A depresszió nem egyfajta hangulat, hanem olyan állapot, amelyben meghatározott érzelmi és hangulati jellemzők keverednek jellegzetes testi és viselkedésbeli sajátosságokkal hosszabb-rövidebb ideig, enyhébb-súlyosabb formában.
Nem minden depresszió...
Nem depresszió például a gyász vagy bármi olyan eseményre adott érzelmi reakciónk, ami valamiféle veszteségélményt jelent: egy párkapcsolat vagy barátság megszakadása, szeretett emberek elkerülése környezetünkből (utazás, költözés, felnövekvő gyerekek stb.), anyagi veszteség, munkahelyi pozícióvesztés, egy dédelgetett álmunk megvalósításának lehetetlenné válása, számunkra fontos tárgyak elvesztése, nyugdíjazás stb. Nem depresszió a kimerültség, a stressz következményeként fellépő levert, fáradt, energiahiányos állapot vagy a „jól végzett munka bánata”, amikor valami nagyobb feladat (munka, vizsga, iskola, gyereknevelés) befejezése után még nincsenek újabb céljaink, és szinte gyászoljuk az intenzitásnak azt a boldogító érzését, amit a feladat kapcsán megéltünk. Még a szülés utáni (postpartum) depressziók nagy része sem számít igazán depressziónak, mert lényegi pszichés összetevői gyakran teljesen különböznek a depressziótól. Nem depresszió az alacsony vérnyomással járó, kissé nyomott, szédelgős hangulat, és ugyancsak nem depresszió a normális emberi szomorúság, az élet nagy kérdésein való – és válasz nélkül hagyott – tűnődés, a mulandósággal való szembenézés, önértékelésünk megingása olyankor, amikor szembesülnünk kell lényünk és képességeink határaival, a levertség időnkénti érzése, az őszi-téli időszak szomorkás, esős, befelé forduló hangulata. Ugyancsak fontos megkülönböztetnünk a depressziót a szorongás egészen más jellegű érzésétől.
Ha üresség kínoz
Ezeknek az állapotoknak azonban lehetnek olyan hosszúságú vagy intenzitású változatai, amelyek már klinikai értelemben is megfontolandók. Ha a gyász – akár halál az oka, akár más jelentős veszteségélmény – nem múlik, és a gyászoló hosszú hónapok, akár évek múltán sem képes visszatérni az élet normális menetébe, elgondolkozhatunk azon, hogy szakember segítségét is igénybe vegye. Ha a stresszhatás elmúltával sem szűnik az ólmos fáradtság, az energia- és motivációhiány, ha a jól végzett munka után nincs örömérzet és új célok sem formálódnak a jövő felé mutató úton, ha az őszi-téli levertség munkaképtelenséggé, tehetetlen kilátástalansággá, ólmos szürkeséggé erősödik – alighanem komolyabb szakértelemre is szükség van. Ugyancsak fokozott figyelmet igényel, ha a szomorkás, depresszív fázisokat hosszabb tünetmentes vagy akár kifejezetten aktív, hatékony, intenzív, szinte pörgő időszakok váltogatják. Ez többnyire nem annak a jele, hogy a depresszió elmúltával újra visszatér az egyén életereje, életkedve, hanem a depresszió egy sajátos, de gyakori formájának jellegzetes mintázata, amely mindenképpen szakember elé kívánkozik. Jellegzetes tünet a testsúly jelentős megváltozása (fölfelé vagy lefelé), gyakran az étvágy váltakozása is, valamint az alvási ritmus kitérése valamelyik irányba: este nem tud elaludni, reggel nem tud felkelni, esetleg az éjszaka közepén ébred föl, és azután nem tud már visszaaludni. Két további fontos tünet, amiről nem mindig könnyű tudomást szerezni, mert a depressziós beteg gyakran nem beszél róla: a kínzó bűntudat, önvád, lelkiismeret-furdalás – valamint a halállal, gyakran az öngyilkosság gondolatával való foglalkozás.
Egyedül nem megy
A depresszió klinikai formái nagyon komoly betegségnek számítanak, amit csak komoly szaktudással lehet felelősen kezelni, gyógyítani. Mára már rengeteg hatékony gyógyszer és pszichoterápiás tapasztalat áll rendelkezésre a depressziós betegek kezelése céljából – sajnos, gyakran ez is kevésnek bizonyul. A depresszió okáról és eredetéről ma még kevés véglegeset tud a tudomány. A depresszió kezelésének egyik leggyakoribb formája a pontos diagnózison alapuló gyógyszeres kezelés, valamint a kiváltó pszichés hátteret feltáró és az okok megszüntetésére irányuló pszichoterápia. Ha valaki nem tud gyászolni, nem tanulta meg vállalni és kezelni agresszióját, további fejlődését akadályozó korábbi, akár gyermekkori élmények terhét cipeli, önállótlan, alacsony önértékelésű, másoktól függő egyéniség stb., pusztán gyógyszerrel ezeken nem fog továbbjutni – ezért ha valóban gyógyulni akar, az ilyen irányú erőfeszítéseket nem spórolhatja meg.
