Egy beszélgetésfoszlányt elkapva, arra lettem figyelmes, hogy mennyire átszőtte mindennapjainkat a panaszkodás, az elégedetlenség kifejezése és a kritizálás. Olyan, mintha senki sem lenne már arra kíváncsi, hogy kivel milyen jó dolog történt – mert azért valljuk be, csak történnek velünk ilyenek is néhanapján.
2026. május 7., csütörtök
Rúzsfolt
Szombaton Juli, a kisebbik lányom megállapította, hogy második helyezése még nincs atlétikából. Van arany- és bronzérme, és azt mondta, kellene még egy ezüstérem is, hogy teljes legyen a kollekció.
Egy íróismerősöm lelkesen mesélte a közelmúltban, hogy újabb regény megírására készül, mégpedig tollal, papírra, hagyományosan. Elhűlve hallgattam a tervet, hiszen rövidebb verset még csak-csak papírra vet az ember, ha éppen buszon, parkban, vagy egy kávézóban ücsörögve kap ihletet, ahol nincs kéznél laptop, na de egy egész regényt?!
Június utolsó napjaiban, pontosan 24-én érkeztek meg Kanadából újvidéki származású ismerőseink a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre. A landolást követően hiába várakoztak a bőröndjeikre az érkező tranzitban, több utashoz hasonlóan az övéké sem érkezett meg.
Mozdulatlanul áll hajszálvékony lábaival, fönn a sarokban. A birodalmát már megingattuk, de nem tudjuk, mi legyen a további teendő, túlságosan sebesek a mozdulatai, fennáll a veszélye annak, hogy végigfut a portörlőn, és ha egészen közel ér, farkasszemet kell majd néznünk.
Nem jól jártam az idén a koktélparadicsommal. Tavaly mindössze öt palántát tettem földbe, de többet szedtem le róla, mint az idén, amikor legalább dupla annyi volt.