2026. március 18., szerda

Magyar zenészek a főszerepben

Újabb színpaddal bővül az idei Sziget Fesztivál kínálata

A teljesen új Budapest Park Stage by Johnnie Walker elnevezésű helyszín  kifejezetten a magyar zenei élet legnagyobb neveire és aktuális sztárjaira fókuszál és egyfajta híd szerepét tölti majd be a magyar főváros egyik koncert-szórakozóhelye, a Budapest Park klubhangulata és a Sziget nemzetközi fesztiválélménye között. Az új helyszínen öt napon keresztül napi több koncertblokkal várják a közönséget, ahol a hazai zenei színtér meghatározó előadói lépnek fel. A fellépők listája rendkívül sokszínű: egyszerre képviseltetik magukat a klasszikus, ikonikus zenekarok és a fiatalabb generáció meghatározó előadói. A programban többek között olyan nevek szerepelnek, mint Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Majka, a Bëlga, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz vagy a Quimby.

A szervezők célja az, hogy a magyar előadók eddiginél is nagyobb hangsúlyt kapjanak a fesztiválon. Bár korábban is számos hazai fellépő szerepelt a Sziget különböző színpadain, most először jön létre egy olyan dedikált tér, ahol koncentráltan, kiemelt figyelem mellett mutatkozik be magyar zenei élet „krémje”. Gerendai Károly, a fesztivál alapítója szerint ez a lépés egyben a hazai közönség számára is egyfajta találkozási pontot teremt, ahol saját kulturális közegükben élhetik át a Sziget élményét.
A projekt kulcsfontosságú eleme a Budapest Parkkal való együttműködés. 

A több mint egy évtizede sikeresen működő koncerthelyszín tapasztalata és közönségvonzó ereje garancia arra, hogy az új színpad is népszerű lesz. A szervezők ezért nemcsak a fellépők színvonalára, hanem a technikai háttérre is nagy hangsúlyt fektetnek és így a színpad mérete, valamint hang- és fénytechnikája is a kiemelt produkciókhoz igazodik. Pálffy András, a Budapest Park alapítója szerint az együttműködés hosszú távon is értéket teremthet, mivel erős szakmai és közösségi szinergiák rejlenek benne. Kiemelte, hogy különösen fontos, hogy a nemzetközi produkciók mellett a magyar közönség is „otthon érezhesse magát” a fesztiválon. Emellett a Budapest Parkra jellemző hangulatot – ahol a koncertek után is folytatódik a buli – szintén átültetik a Szigetre, így az éjszakai programok is hangsúlyos szerepet kapnak.
A fellépők listája egyben időutazás is a Sziget történetében. Olyan zenekarok is színpadra lépnek, amelyek már az első Diákszigeten is jelen voltak. Ezért a fellépők között van a Kispál és a Borz és a Tankcsapda is. Az utóbbi ráadásul ikonikus albumának, A legjobb méreg dalait is elhozza a közönségnek.

A programban számos további népszerű hazai előadó is szerepel Így a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, a Bëlga, a Péterfy Bori & Love Band, az Irie Maffia, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Parno Graszt közös produkciója, valamint a Blahalouisiana, Ivan & the Parazol, ByeAlex és a Slepp, Platon Karataev, AWS, Analog Balaton és sokan mások is fellépnek. A fiatalabb generáció képviseletében is erős lesz a mezőny, ami jól mutatja a magyar zenei színtér sokszínűségét. A fesztivál záró koncertjén Müller Péter Sziámi és zenésztársai lépnek fel, ami nemcsak a Sziget történetéhez kapcsolódik szorosan, hanem az énekes 75. születésnapja miatt is különleges alkalomnak ígérkezik. Lényegében a Sziget idei újítása egyértelműen azt jelzi, hogy a fesztivál szervezői a nemzetközi kínálatuk mellett a magyar zenei jelenlétet is tudatosan erősíteni kívánják.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: tények.hu / Az új színpadon a Tankcsapda is fellép