Ha hosszú ideig nézzük a képernyőt, a szemizmok könnyen begörcsölnek. Mi a teendő ilyenkor? Rövid időre hunyjuk be a szemünket, majd lassan nyissuk ki, és 10 másodpercig szögezzük tekintetünket egy távoli tárgyra. Közben időnként pislogjunk. A sötétség is segíti a szemizmok ellazulását. Tenyerünkkel teljesen takarjuk le a szemünket, hogy ne érhesse fény, majd mindkét szemünkkel pislogjunk két percig a sötétben.
A viszketés esetében gyakran előfordul, hogy látszólag minden ok nélkül rettenetesen viszketni kezd valahol a bőrünk. A hám felső rétegeiben található finom, speciális idegvégződések olyan jeleket küldenek, amelyeket viszketésként élünk meg. Ezt egykor a természet rendezte így: a vakarózási kényszernek engedelmeskedve távolítjuk el bőrünkről például a rovarokat, szúnyogot. A viszkető érzést egyébként a bőr szárazsága is kiválthatja. Ilyenkor az a teendő, hogy ujjunkkal dörzsölgessük a viszkető felületet. Ez kevésbé veszi igénybe a bőrt, mintha körmünkkel kapargatnánk azt. Az erős viszketési inger esetében segít a figyelemelterelés. Vegyünk a kezünkbe egy jégkockát, így az agyunk a hideg által kiváltott területre koncentrál és a viszketés megszűnik.
Az ásításnak, azt hisszük, hogy tudjuk az okát. A száj kinyílik, a szemek becsukódnak, a tüdő levegőt szív be. Közben egyre nagyobbra tátjuk a szánkat, az ásítást nagyon nehezen lehet elnyomni. Ez a velünk született reflex arra utal, hogy testünk az egyik állapotból a másikba vált, például éberségből fáradtságba. Ezt főként este tapasztalhatjuk magunkon, vagy egyéb napszakban, akkor, amikor az agy kevés oxigénhez jut. De mindez fordítva is történhet, reggelente abban segít az ásítás, hogy gyorsabban legyünk aktívak. Ha az ásítozása miatt társaságban kínosan érezzük magunkt, időnként menjünk szabad levegőre, a folyosóra vagy a mosdóba. Mozgassuk meg a tagjainkat, jólesően nyújtózkodjunk és közben mélyen szívjauk be a levegőt, majd erőteljesen fújjuk ki.
A gyomor jól hallható morgásra emlékeztető hangokat hallat. Ez legtöbbször egyidejűleg éhségérzettel jár együtt. Ami nem más, mint a gyomor korgás. Az lehet az oka, hogy a táplálékot a gyomor ritmikus összehúzódással továbbítja a bél felé. Ez az izommozgás akkor is folytatódik, amikor a gyomor üres. Olyankor a lenyelt levegő és a gyomorsav ide-oda préselődik, s ez okozza a korgó bélhangokat. Szánjunk elegendő időt a kapkodás nélküli evésre, csak kis falatot vegyünk a szájunkba, és azt alaposan rágjuk meg. Így kevesebb levegőt nyelünk, amely később a bélben zajokat kelthet. Az azonnali segítség gyomorkorgás esetén, hogy együnk egy szelet kenyeret, vagy ha van otthon, rágcsáljunk édes köménymagot. Ez azért különösen jó, mert a kömény növényi hatóanyagai megnyugtatják a gyomor izmait.
A csuklás nem más mint a mell és a hasüreg között elhelyezkedő rekeszizom hirtelen összerándulása, és emiatt sajátos szaggatott hangot adunk. A rekeszizom egy inger, amely általában a mohó evés hatására hirtelen felpúposodik. A tüdő villámgyorsan levegőt követel, ám az agy parancsot ad a gégefedő becsukódására. Ekkor a görcsös levegővételt jellegzetes hang kíséri és csuklani kezdünk. Ez a reflex az anyaméhben alakul ki akkor, amikor a magzat gyakorolja a légzést, a gégefedő azért záródik be, hogy ne kerüljön magzatvíz a tüdőbe. A csuklás ellen segítségül hívhatjuk az akupresszurát, azt az ideget kell nyomni, amely a rekeszizmot csuklásra készteti. Két ujjunkat szorítsuk óvatosan 5 másodpercig a légcső és a nyakizom közötti mélyedésbe, a nyak jobb vagy bal oldalán.
