Havas mindennapok

A hónak köszönhetően végre ismét úgy telt el az iskolai téli szünet második fele, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: élménydúsan, szánkózással, hógolyózással. Már a január első napjaiban hullott vékonyka réteg is kicsalogatta a gyerekeket a házakból, aki csak tehette, azonnal hóembert épített, és a dombok, töltések hamarosan megteltek szánkózókkal, pedig akkor még olyan vékonyan futott végig a hó a talajon, hogy kilátszott alóla a fű. Persze ez senkit sem zavart, mindenki úgy volt vele, addig kell élvezni, amíg ez a kicsi is megvan, pláne, hogy évek óta még ennyi sem jutott. Ott bujkált az aggodalom, hogy másnapra elolvad, eltűnik, csak a sár marad utána, és megint befellegzett a havas élményeknek, de aztán mégsem így történt. Szinte csodaként éltük meg, hogy még az eső sem tette tönkre, és hogy aztán a múlt hét közepén több kiadós havazás is hozzájárult a nekünk már vastagnak számító hóréteg kialakulásához.

A pravoszláv karácsony napján és másnapján a zentai tiszai töltés a város legforgalmasabb helyszínévé változott, a hídtól a pumpaházig több százan élvezték a szánkózást és a havazást. Nem is emlékszem, mikor éltük meg legutóbb azt a gyönyörűséget, hogy szánkózunk, és közben hatalmas pelyhekben hullik a hó. Az emberek egyre csak jöttek és jöttek, a sportcsarnoknál sorra parkoltak le a gyerekekkel és szánkókkal megpakolt autók, azokban a napokban mindenki ott akart lenni. Nem csak a gyerekeket ámította el a fehérség, a felnőtteket is kicsalogatta a levegőre. Egyesek hatalmas sétákat tettek, mások gyerek módjára, önfeledten ereszkedtek a töltésoldalban. Baráti társaságok gyűltek össze a töltés tetején, előkerültek a poharak és a termoszba töltött tea és forralt bor is. Senki sem bánta sem a hideget, sem a havat, ajándékként hatott a lelkeknek.
Jó volt látni, ahogy a kisgyerekek belehemperedtek a hóba, ahogy dobálták a fejük fölé, ahogy angyalkát rajzoltak a testükkel, ahogy oldalra fordulva gurultak lefelé a töltés oldalán. Az 5-6 évesek még sosem láttak ekkora havat, hacsak el nem vitték őket a hegyekbe, de hogy nálunk ilyenre már évek óta nem volt példa, az egészen biztos. Sok családban már szánkót sem vettek, vagy ha volt is, az a padláson porosodott. Amint megjött az első hóesés, az üzletekben azonnal hiánycikké vált a szánkó és a csúszka, a termokesztyű és -nadrág. Az élelmesebbek a közösségi oldalon kezdték árulni az otthon már nem használatos szánkókat, a meleg, de kinőtt kezeslábasokat, a vízhatlan nadrágokat, a hótaposó csizmákat.

Valójában mindenkit meglepett a hó és a hideg is. Hiába tudjuk, hogy a január és a február a leghidegebb, és azok a havazás hónapjai, már annyira elszoktunk mindkettőtől, hogy igazából egyikre sem számítottunk. Decemberben a gyerekeim megkérdezték a mesterséges intelligenciától, hogy mikor lesz Zentán havazás, és az elmagyarázta nekik, hogy januárban és februárban van a leghidegebb, akkor esedékes. Még jót is nevettünk a válaszon, mert ebben semmi ráció nem volt, és aztán láss csodát, igaza lett neki. Tíz napja élvezzük a hótakarót, és reméljük, kitart még egy kis ideig.