„Abban az időben: Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: »Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!« Mire ő Péterhez fordult: »Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!« Azután így szólt tanítványaihoz: »Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.«” (Mt 16, 21–27)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus követésének feltételeit hallhattuk: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt.” Kemény szavak ezek Jézus szájából. Nem tűr ellentmondást. Ez a határozott felszólítás meghívás az örök életre. Tulajdonképpen Jézus ezzel a határozottságával azt jelenti ki, hogy vagy úgy csinálod, ahogy mondom, vagy ha nem, akkor nem tudsz a tanítványom lenni, akkor nem tudsz bemenni az Isten országába. Figyeljük meg mi váltja ki Jézusból ezt a radikalitást. Rögtön az evangélium elején Jézus a saját szenvedéséről és haláláról beszél a tanítványainak. Péter reakciója pedig heves tiltakozásba torkollik: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Ez a tiltakozása váltotta ki Jézusból a kemény szavakat. Sőt az Úr még meg is feddi őt, mert nem Isten akarata szerint gondolkodik. Péter számára elképzelhetetlen, hogy a Messiást az élő Isten Fiát üldözzék, és halálra adják. Ebben a gondolkodásmódban minden idők emberének logikája fejeződik ki. Az emberi gondolkodás szerint minél nagyobb valaki, annál több sikert, több győzelmet kell aratnia, Istennek azonban nem ez a logikája. Jézus kijelenti, hogy szenvednie kell, mégpedig az Atya akaratából, s így kell megváltania a világot a bűntől. Az életben elkerülhetetlen az szenvedése, mert ez az ősbűn, a haláltól való sebzettségünk következménye. Az ember állandó kérdése az Istenhez, hogy miért engedi meg a szenvedést, kiváltképpen olyan emberek életében, akik istenfélők, akik az igaz úton járnak. Emlékezünk vissza Jób történetére, amelyben a szenvedés próbatételként tárul elénk. A sátán kikéri Jóbot Istentől, hogy próbára tegye és Isten megengedi, hogy hű szolgája megtapasztalja a rosszat is az életében. Jób elveszíti mindenét, vagyonát, gyermekeit egészségét. A sátán mindezeket elveszi tőle, csak az életét nem veheti el. Jób mégsem fordul Isten ellen: „Az Úr adta, az Úr elvette” – mondja a csapások súlya alatt. És mivel mindvégig kitartott és hűséges volt Istenhez megkapta méltó jutalmát, mindaz, amit elveszített, azt visszakapta. Jób történetének mondanivalója, hogy minden szenvedésnek meg van az értelme és megoldása, de csak akkor, ha van bizalmunk Istenben. Az ember életét az isteni bölcsesség irányítja még a szenvedésben is. A gondviselés akkor is működik, amikor a legkilátástalanabb a helyzetünk. Jézus nem azért szenvedett értünk, hogy nekünk ne keljen szenvednünk, hanem azért mert azonosult az ember sebzettségével, fájdalmával, elhagyatottságával. Mindezeket szeretetből magára vette, hogy példát mutasson, és hogy nekünk a szenvedésben erőt adó társunk legyen. Ő nem a sors kényszeréből szenvedett és halt meg, hanem önszántából, értünk való szeretetéből. Egy alkalommal erre utalva mondja: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet… Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem” (Jn 10, 17–18). Péter emberileg gondolkodva, elképzelhetetlennek, értelmetlennek tartotta Jézus szenvedését és halálát. Neki könnyebb volt elismerni Jézusban az Isten Fiát, mint elfogadni azt, hogy a gonosztevőkhöz hasonlóan kivégzik. Aki azonban megbotránkozik a keresztben, az magában Jézusban botránkozik meg. Aki elutasítja a kínszenvedést, őt utasítja el, mert Krisztus maga a megfeszített Üdvözítő.
Viszont aki Jézus útmutatása alapján szenved, annak szenvedése értelmet nyer, mivel a véges értékektől való elszakadás mértékében Istent fogadhatja be életébe. Az ilyen Istent befogadó magatartás már nem értelmetlen kínlódás, hanem út a boldogság felé. Istenből eredő boldogság mindig ajándékozni kíván, ezért a krisztusi módon szenvedő ember örömet és békét sugároz az embertársai felé.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Amikor Jézus a tudatos kereszthordozásra buzdít, bennünket, akkor arra figyelmeztet, hogy szenvedésünk ne a véges dolgok siratásában álljon, hanem Isten befogadásában, és arra szólít fel bennünket, hogy tanuljuk meg, hogy a kereszt vállalása annyit jelent, mint meghalni a véges értékeknek, és megnyílni a végtelen Érték, Isten felé.
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
