2024. június 20., csütörtök

Magoljuk vagy tanuljuk?

Nálunk Zentán a szerb nyelvtanulás továbbra is kihívás. Itt még mindig olyan sok a magyar, hogy szinte bárhol elboldogulunk az anyanyelvünkön és nehéz az utcán összeszedni a nyelvtudást, kivéve, ha az ember a homoki lakótelepen nő föl, ahol a játszótéren be lehet gyűjteni az alapokat.

Általános iskolás koromból a szerbbel kapcsolatban a végtelen kínlódásokra emlékszem, főleg az maradt meg bennem, hogy az egészből nem sokat értek, csak igyekszem visszamondani az aláhúzott mondatokat. Mindig a „priručnikból” kellett tanulni és rettenetesen utáltam, de nem csak én, hanem már a család minden tagja. A Žuća kutyás történetektől már a hideg rázott, meg a kis ügyes partizán gyerekektől is, akiknek a történeteit a képeskönyv alapján kellett volna elmesélni, miután elolvastuk a kézikönyvet. Persze elmesélésről szó sem volt, hiszen egyetlen épkézláb mondatot sem tudtam magamtól összerakni, és a felét sem értettem annak, amit elolvastam, így szóról szóra tanultam meg, ahogy annak idején mindenki, aki a szerbet környezetnyelvként tanulta, holott idegen nyelvként kellett volna. Semmi használhatót nem kaptunk azokban az években, vagyis a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, amikor én általános iskolás voltam. Nem emlékszem, hogy tanultunk volna bármi olyat szerbből, ami a hasznunkra lett volna. Egy pohár vizet nem tudtam kérni, de ez nem az én szegénységi bizonyítványom volt, hanem a rendszeré.

(Illusztráció – Pixabay.com)

(Illusztráció – Pixabay.com)

Most azért valamivel hatékonyabbnak tűnik a szerb nyelv oktatása. Žuća kutya és a „priručnik” szerencsére kiment divatból, rájöttek, hogy nem bugyuta történetekkel kell bennünket traktálni, hanem a hétköznapi dolgokkal kell foglalkozni és ugyanúgy kell tanítani, mint bármelyik más idegen nyelvet, hiszen ez nekünk az. Ennek megfelelően a mostani alsósok témakörök szerint azt tanulják, hogy mi van a környezetükben, hogy a házban melyik helyiséget hogy hívják, mi a bútorok megnevezése, milyen ételeket fogyasztunk, mi van a játszótéren, kinek mi a foglalkozása, milyen járművekkel közlekedünk. Ez azt is magával hozta, hogy a gyerekek részéről nincs utálat a tantárgy iránt, hiszen értelemmel lehet tanulni és akár használni is lehet. Hallom is, amint kérdezgetik egymástól a gyerekeim, hogy melyik gyümölcsnek mi a szerb megfelelője, versenyeznek, hogy ki tud többet, vagyis játszanak. Ez azért lehetséges, mert nem ültették beléjük a nyelv iránti ellenszenvet azzal, hogy olyan magas szinten kezdik tanítani, mintha már lenne egy alaptudásuk, és ez nagyon jó. Ők most azt látják, hogy ez megérthető, megtanulható valami, amire szükségünk van az életünk folyamán. Nem is problémáznak, ha elő kell venniük a szerb füzetet, hiszen olyasmit tanulnak, amit értelemmel el lehet sajátítani.

Ez biztosan eredményesebb lesz, mint a harminc évvel ezelőtti gyakorlat.

Nyitókép: (Illusztráció – Pixabay.com)