2026. április 6., hétfő


Keresés: 航天机电股票2025年12月30日至2026年1月2日技术面分析 (10000 találat)

Litván, osztrák és belgrádi győzelem

Szabadkán 39. alkalommal rendezték meg a Szabadka-kupa elnevezésű nemzetközi súlyemelőversenyt, amelyen az idén 8 ország 11 egyesülete vett részt. Az utóbbi évtizedek legrangosabb mezőnye jött össze az Ivan Sarić Műszaki Középiskola tornatermében, a helyi közönség láthatta többek közt a tokiói olimpián szerepelt litván Arnas Šidiškist, valamint négy súlyemelőt, akik készülnek a felnőtt-világbajnokságra, és két hazai versenyzőt, akik hamarosan részt vesznek a junior-Európa-bajnokságon.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337588/Litvan-osztrak-es-belgradi-gyozelem
Megmaradnak a magyar osztályok Temerinben

Temerinben a 2025/2026-os tanévben 34 gyermek kezdi meg az első osztályt a Kókai Imre Általános Iskolában. Bár a magyar elsősök száma soha nem volt még ennyire alacsony, a helyi iskola és a közösség sikeresen biztosította, hogy mindhárom, párhuzamos magyar osztály megmaradjon.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.337608/Megmaradnak-a-magyar-osztalyok-Temerinben
Az EKB vezetője szerint lassulhat az EU gazdasági növekedése

Az euróövezet gazdasági növekedésének üteme valószínűleg lassulni fog a harmadik negyedévben a nemzetközi kereskedelemben tapasztalható folyamatos bizonytalanság hatására – jelentette ki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerdán, az EKB honlapján közzétett beszédében.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337615/Az-EKB-vezetoje-szerint-lassulhat-az-EU-gazdasagi-novekedese
Már 12 sebesültje van a Munkácsot ért rakétatámadásnak

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban – jelentették ukrán országos és megyei hírportálok a Munkácsi Városi Tanács hivatalos Facebook-oldalán közzétett információk alapján.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.337603/Mar-12-sebesultje-van-a-Munkacsot-ert-raketatamadasnak
Tizennyolcmillió dináros támogatást kapott tizenegy vállalat

A gazdasági minisztérium június 1-je és augusztus 12-e között 18,1 millió dinár értékben nyújtott állami támogatást 11 vállalat számára a feldolgozóipar, az autóipar, a technológia és az élelmiszeripar területén.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337602/Tizennyolcmillio-dinaros-tamogatast-kapott-tizenegy-vallalat
New Yorkban ma sorsolnak

A szerdai állás szerint öt szerbiai és három magyarországi teniszező lesz érdekelt a US Open mai sorsolásán. Az idény utolsó Grand Slam-tornáján alanyi jogon Novak Đoković, Miomir Kecmanović, Hamad Međedović, Györe László, Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Olga Danilović és Bondár Anna indulhat.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337587/New-Yorkban-ma-sorsolnak
Nehézkes megújulás

Szerbiában 2030-ig 3,5 gigawatt teljesítményű új szélerőművet és napelemparkot kell kiépíteni a nemzeti klíma- és energiatervezet szerint, amelyet tavaly fogadott el a szerbiai kormány. A dokumentumban kiemelik, hogy a megújuló energiát a villanyáram-termelés fő forrásává kell tenni, és a szükségletek legkevesebb 45 százalékát fenntartható forrásokból kell biztosítani az említett határidőig. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337601/Nehezkes-megujulas
Jó reggelt! 21-08-2025

Vannak csendes, békés, s vannak eseménydús napok. Általános igazság ez a bejárati ajtó tekintetében is.

http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.337628/Jo-reggelt-21-08-2025
Csütörtöki sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 15.30, Eurosport 1: Benelux-körverseny, férfiak, 2.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337585/Csutortoki-sportajanlo
Eddig csaknem 117 millió számlát küldtek be a polgárok

Az Adóhivatal közleménye szerint eddig több mint 368 ezren regisztráltak a Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű nyereményjátékra, és 116.944.323 számlát küldtek be. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337577/Eddig-csaknem-117-millio-szamlat-kuldtek-be-a-polgarok
Továbbra is a Shell a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent – áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337576/Tovabbra-is-a-Shell-a-vilag-legertekesebb-olaj-es-gazmarkaja
Világos az elemeket is legyőzte

Világos Adriana nyerte a női gerelyhajítást a svájci Lausanne-ban rendezett Gyémánt Liga-versenyen. A kishegyesi atléta 63,02 méteres dobással szerezte meg az első helyet, ezzel megelőzve az olimpiai és világbajnok japán Kitagucsi

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337596/Vilagos-az-elemeket-is-legyozte
Szeptemberben autóbörze

Az Újvidéki Vásár szeptember 5-e és 7-e között tartja meg a régió egyik leghíresebb autós rendezvényének számító Autó- és Motorkerékpár-börzét – jelentették be tegnap a vásár honlapján.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337580/Szeptemberben-autoborze
Az új kenyér ünnepe Zentán

Megtartották a Zentai Gazdakör és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ közös Szent István-napi újkenyér-ünnepét. Kobrehel Ervin, a gazdakör elnöke újságírói kérdésre Szent István örökségéről beszélt.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.337583/Az-uj-kenyer-unnepe-Zentan
Nyújtom feléd a mancsom

Az elhagyott állatok nemzetközi napja alkalmából – amelyet minden év augusztusának harmadik szombatján tartanak – a Lidl egy tonna macskaeledelt és jutalomfalatot adományozott az Animal Rescue Serbia (ARS) Állatmentő Egyesületnek.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337564/Nyujtom-feled-a-mancsom
„Az állam mindent kárpótol”

Az ország hatalmas károkat kénytelen elszenvedni a tiltakozások miatt, amelyek negatívan hatnak a turizmusra, a vendéglátásra és a különböző szakmák végzésére is, de az általános forgalmi adó megfizettetése is megcsappant – mondta Siniša Mali pénzügyminiszter a Pink Televízió műsorában. Kiemelte: „az állam nem adja fel, és mindent kárpótol, ami elveszett”.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337573/Az-allam-mindent-karpotol
Inspiráló találkozások

Négynapos mesterműhelyt szervezett Bácskossuthfalván a 9+1 Nemzetközi Művésztelep a művelődési házban. A XIII.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.337599/Inspiralo-talalkozasok
Kellemesebb környezet a kis pácienseknek

A törökbecsei Egészségház gyermekosztálya nemrég teljesen új bútorzatot és felszerelést kapott, a Tartományi Egészségügyi Titkárság pályázatán elnyert forrásoknak köszönhetően. A 1.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/torokbecse/a.337559/Kellemesebb-kornyezet-a-kis-pacienseknek
Járdaépítés helyi közösségi segítséggel

Az adai II. helyi közösség az idén második alkalommal írta ki járda építésére a pályázatot, amely szeptember 1.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.337552/Jardaepites-helyi-kozossegi-segitseggel
Vučić vasárnap jelenti be a lakosságot támogató intézkedéseket

Aleksandar Vučić elnök ma bejelentette, hogy vasárnap ismertetik a polgároknak támogató új intézkedéseket, amelyek szeptember 1-jétől lépnek életbe.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337563/Vucic-vasarnap-jelenti-be-a-lakossagot-tamogato-intezkedeseket
Az újoncok sikerei

Nagy várakozás előzte meg a Leeds visszatérését a Premier League-be. Az Everton elleni hazai találkozón fölényben játszott az újonc, komolyabb helyzeteket viszont nem dolgozott ki. Végül a hajrában kezezés miatt a vendéglátó büntetőhöz jutott, amelyet Lukas Nmecha értékesített, ezzel egyúttal három ponthoz juttatta csapatát.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337543/Az-ujoncok-sikerei
Egy álom válik valóra

A Pásztor István Alapítvány tavaly júniusban jött létre néhány nappal a Vajdasági Magyar Szövetség 30. születésnapja előtt.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337554/Egy-alom-valik-valora
Lola és Anna hasonló vereségei

Felemás sikert jegyeztek Amerika-szerte a magyar és a szerbiai teniszezők a hétfői játéknapon. A US Open női egyesének selejtezőjében Gálfi Dalma és Udvardy Panna nyert, ugyanott kikapott Lola Radivojević. Winston-Salemben Fucsovics Márton szép győzelemmel kezdett, Monterreyben viszont Bondár Anna már a rajton kiesett.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337542/Lola-es-Anna-hasonlo-veresegei
Szent István királyra emlékezve ünnepli születésnapját a keresztény Magyarország

Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337548/Szent-Istvan-kiralyra-emlekezve-unnepli-szuletesnapjat-a-kereszteny-Magyarorszag
Szerdai sportajánló

ATLÉTIKA 20.00, Arena Sport 2: Gyémánt Liga, Lausanne.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337539/Szerdai-sportajanlo
Jó reggelt! (2025-08-20)

Mindig szoktam a kis koldusgyerekeknek pénzt adni, mert nem tudom, hogy ha üres kézzel mennek haza, verést kapnak-e az őket utcára küldő felnőttektől. Ám a minap a belvárosi, nagy önkiszolgáló folyosóján két átlagosan, sőt,

http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.337570/Jo-reggelt-2025-08-20
Oroszország 1.000 ukrán katona holttestét adta át Kijevnek

Oroszország ezer katona holttestét adta át Ukrajnának – közölte kedden Kijev. A beszámoló szerint a legtöbben a fronton estek el, néhányan pedig orosz fogságban haltak meg.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.337544/Oroszorszag-1-000-ukran-katona-holttestet-adta-at-Kijevnek
Kéthavi csúcson az arabica kávé ára New Yorkban

Az arabica kávé tőzsdei ára kéthavi csúcsra emelkedett a New York-i árutőzsdén, miután a hűvösebb időjárás és a fagyok Brazíliában aggodalmat keltettek a termés nagyságát illetően, közölte a Tanjug. Michael McDougall, a

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337538/Kethavi-csucson-az-arabica-kave-ara-New-Yorkban
Parajdi gyerekek nyaraltak Kastélyosdombón

A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként július 28-ától, hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozott Magyarországon a segélyszervezet jóvoltából. Az országos

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337532/Parajdi-gyerekek-nyaraltak-Kastelyosdombon
Amerikáról a folyóparton

Az Amerikai Kuckó Művelődési Központ szervezésében az idén nyáron is megszervezték a Riverside Cinemát, azaz a filmvetítést a Duna partján. A hétvégén a péterváradi híd alatt várták a filmkedvelőket, itt állították fel a vásznat, hogy kultikus amerikai filmeket vetítsenek.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337505/Amerikarol-a-folyoparton
Szent István-napi ünnepségek

Augusztus 20., szerda Szaján 10:00 – Kenyérszentelés és szentmise a Szent István katolikus templomban, majd koszorúzás a templomkertben.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.337524/Szent-Istvan-napi-unnepsegek
Nyolc ittas sofőrt zártak ki a forgalomból

A Nagykikindai Rendőrkapitányság körzetében a hétvégén 2 közlekedési baleset történt, amelyek során egy személy súlyosabb, egy másik pedig könnyebb testi sérülést szenvedett. Az anyagi károkat 115.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.337522/Nyolc-ittas-sofort-zartak-ki-a-forgalombol
Strateški cilj mađarske vlade je članstvo Srbije u EU

Mađarska zajednica u Vojvodini može računati na podršku mađarske vlade i u 2026. godini. O tome je u intervjuu za naš list govorio Janoš Lazar, ministar građevinarstva i saobraćaja Mađarske, koji je tokom vikenda učestvovao na centralnom događaju Saveza vojvođanskih Mađara na dan Svetog Ištvana na Paliću.

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.337520/Strateski-cilj-madarske-vlade-je-clanstvo-Srbije-u-EU
Kirakodóvásár a Petőfiben

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ Szent István-napi műsorára és annak kísérőrendezvényeire a művelődési központ udvarában várják a vendégeket augusztus 19-én 17 órakor. A kirakodóvásár keretében 18.30-kor megnyílik Zuberec Vera népi iparművész, továbbá a csipkeverő és kézi hímző szakosztály kiállítása a nagyteremben.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337504/Kirakodovasar-a-Petofiben
Nacija, hrišćanstvo, mir

Savez vojvođanskih Mađara je po dvadeset deveti put organizovao svoju centralnu manifestaciju povodom dana Svetog Ištvana na Paliću. Ovaj događaj je ujedno obeležavanje sećanja, odavanje počasti i proslava, dan kada ističemo očuvanje nasleđa utemeljitelja države, Svetog Ištvana, kao i sve ono u čemu je ukorenjen duh mađarskog naroda i što je zalog budućeg opstanka.

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.337508/Nacija-hriscanstvo-mir
Kostović első felnőttserlege

Hamad Međedović győzelemmel rajtolt a winston-salemi 250-es tornán. A Novi Pazar-i teniszező két játszmában múlta felül a francia Arthur Rinderknecht, és a 2. fordulóban a 156. kiemelt brit Jacob Fearnley ellen lép pályára, ami az első találkozójuk lesz. Ugyanott Fucsovics Márton az este a francia Hugo Gastonnal játszott, Miomir Kecmanović pedig az amerikai Aleksandar Kovačević és az osztrák Filip Mišolić meccsének továbbjutóját várja.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337498/Kostovic-elso-felnottserlege
Várja Önt a kúlai medence!

A Magyar Szó Online csapata ismét üdülési lehetőséggel ajándékozza meg kedves Olvasóit!

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337519/Varja-Ont-a-kulai-medence
Otthon veszített a TSC

A találkozó elején ugyan a TSC mezőnyfölényben játszott a középpályán, de a fővárosiak veszélyes ellentámadásokat vezettek. Veljko Ilić bravúros védéseinek köszönhetően nem lőttek gólokat a vendégek – Uros Kabić és Diogo Bezerra lövését is elképesztő érzékkel hárította.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337500/Otthon-veszitett-a-TSC
A magyar kormány stratégiai célja Szerbia uniós tagsága

A vajdasági magyar közösség 2026-ban is számíthat a magyar kormány támogatására. Erről beszélt lapunknak adott interjújában Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere, aki a hétvégén a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvényén vett részt Palicson. A beszélgetésben szó esett még Szerbia uniós csatlakozásáról, a jövőre esedékes magyarországi országgyűlési választásokról és a térség egyik legnagyobb beruházásáról, a Budapest–Belgrád gyorsvasút megépítéséről

http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.337518/A-magyar-kormany-strategiai-celja-Szerbia-unios-tagsaga
A szárazság a napraforgót is megviselte

A vajdasági termőföldeken megkezdődött napraforgó aratása, és a következő napokban gőzerővel folyik a munka. Az első aratások az egyes szántókon nem váltották be a gazdák reményeit.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337513/A-szarazsag-a-napraforgot-is-megviselte
Emelés lesz, de mekkora?

A pénzügyminisztérium képviselői 550 eurós minimálbért javasoltak a Szociális-gazdasági Tanács első olyan tárgyalásán, amelynek középpontjában a munka legalacsonyabb bére volt a 2026-os évre vonatkozóan

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337511/Emeles-lesz-de-mekkora
Már csak Cavani hiányzik…

A zárófordulójához érkezett a Bajnokok Ligája selejtezője. A párharcok győztesei a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára kerülnek, de a vesztesek sem távoznak üres kézzel, hiszen ők az Európa-ligában próbálhatnak szerencsét.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337497/Mar-csak-Cavani-hianyzik
A végzetes potyagól

Nem kellett sokat várni a Premier League első rangadójára, a Manchester United ugyanis már a nyitófordulóban az Arsenalt látta vendégül. A házigazda hatalmas mezőnyfölényével kezdődött az összecsapás, ugyanakkor szembetűnő volt, hogy a Vörös Ördögök nem tudnak mit kezdeni a játékszerrel.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337499/A-vegzetes-potyagol
Keddi sportajánló

LABDARÚGÁS Bajnokok Ligája, selejtező: Ferencváros–Qarabağ (21.00, RTL, Arena Premium 4), Glasgow–Club Brugge (21.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337496/Keddi-sportajanlo
Mali: Intenzíven dolgozunk az államfő által bejelentett gazdasági intézkedések programján

Siniša Mali pénzügyminiszter közölte, hogy tárcája intenzív munkát folytat Aleksandar Vučić államfő által bejelentett új gazdasági intézkedések programján, amelyek – mint fogalmazott – kulcsfontosságúak a polgárok

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337493/Mali-Intenziven-dolgozunk-az-allamfo-altal-bejelentett-gazdasagi-intezkedesek-programjan
Holnap ülésezik a Nemzetbiztonsági Tanács

Aleksandar Vučić államfő vezeti a Nemzetbiztonsági Tanács holnapi ülését, amelynek napirendi pontjairól egyelőre nem közöltek hivatalos információt. A tanács legutóbb augusztus 2-án ülésezett, azt követően, hogy Milorad Dodik,

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337495/Holnap-ulesezik-a-Nemzetbiztonsagi-Tanacs
Koncertek, tűzijáték és főzőverseny

Pénteken és szombaton tartják meg a hagyományos Szent István-napi rendezvényt Óbecsén a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében. A pénteki program 17:30-kor kezdődik az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébániatemplomban

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.337494/Koncertek-tuzijatek-es-fozoverseny
Vértesi Károly útja Olaszhonba III.

A zombori Bácska 1881. június 17-i számában jelentette be: Virter Károly helybeli ügyvédnek Úti képek Olaszországból című útleírása épen most hagyta el a sajtót. A kiadványt minden, az utazást kedvelő érdeklődőnek lelkesen ajánlja a figyelmébe. A lap Virter útirajzai és a sajtó címmel az 1881. augusztus 30-i számában áttekintést adott a könyv magyarországi fogadtatásáról.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.337491/Vertesi-Karoly-utja-Olaszhonba-III
„A visszautasítottak zászlóbontása”: A zivatar (1932)

A Muzsika rovat mellett, a folyóiratnak volt még Művelődés, Halhatatlanok, Színjátszás, Képzőművészet, Asszonyok és lányok, Egyetemi élet, Könyv és Posta rovata is.[1] Ezekben csillogtatták meg tehetségüket, akár rövid időre is, a lap ifjú munkatársai.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.337489/A-visszautasitottak-zaszlobontasa-A-zivatar-1932
Szenvedve, de nyert a bajnok

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milošsal a soraiban fogadta a címvédő Liverpool a Bournemouth-t a bajnokság első találkozóján. Nem meglepő módon a vörösök kezdtek jobban, akik könnyedén emberelőnybe is kerülhettek volna, hiszen Hugo Ekitiké helyzeténél Marcos Senesi utolsó emberként kézzel tisztázott, a bíró sípja azonban néma maradt.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337479/Szenvedve-de-nyert-a-bajnok
Újvidékre került a Délvidéki Kupa

Az 1941/42. idény nem volt egyszerű a bácskai labdarúgóklubok számára, a magyar futball vérkeringésébe visszatérő egyesületek ugyanis rögtön szembesültek azzal, hogy az anyaország labdarúgása jóval szervezettebb és magasabb színvonalú volt annál, mint amit addig megszokhattak a királyi Jugoszláviában.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.337455/Ujvidekre-kerult-a-Delvideki-Kupa
Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337483/Ritka-egi-jelenseg-lesz-megfigyelheto-szerda-hajnalban
A reménység zarándokai

Pénteken immár huszonhetedik alkalommal tartották meg Adán a Nagyboldogasszony-napi népünnepélyt. A községi és környékbeli kézművesek és árusok ismét bőséges kínálattal várták a kilátogató polgárokat, amelyek között

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.337467/A-remenyseg-zarandokai
Szerbia 1,64 milliárd dolláros szerződést kötött egy izraeli hadiipari céggel

Izraeli sajtóbeszámolók szerint Szerbia az az európai ország, amely a múlt héten bejelentett, 1,64 milliárd dollár értékű szerződés mögött áll, amit az izraeli Elbit Systems hadiipari óriásvállalattal írt alá.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337481/Szerbia-1-64-milliard-dollaros-szerzodest-kotott-egy-izraeli-hadiipari-ceggel
Brnabić: Az előtető leomlása egy előre megtervezett diverzió volt

Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke ma kijelentette, hogy a képviselőházban könnyen, akár egy óra alatt is kezdeményezhetnék a tanácsadó népszavazást Aleksandar Vučić elnök leváltásáról.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337478/Brnabic-Az-eloteto-leomlasa-egy-elore-megtervezett-diverzio-volt
Vendégtréfák

A lapzártáig véget ért három találkozón igencsak meglepték a vendégcsapatok ellenfeleiket. Noha előzetesen a házigazdák esélyesebbnek voltak mondhatók, mindössze egyetlen pontot gyűjtöttek be a lehetséges kilencből. A forduló rangadóján a címvédő Ferencváros az előző kiírás ezüstérmesét, a Puskás Akadémiát fogadta.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337458/Vendegtrefak
Euróban vagy dinárban érdemes takarékoskodni?

A szerb polgárok szeretik megtakarításukat euróban tartani a bankban, de felmerül a kérdés, hogy vajon az euró vagy a dinár a jövedelmezőbb-e – írja a szerb közmédia. Branislav Jorgić tőzsdeügynök a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337477/Euroban-vagy-dinarban-erdemes-takarekoskodni
Halász Sziléziában is parádézott

A budapesti Gyulai István Memorialon aratott diadal után Halász Bence a Gyémánt Liga chorzówi állomásán is remekelt. A regnáló olimpiai és világbajnok Ethan Katzberg 79,21 méterrel kezdte ugyan a legjobban a sziléziai versenyt, a folytatásban viszont Halász robbantott, már másodjára 81 fölé repítette a szert (81,77), majd a harmadik sorozatban 81,57 méternél állt meg a kalapácsa.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.337454/Halasz-Szileziaban-is-paradezott
Alaszkából merre tovább?

Közös sajtótájékoztatóval ért véget – szerbiai idő szerint éjfél után mintegy fél órával – a csaknem három órán át tartó pénteki csúcstalálkozó Alaszkában, az Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázison Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.337465/Alaszkabol-merre-tovabb
Állatkertek Éjszakája és Nyárzáró a Safari Park Richterben!

A nagykőrösi Richter Safari Park idén is csatlakozott az országos Állatkertek Éjszakája eseménysorozathoz! Augusztus 29-én, pénteken kibővített nyitvatartással, rengeteg extra programmal várják a látogatókat!

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337474/Allatkertek-Ejszakaja-es-Nyarzaro-a-Safari-Park-Richterben
Csúcsrangadó Cincinnatiban

A világranglista első két helyezettje, az olasz Jannik Sinner és a spanyol Carlos Alcaraz vív ma csúcsrangadót Cincinnatiban, az 1000-es mestertorna fináléjában. Az olasz az elődöntőben a francia meglepetést, Terence Atmanet múlta felül, a spanyol pedig a hétvégén előbb az orosz Andrej Rublyovot, majd a ranglistán harmadik helyezett német Sascha Zverevet búcsúztatta.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337457/Csucsrangado-Cincinnatiban
Aranygeneráció született

A szerb kosárlabda jövője fényesnek tűnik: az U16-os válogatott 99:86-ra legyőzte Litvániát a tbiliszi kontinenstorna döntőjében, és ezzel Európa trónjára ült.

http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.337456/Aranygeneracio-szuletett
Több városban ismét utcára vonulnak a tiltakozók – VIDEÓ

A polgárok immár negyedik napja vonulnak utcára Szerbia több városában, tiltakozva a rendőri brutalitás és a demonstrálók elleni támadások miatt.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337469/Tobb-varosban-ismet-utcara-vonulnak-a-tiltakozok-VIDEO
A TSC hazai pályán hullajtott pontokat

A Szuperliga 5. fordulójában ma a TSC hazai pályán játszva 1:3 (1:0) arányban maradt alul az OFK Beograd csapatával szemben.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337468/A-TSC-hazai-palyan-hullajtott-pontokat
Kapcsolat Šumadija és Bánát között

A Pancsovai híd volt Belgrád első állandó dunai hídja. Évekig egyedüli útvonalat jelentett a Duna felett, míg 2014-ben meg nem nyitották a Pupin hidat.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.337447/Kapcsolat-Sumadija-es-Banat-kozott
Szerb állampolgárokat tartóztatott le a román rendőrség

A román rendőrség több mint 66 kilogramm kokaint foglalt le, amelyet egy lakókocsiban rejtettek el Szeben (Sibiu) megyében, és őrizetbe vett két szerb állampolgárt – közölte a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság. A gyanúsítottakkal szemben a bukaresti bíróság azonnal 30 napos őrizetbe vételt rendelt el.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.337461/Szerb-allampolgarokat-tartoztatott-le-a-roman-rendorseg
Egy élhetőbb közösségért

Tóba lélekszámát tekintve Magyarcsernye község legkisebb települése. A Közép-bánáti körzethez tartozik, Nagykikindától délkeletre található. Egykor 1500-an éltek itt, ma már csak mintegy 350-en. Főleg az idősek maradtak, illetve azok, akik ragaszkodnak ahhoz a földhöz, ahova születtek.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.337415/Egy-elhetobb-kozossegert
Kihozta a legjobbat

A szájhagyomány és az írott szövegek is rögzítik egy-egy nép számára a megőrzésre érdemes elődök, vagy kortársak emlékét. Életútjuk és művük sokat elárul róluk, de nem mindegyikükről hallottunk. Persze akadnak kivételek, akikről mindenkinek tudnia kell(ene).

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.337412/Kihozta-a-legjobbat
Aranyböjt

Az európai kosárlabda-válogatottak hivatalos rangsora nem létezik, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) európai irodája (FIBA Europe) ilyesmit nem készít, viszont a FIBA világranglistáján megtalálható az adat, hogy egy-egy válogatott hanyadik a kontinentális ranglistán.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337354/Aranybojt
Amikor nem szégyen félni (1.)

A Sárga Malom Mozi búcsút mondott a sci-fi-filmeknek, s ma új műfajjal tér vissza. Bár a mostani egyértelműen zsánerműfaj, sokan kíváncsiak a mai filmre, ugyanis  hamar megtelik a mozi.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.337446/Amikor-nem-szegyen-felni-1
Idegen a repedésben (1.)

A késő esti híradót nézte, még nem tudott elaludni. Ivan fejében ezernyi gondolatszál szövődött és gabalyodott össze, fogalma sem volt, hogyan oldja meg az előtte álló teljesíthetetlennek tűnő munkafeladatot. Vera éjszakás volt, még vele sem oszthatta meg gondját. Bámulta a képernyőt, a fejében ismétlődő kattogás monotonná vált, lassan elapadtak a problémamegoldó ötletek, és azon kapta magát, hogy szemét ismét azon a hosszú repedésen pihenteti, amely már jó ideje bosszúságot okoz neki. Harmadik

http://www.magyarszo.rs/terasz/a.337403/Idegen-a-repedesben-1
Danilo Kiš és egy „városi legenda”

Valamit keresgélve nemrégiben megakadt a szemem már majdnem elfeledett,  2008. február 6-ai naplóbejegyzésemen: „Pár napja Danilo Kis regényét, a Kert, hamut olvasom.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.337440/Danilo-Kis-es-egy-varosi-legenda
Bács-Bodrog vármegye társadalmi élete a XIX. és a XX. század fordulóján

2. rész Bácskában a társadalomépítő munkában együtt van a vármegye egész társasága, a nagybirtokos a kereskedővel, a lateiner az iparossal, az egyházi a világival, a magyar az idegen ajkúval.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.337436/Bacs-Bodrog-varmegye-tarsadalmi-elete-a-XIX-es-a-XX-szazad-fordulojan
Nemzet, kereszténység, béke

Az államalapítás és államalapító Szent István király emlékének nemzeti ünnepe alkalmából rendezte meg ma hagyományos, központi Szent István-napi ünnepségét a Vajdasági Magyar Szövetség.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337429/Nemzet-keresztenyseg-beke
Szent István-napi ünnepségek

Augusztus 17., vasárnap Apatin 16:00 – A Szent István-szobor megkoszorúzása.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.337422/Szent-Istvan-napi-unnepsegek
Inspiráló találkozások Bácskossuthfalván

Csütörtökön kezdődött és vasárnapig tart a 9+1 Nemzetközi Művésztelep XXIII. Mesterműhelye a szervezet székházában, a bácskossuthfalvi művelődési házban.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.337417/Inspiralo-talalkozasok-Bacskossuthfalvan
Hat személyt vettek őrizetbe a Kobra alakulat tagjai elleni támadás miatt

Újvidéken pénteken hat személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a szerdai tiltakozás során megtámadták a Kobra egység tagjait – közölte a Danas napilapnak nyilatkozva Marko Klipa ügyvéd, aki az egyik gyanúsított védelmét látja el. A hatóságok a letartóztatott személyeket gyilkossági kísérlettel gyanúsítják.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.337418/Hat-szemelyt-vettek-orizetbe-a-Kobra-alakulat-tagjai-elleni-tamadas-miatt
Forgalomkorlátozás a Limánon

Az Újvidéki Távfűtő Művek Közvállalat által alkalmazott munkások augusztus 18-án, hétfőn megkezdik a távhővezetékek rekonstrukciós munkálatait a Shakespeare utca és a Stefan despota sugárút közötti tömbben – áll a vállalat közleményében.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337407/Forgalomkorlatozas-a-Limanon
Családi nap Temerinben

A Széchenyi István Hagyományőrző Lovas Egyesület szeretettel vár mindenkit a Szent István ünnepe alkalmából megtartandó családi napra, amelyre 2025. augusztus 20-án kerül sor a téglagyár melletti Törteli-tanyán.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.337408/Csaladi-nap-Temerinben
Visszaüthet a BRICS

Komoly vitába és konfliktusba keveredett a BRICS-országcsoport több meghatározó tagja, elsősorban India és Brazília, az Egyesült Államokkal, illetve annak elnökével, Donald Trumppal. A viszálynak politikai és gazdasági vonatkozásai is vannak.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337400/Visszauthet-a-BRICS
Továbbra is dinárban kifizetődőbb takarékoskodni

A takarékoskodás mértéke a bizonytalan társadalmi helyzet ellenére továbbra is növekszik Szerbiában – jelentette a Szerb Nemzeti Bank. Közleményükben kiemelik: még mindig kifizetődőbb dinárban takarékoskodni, mint euróban. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337396/Tovabbra-is-dinarban-kifizetodobb-takarekoskodni
Sahtar-búcsú és görög öröm

Krakkóban, a Stadion Miejski im. Henryka Reymana lelátóin több mint 13 ezer néző feszült figyelemmel követte az Európa-liga 3. selejtezőkörének visszavágóját, ahol a Sahtar és a Panathinaikos feszült csatát vívott.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337359/Sahtar-bucsu-es-gorog-orom
Megújul a csantavéri iskola

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola már 240 éve neveli és tanítja a falusi és könyékbeli gyerekeket. Az idén hozzávetőlegesen 530 gyerekkel indul el a tanév, valamint mintegy 140 óvodás élvezheti az iskoláskor előtti

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337388/Megujul-a-csantaveri-iskola
Összejön-e a nemzetközi szereplés a TSC-nek?

A hétvégén rajtol el a szerb női Szuperliga 2025/2026-os idénye. A nyári szünetben egy fél csapatra való válogatott játékos külföldre igazolt, így a tavalyi szezonhoz képest gyengébb összetételű mezőny vág neki a pontvadászatnak.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337355/Osszejon-e-a-nemzetkozi-szereples-a-TSC-nek
Fucsovics maradt Winston Salemben

A legutóbbi 24 órában lényeges változások történtek a jövő heti Winston Salem-i torna résztvevőinek listáján. Többek között visszalépett Györe László és Marozsán Fábián is, s csak Fucsovics Márton maradt magyarként, aki éppen a visszalépéseknek köszönhetően a tartalékok közül került a fő táblára.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337356/Fucsovics-maradt-Winston-Salemben
Győri csoda, paksi búcsú, szerb dráma

A Partizan hosszabbítás után búcsúzott, a Paks győzelemmel esett ki, a Győr bravúrral jutott a rájátszásba. A Partizan hősies küzdelmet vívott az edinburgh-i visszavágón a Hibernian ellen, de a 3:2-es vendéggyőzelem sem volt elég a továbbjutáshoz.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337358/Gyori-csoda-paksi-bucsu-szerb-drama
Hétvégi sportajánló

SZOMBAT ATLÉTIKA 16.00, M4 Sport+, Arena Sport 6: Gyémánt Liga, Szilézia.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337357/Hetvegi-sportajanlo
Megérkezett Trump és Putyin Alaszkába

Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be. Az élő televíziós közvetítések szerint a két vezető

http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.337362/Megerkezett-Trump-es-Putyin-Alaszkaba
Vučić: Nem lesz polgárháború

Aleksandar Vučić államfő a Szerbiai RTV műsorában elmondta, hogy elégedetlen az országban kialakult helyzettel, mivel az minden polgár életére hatással van. Kiemelte: fontos számára, hogy világossá tegye – nem lesz polgárháború

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337361/Vucic-Nem-lesz-polgarhaboru
Egy kecskeméti férfi kenus küldetése

Vaddisznóval szembenézni a sátorban, pontyot kergetni a kenuban, szélviharban evezni a Dunán – Kovács József kecskeméti magánnyomozó számára mindez csak a kaland része. A férfi 18 nap alatt 855 kilométert tesz meg kenuval, hogy

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.337346/Egy-kecskemeti-ferfi-kenus-kuldetese
Újabb tiltakozást jelentettek be a gazdák

Amennyiben az állam nem nyújt támogatást a gazdáknak a katasztrofális szárazság miatt, akkor a termelők augusztus végén kiterjedt tiltakozást kezdeményeznek – hozta nyilvánosságra a gazdák szervezeteinek álláspontját a Beta hírügynökség. A mezőgazdászok megmaradásáért küzdő csoportosulás elnöke, Goran Filipović kiemelte: a gazdák már szervezik a tiltakozást, mert korábban is bejelentették, hogy hektáronként 300 eurós támogatást várnak az államtól az aszálykárok enyhítésére. A mezőgazdasági minis

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337349/Ujabb-tiltakozast-jelentettek-be-a-gazdak
Hackertámadás érte a belügyminisztérium honlapját

A belügyminisztérium tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy hackertámadás érte a minisztérium hivatalos honlapját. A támadás ma 12:45-kor kezdődött, és egy holland IP-címről indították – áll a közleményben.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337347/Hackertamadas-erte-a-belugyminiszterium-honlapjat
Az idén is a túlélés a cél

A növénytermesztés tekintetében Szerbia ismét rossz gazdasági évet jegyez, és ez az állattenyésztésre is jelentősen kihat – írja a Biznis.rs portál. A szárazság ismét megtizedelte a hozamot, amely valamivel nagyobb ugyan, mint tavaly, de az idén is jóval az átlag alatt van. Az előrelátott átlagterméshozamhoz viszonyítva a növénytermesztés vesztességes – nyilatkozta a szakportálnak Žarko Galetin agrárgazdasági elemző. Ez mindenképp kihat a termelők pénzügyi helyzetére, akik emiatt nem tudnak befe

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337348/Az-iden-is-a-tuleles-a-cel
Újabb felvételi a zeneiskolában

A nagykikindai Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskola újabb felvételi kört hirdetett meg, erre augusztus 18-ig, tehát hétfőig várják az érdeklődők jelentkezését. A vállalkozó szelleműeknek – akik az alkalmassági vizsgán már

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.337336/Ujabb-felveteli-a-zeneiskolaban
A szilva lesz a nyerő?

Viszonylag jó felhozatal és az átlagosnál talán élénkebb kereslet jellemezte a kishegyesi és a topolyai piacokat a héten. A dinnyeszezon lassan a csúcsára ér, viszont egyes őszibarackfajták és a szilva most van feljövőben.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.337330/A-szilva-lesz-a-nyero
Tüzes izgalmak

A Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület nagy múltú és igen aktív egyesület. Tevékenységének köre tovább bővült, hiszen négynapos tábort rendezett a svetićevói Zabos-szálláson.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.337329/Tuzes-izgalmak
Rekordméretű erdőtüzek pusztítanak Európában

Augusztus 12-éig több mint 511 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban az erdőtüzek miatt – derül ki az Európai Erdőtűz-információs Rendszer (EFFIS) adataiból. Ez több mint kétszerese a 2006 és 2024 közötti időszak

http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.337338/Rekordmeretu-erdotuzek-pusztitanak-Europaban
Az idő nyomában

A Zentai Városi Múzeum szervezésében tartották meg a 74. Zentai Művésztelepet az alkotóházban, ahol több mint tíz művész dolgozott együtt öt napon keresztül azon, hogy látható formába öntsék az időt.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.337341/Az-ido-nyomaban
Óbecse a világ táncparkettje

Óbecse központi utcáin végighaladó színes felvonulással és gazdag koncertprogrammal vette kezdetét szerdán este az idei Nemzetközi Folklórfesztivál (Bečej folk fest), amelyet a helyi Đido Művelődési Egyesület szervezett meg immár

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.337332/Obecse-a-vilag-tancparkettje
Budapest lehet a sportág új fellegvára

Jövő szeptemberben Budapest ad otthont a világdöntőnek. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség sajtóközleménye szerint a mezőnyt olimpiai és világbajnokok, Gyémánt Liga-döntősök és az idény legjobbjai alkotják.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337302/Budapest-lehet-a-sportag-uj-fellegvara