A sajátvér-terápia (SVT) néhány évtizeddel ezelőtt ismeretes és gyakorta használt eljárás volt. Az ún. modern gyógymódoknak „köszönhetően”, amelyek mindenáron gyorsan látható eredményeket követelnek (antibiotikumok, szteroidok és más kemoterapeutikumok alkalmazása), e módszer lassan feledésbe merül. A sajátvér-terápia eredete az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Orvosi megfigyelések már akkor igazolták a kezelés pozitív hatását csonttörések gyógyításánál. Noha a módszer hatásmechanizmusa még ma sem teljesen tisztázott, a tapasztalati gyógyászat szerint az egyik leghatásosabb immunerősítőnek számít.
A vér egészségi állapotunk naplója. Oxigént, tápanyagokat szállít testszerte, ugyanakkor fontos eleme immunrendszerünknek. Véredényeink az immunrendszert alkotó sejtjeink egész hadseregét szállítják. Ezek felmérik a szervezet aktuális állapotát és összehasonlítják az ideális állapottal. Ha ezek között jelentős a különbség, megfelelő ellenszabályozás indul meg. A vérvétellel a védelemért felelős anyagokból parányi mennyiséget veszünk ki a szervezetből, majd injekció formájában visszajuttatjuk az izomba, tehát a vételi helytől távoli, „idegen” helyre adjuk be, apró, mesterséges vérömlenyt előidézve. Ha így tekintjük, a sajátvér-terápia a test saját sejtjeivel végzett sejtterápia. Mivel testidegen fehérjéket nem alkalmazunk, csak enyhe reakció jelentkezik, heves intolerancia nincs. A következmény az immunitás gyors javulása. Ezt bizonyos reakciókon lehet lemérni. Ilyen a testhőmérséklet enyhe, átmeneti emelkedése, a fehérvérsejtek számának emelkedése, valamint más, gyulladást jelző paraméterek emelkedése, és a fokozott antitest-termelődés.
Azzal, hogy a szervezet a „saját testidegen” (azaz saját, de idegen helyen lévő) fehérjéket bont le, képes felismerni a gyulladásokat és az allergiákat kiváltó immunkomplexeket, és élesíti immunológiai emlékezetét. Ez képessé teszi arra, hogy gyorsabban és hatásosabban védekezzen a fertőző ágensekkel és allergénekkel szemben.
Ma a sajátvér-injekciókkal végzett kezelés a klasszikus áthangoló természetgyógyászati módszerek egyike, amelyet leggyakrabban allergia, immungyengeség, krónikus gyulladások, reuma és anyagcserezavarok esetén szoktak alkalmazni. A ma végzett sajátvér-terápiák sokfélék, és hatásukban is jelentős különbségek lehetnek. Noha az injekció és a vérvétel kis fájdalommal jár, a kiváló hatás miatt igen jól tolerálják a betegek.
A vérvétel rendszerint a karvénából történik, azután vagy változatlanul és haladéktalanul visszafecskendezik a farizomba, vagy gyógyszereket kevernek hozzá, esetleg oxigénnel, ózonnal dúsítják, és ilyenkor infúzió formájában juttatják vissza az érrendszerbe (vénába). A saját vért azonban homeopátiásan hígítva szájon keresztül is lehet szedni.
Aki hajlamos gyakran meghűlni vagy hajlamos az ismétlődő húgyúti infekciókra, annál különösen alkalmas ez az eljárás. Főleg a hideg évszakban érdemes erre a bevált, egyszerű és olcsó gyógymódra gondolni. A makacs szénanátha, a házipor-allergia vagy a viszkető ekcéma és neurodermitisz szintén nagyon jól reagál a sajátvér-kezelésre. Pollenallergia esetén ajánlatos a panaszok várható jelentkezése előtt hat héttel megkezdeni a terápiát. Ilyen esetekben szintén szóba jöhet a vér keverése homeopátiás injekciós készítményekkel. Egy kúra 5-10 injekcióból áll, a kezelési sűrűség heti egy-két injekció.
Az Exeteri Egyetem kutatói klinikai vizsgálatokkal igazolták a sajátvér-injekciók kiváló terápiás hatását neurodermitisz esetén. Az allergia egyéb fajtái – csalánkiütés, élelmiszer-allergia, görcsös hörghurut, asztma – is kiválóan reagálnak a sajátvér-kezelésre. A saját vérrel végzett kezelés nagyon hatásos herpesz eseteiben (ajakherpesz, genitális herpesz, övsömör), különösen, ha gyakran kiújulnak. Pikkelysömör esetében is érdemes próbálkozni sajátvér-injekciókkal, de itt már némi türelem szükséges.
