helyszínné változtassa az országot – nyilatkozta a Frankfurti Hírek nemzetközi szerb lapnak Tatjana Matić illetékes miniszter.
A járvány miatti gazdasági gondok gyorsabb áthidalását szolgáló idei kormányintézkedések keretében a munkanélküliek is számíthatnak egyszeri támogatásra. A Pénzügyminisztériumban a Tanjug és a Novosti újságírójának is megerősítették, hogy az álláskeresők biztosan kapnak valamilyen segélyt, és a szaktárca az államfővel és a miniszterelnökkel karöltve intenzíven dolgozik a legjobb megoldás felkutatásán, számba véve a rendelkezésre álló anyagi keretet.
Mintegy 242.000 hektár termőföldet vásárolt fel szerte az Egyesült Államokban Bill Gates, a Microsoft alapítója, aki jelenleg a világ negyedik leggazdagabb embere.
Öt pályázatot jelentetett meg pénteken a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság projekt-finanszírozásra és -társfinanszírozásra a közlekedési infrastruktúra, a vízellátás és vízvédelem, a helyi és regionális gazdaságfejlesztés, az általános oktatás és nevelés, valamint a sportfejlesztés területén. Az Igazgatóság erre 3.
A szlovén bankok komolyan fontolgatják, hogy külön felszámolják majd a lakosság megtakarításainak őrzését – jelentette be Blaž Brodnjak, az Új Ljubljanai Bank (Nova Ljubljanska banka – NLB) első embere. A bankigazgató szerint első lépésként a 100 ezer eurónál magasabb összegű megtakarításokat díjaztatnák.

