A vitaminokon kívül szervezetünkben szintén kis mennyiségben előforduló, energiát nem szolgáltató, ugyanakkor nélkülözhetetlen anyagok a makro- és mikroelemek. Hiányuk esetén számtalan tünetet fedezhetünk fel a fáradékonyságtól a szexuális zavarokig. Sokszor eszünkbe sem jut, hogy ezek a milligrammnyi mennyiségben előforduló elemek fontos szerepet játszanak. A makroelemek csoportjába tartozik a nátrium, a kálium, a kalcium, a magnézium és a foszfor. A mikroelemekhez soroljuk a vasat, cinket, mangánt, rezet, krómot, szelént és a jódot. A fáradékonyság sokféle betegség, hiányállapot tünete lehet. Előfordulhat, hogy egyik kiváltó tényezője a vashiányos táplálkozás, de a C-vitamin és a cink lehetséges hiánya is hozzájárulhat kialakulásához. A vas részt vesz az oxigénszállításban és -tárolásban, javítja a testi erőnlétet, valamint fokozza az immunitást. Hiányában gyengülhet az ellenálló képesség.
A megfelelően összeállított étrenddel az életfontosságú vitaminok és ásványi anyagok bevitele fedezhető. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy télen kevesebb napsütés ér bennünket (ami bizonyos vitaminok képződéséhez szükséges), erre az évszakra jellemző a gyakoribb megfázás és az influenza. A zöldségek és gyümölcsök a tárolás során vitamintartalmukból veszítenek. Mindezek együttesen okozhatják, hogy a többi, nem táplálkozási eredetű tényezővel együtt tavasszal sokan fáradékonyságra panaszkodnak.
Köztudott, hogy a táplálkozás fontos szerepet játszik vitaminszükségletünk kielégítésében. A vitaminok leegyszerűsített hatásmechanizmusának lényege, hogy az emésztőcsatornából felszívódnak és bekapcsolódnak a szervezet különböző életfolyamataiba. Avitaminózisnak nevezzük azt az állapotot, amelyben a szervezet teljesen nélkülözi egy vagy több vitamin jelenlétét. Ma avitaminózissal ritkán találkozunk. Ilyen avitaminózis volt régen a hajósok réme, a skorbut.
Gyakrabban fordul elő hipovitaminózis, amely a nem megfelelő vitaminellátottságra utal. Az esetek többségében ez azért fordulhat elő, mert nem figyelünk a különböző állapotváltozások (pl.: terhesség, betegségek, megváltozott életkörülmények, intenzív sportolás stb.) következtében kialakuló megnövekedett szükségletre, vagy ugyan energiában eleget, sőt sokszor többet eszünk a kelleténél, de például a szénhidrátbevitelen belül a túlzott mennyiségű kristálycukor, üdítő, édesség miatt több B1-vitaminra lenne szükség.
Az 1800-as évek második felében egy japán orvos a tengerészeknél egy félelmetes betegséget vélt felfedezni, melynek egyik tünete a merev járás volt. Ezer matróz közül csaknem a felénél tapasztalta. Először a betegség a batáviai börtönben tört ki, annak ellenére, hogy javultak a fogvatartottak ellátási körülményei. A fő táplálék a rizs volt, de a korábbiakkal ellentétben hántolt, fényezett állapotban került az elítéltek asztalára. Időközben a beriberi Ázsiában, Afrikában, Indonéziában egyre több áldozatot szedett. A betegség tünetei az akkori leírások szerint: a megmerevedett ízületek, parázsló hőség, izomgörcsök, amelyet bénulás követ, kínzó, legyűrhetetlen fáradság.
A kormányzat a tudósok segítségét kérte a probléma megoldásában. Pasteur egyik tanítványát, Christian Eijkmannt ajánlotta, aki már évekkel azelőtt beszámolt Pasteurnak Jáva-szigetén, holland katonaorvosként a beriberi gyógyításában (ami akkor természetesen még sikertelen volt) szerzett tapasztalatairól. 1886-ban elkezdte a kutatócsoport munkáját Batáviában. A betegség hátterében mikrobákat, kórokozókat, baktériumokat kerestek, miközben a börtönlakókon folyamatosan tanulmányozták a tüneteket. Az állatkísérleteket tovább folytatva kiderült, hogy a beriberi nem fertőző betegség, nem baktérium okozza. A megoldást a véletlen események sorozata segítette. Elfogyott a tyúkok takarmánya, amelyet a konyháról származó ételmaradékkal-rizzsel pótoltak. Rövid időn belül az addig egészséges állatokon is a börtönlakóknál előforduló jellemző beriberi tüneteit tapasztalták. A számtalan megfigyelés és kísérlet után felmerült a kérdés: lehet, hogy valami van a rizs héjában? Számtalan állatkísérlet, később emberi vizsgálat következett, míg végül Eijkmann 1929-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat, annak elismeréseként, hogy felfedezte az első vitaminhiány (B1) okozta betegséget.
