A II. világháború és a közvetlen utána zajlott hidegháború fegyverkezési versenyének egyik mellékterméke a ma már számos gyakorlati felhasználással bíró lézer.
Egészség
Nemcsak a mértékletes borivás tesz jót az egészségnek: egy amerikai vizsgálat szerint a vörösbor néhány hatóanyaga közvetlenül a szűkült koszorúérbe juttatva is igen eredményes – hangzott el az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán.
Az Újvidéki Egészségház több társszervezővel közösen vasárnap egész napos akkreditált szaktanácskozást tartott mintegy 300 egészségügyi nővér és technikus részvételével, azzal a céllal, hogy a jövőben még jobb, színvonalasabb, minőségibb szolgáltatást nyújtsanak a betegeknek, illetve mindazoknak, akik igénybe veszik munkájukat. A székvárosban ez volt az első ilyen jellegű összejövetel, az Egészségügyi Dolgozók Kamarája vajdasági ágazatának támogatásával azonban év eleje óta eddig Zentán, Pannónián, Zomborban gyűltek össze hasonló céllal a sz...
Gyakrabban kerülnek kórházba és halálozási esélyük is rosszabb azoknak a szívelégtelenségben szenvedő, rendszeres orvosi kontroll alatt álló betegeknek, akik kevésbé tájékozottak betegségük alapjairól - mutatták ki vizsgálatukban amerikai szívgyógyászok.
A Szabadkai Közkórház 36 sebésznőgyógyászt látott vendégül az elmúlt néhány héten az ország minden tájáról, illetve Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából annak az IPA-projektumnak köszönhetően, amelyet a szabadkai kórház a Szegedi Tudományegyetemmel karöltve indított el, és amely a nőgyógyászati sebészetben használatos endoszkópos eljárások és műtéti technikák elsajátításában nyújt segítséget a meddőség kezelésében.