A gyerekek eltanulták és szinte tökéletesre fejlesztették a büntetési technikákat. Agresszív társadalomban élünk, ezt mindenki tudja. Mengyán Pletikoszity Ildikó iskolapszichológussal és pszichoterapeutával arról beszélgettünk, hogy ez hogyan hat a jövő nemzedékére.
– Ki a felelős, a szülő, a tévé, az internet…?
– Számos kutatás bizonyítja, hogy a médiában nézett erőszak szignifikánsan (tudományos módszerekkel alátámaszthatóan, jelentősen) befolyásolja a viselkedést, mégpedig ösztönzi az agresszivitást. A dolog azonban mégsem ilyen egyszerű. Érdekes, hogy ilyen összefüggés a lányoknál nem létezik, vagy igen gyengén kifejezett. Én úgy fogalmaznék, hogy az agresszív viselkedésnek nem a tévé az oka, hanem a modellje. Képezzük ezt le egy konkrét szituációra: van egy gyerek, akit nem fogad be a közösség, nem akarnak játszani vele, nem segítenek neki stb. Az ő természetes igénye, hogy barátokat szeretne, társakkal játszana, s ezek a késztetései nem nyernek kielégítést. Nem tanulta meg, hogyan kell közösségbe illeszkedni, hogyan kell barátokat szerezni, viszont van egy viselkedésminta a tarsolyában, amit a tévéből, filmből, akár rajzfilmből tanult. Ezen a ponton már nem csak az agresszióról beszélünk, annál sokkal többről van szó: családról, társadalmi változásokról. Korábban a társadalmak, ha úgy tetszik közösségek, meghatározták, hogy az egyénnek hogyan kell viselkednie bizonyos helyzetekben, hogyan kell megoldania egyes élethelyzeteket. Ennek ma már nyoma sincs. Minták, modellek, szabályok híján marad a tehetetlenség, ami rokoni kapcsolatban áll az agresszióval. Minél több szabályt fogalmazunk meg gyermekeink nevelésében, annál kevesebbet kell őket büntetni. Minél több megoldási módot ismernek egy-egy problémára, annál kevesebbet nyúlnak az erőszakhoz.
– Hogyan hat rájuk az a rengeteg információ, amely az interneten található?
– Az internet egy külön érdekes téma, hiszen a fiatalok, a gyerekek gyakran „elsőgenerációs” szörfösök, nincs kitől megtanulniuk, hogyan kell használni, így leginkább céltalanul bolyongnak az elektronikus információ világában, és gyakran a minden idejüket felemésztő játékoknál kötnek ki. Mondani sem kell, kitalált világok kitalált figurái, erőszakos élettel élnek és erőszakos halállal halnak meg bennük. Kialakulóban van egy újfajta kór, a cyber-függőség. Még nem tudunk róla sokat, de úgy tűnik, hogy a közeljövőben sokat fogunk róla hallani. Nemrég egy házi video futotta körbe a világot, amelyen egy 10 év körüli fiú az őrület határára kerül, mert a bátyja és annak társasága nem engedi őt a számítógép közelébe. Kétszeresen is elrettentő a történet: az idősebb testvér öccsére szabályos lelki terrort gyakorol. Erre ő erőszakos dühkitöréssel reagál, ami láthatóan nem ártatlan „gyerek-hiszti”. A kisfilmből ordít a kérdés: hol vannak a szülők? Nos, ki tehető felelőssé? A család vagy a társadalom? A család még mindig megvédheti a gyermekeket a rossz hatásoktól, csak egyre nagyobb erőfeszítésre van szükség, a szülőknek pedig egyre kevesebb az idejük és a türelmük. A jó hír az, hogy nagyon sok gyerek él szép, tartalmas életet, a tévével, anélkül, számítógéppel vagy nélküle. A szülői figyelem, türelem, korlátok tartása, majd fokozatos tágítása védőoltásként hat a gyerekre.
– A családon belüli erőszak elszenvedése visszahúzódóvá vagy agresszívvé tesz?
– A gyakorlat azt mutatja, hogy a fiúk leggyakrabban agresszívvé, a lányok visszahúzódóvá válnak. Az inceszt jellegű erőszak a fiúkat is talán inkább visszahúzódóvá teszi, mert elsősorban bűntudatot ébreszt. Ha fizikai bántalmazásról beszélünk és az elkövető az apa (persze lehet az anya is, csak sokkal ritkább az ilyen eset), a fiú frusztrált is, de a mintát is az apjáról veszi. A lányoknak pedig a szó nélkül tűrő, a mindig megbocsátó anya a mintaképük.
– Ez milyen hatással lehet a jövőjükre?
– A családi mintát „átörökítjük”, persze nem genetikailag. A különböző helyzetekre adott reakciók hasonlóak lehetnek. Nagyon gyakori, hogy az erőszakos cselekedetek elkövetői a családokban maguk is bántalmazott gyerekek voltak.
– Hogyan kellene megnyugtatni a gyerekeket?
– A széles társadalmi összefogás lenne igazán jó, erre azonban vajmi kevés az esély. Így marad a mikroklíma, ami elsősorban a család, de nagyon fontos a kisközösség , valamint az iskola is. A családi és közösségi értékek megteremtése és tisztelete, a türelem és a kitartás meghozza a gyümölcsét.
