2024. május 9., csütörtök

Varázsreggeli

Humanitárius akció a rászoruló gyermekek megsegítésére

Szerbiában 2006-ban alakult meg az Élemiszerbank nevű humanitárius szervezet, amely felvállalta, hogy hozzájárul a szegénység, az éhínség felszámolásához, valamint az élelmiszer-pocsékolás elleni küzdelemhez, a felesleget pedig eljuttatja a rászorulóknak. A kimutatások szerint ugyanis nálunk 50 000 család él a létminimum alatt, hárommillióan pedig szegénynek számítanak. A belgrádi székhelyű szervezet célja begyűjteni a pékségekben, illetve a vendéglőkben, étkezdékben fennmaradt felesleget, illetve a gyártóktól támogatást szerezni, és ezt továbbadni a szegényeknek.

Akciójuk értelmét azzal magyarázzák, hogy még egy olyan szegény országban is, mint Szerbia, sok táplálékot eldobálnak az emberek. Eddig 250 tonna élelmet gyűjtöttek össze, melynek értéke meghaladja a félmillió eurót.
A hétvégén – immár negyedik alkalommal – újabb akciót tartottak közösen a Szerbiai Crédit Agricole Bankkal és a Metro bevásárlóközponttal az ország öt nagy városában: Belgrádban, Újvidéken, Nišben, Szabadkán és Kragujevacon. A Varázsreggeli elnevezésű akció célja az volt, hogy minél több élelmet gyűjtsenek össze azon belgrádi, újvidéki, szabadkai, palánkai, nagykikindai, pancsovai, zombori, verseci, piroti, leskovaci, čačaki és kragujevaci iskolák számára, amelyekben különleges szükségletű gyermekek tanulnak. Összesen 29 ilyen intézményt tartanak nyilván, ezekbe 5000 diák jár, reggel 7-től délután 5 óráig tartózkodnak az iskolában, és napi háromszori étkezést biztosítanak számukra. A tanintézmények többségében azonban erre nincs elegendő pénz, csupán a költségvetés eszközei állnak rendelkezésükre. Legtöbbször csak reggelire és ebédre jut a pénzből, ami a gyerekek egyetlen napi étkezését jelenti.
Szombaton a Metro üzleteiben a vásárlóknak alkalmuk adódott, hogy a 242,83 dinár értékű csomag megvásárlásával hozzájáruljanak a humanitárius akció sikeréhez, melyet számos termelő támogatott, a Metro és a Crédit Agricole Bank pedig még 8000 eurót költött élelmiszer vásárlására.