Oscar-díjat kapott 1995-ben a Forrest Gump című amerikai film címszerepében nyújtott alakításáért Tom Hanks mint a legjobb férfi főszereplő. A legjobb vágóként díjazták Arthur Schmidtet, az adaptált forgatókönyvek kategóriájában Eric Roth munkáját jutalmazták, az esztendő legjobb rendezőjeként pedig Robert Zemeckis vehette át az aranyozott szobrocskát. A legjobb vizuális effektusok díja négy művész – Ken Ralston, George Murphy, Stephen Rosenbaum és Allen Hall – munkáját minősítette. Erőst pozitívan! És természetesen a Forrest Gump kapta meg a legjobb filmnek járó elismerést is, amelyiken ily módon Steve Tisch, Steve Starkey és Wendy Finerman osztozott. Soká éljenek a producerek!
Ez összesen hat Oscar-díj, amit a film megkapott, de lényegében még mindig semmi ahhoz képest, hogy hány kategóriában jelölték… Ugyanis a Forrest Gumpot még további hét kategóriában nominálták a filmvilág legáhítottabb elismerésére. És felsorolásunk még ezzel együtt is hiányos volna, hiszen a három megkapott Golden Globe-díjat nem is említettük… Ezeket most itt nem részletezem, hiszen arra vannak kitalálva és rendszeresítve a lexikonok – online és papíralapúak egyaránt –, hogy bárki bármikor utánanézhessen. Vagy: rákereshessen!
Ha nem is mindig „mélylélektaniak” J, kedvelem Robert Zemeckis munkáit. Ő egy általában kísérletező kedvű, vállalkozó szellemű filmrendező. Egy vérprofi mesterember. Az átütő sikerű Forrest Gump mellett emlékezetes még a Back to the Future-trilógiája (avagy Visszatérés a jövőbe…), vagy éppenséggel a Roger nyúl a pácban (Who Framed Roger Rabbit) című remeklése, a vegyes technikájú, kombinált eljárással készült, így hát műfajilag igen ritka rajzjátékfilmek kategóriájában. A Port.hu így emlékezik meg erről az alkotásáról: „Amikor a Firkanegyedben lakó Roger nyúl egy rejtélyes gyilkossági ügy gyanúsítottjává válik, felkéri Eddie Valiant detektívet, hogy tisztázza őt a vádak alól. Eddie azonban nem is olyan régen esküvel fogadta, hogy firkákkal kapcsolatos esetet többé nem vállal. Mivel a pénzre szüksége van, elvállalja az ügyet.” Hát, ez így igencsak szűkszavú…
És a lényeget nem is érintő ismertető.
Szóval, jó ez a Zemeckis-gyerek, nagyon jó…
A Forrest Gump című filmjének egyik érdekessége például, hogy azokban az években, amikor ez az alkotás készült, egy még nagyon is újszerű, de a mai lehetőségekhez képest gyakorlatilag még messze gyerekcipőben járó technikát tesztelt, illetve alkalmazott (próbálkozott, no…), és főhősének nagy találkozásait a valós történelmi személyiségekkel – úgy is, mint Elvis Presleyvel (1935–1977), John Fitzgerald Kennedyvel (1917–1963), Lyndon Baines Johnsonnal (1908–1973), vagy Richard Milhous Nixonnal (1913–1994) –, úgy oldotta meg, hogy eredeti, valós, tehát dokumentumértékű archív felvételeket használt fel, és ezekbe vágta, montázsolta be az újonnan felvett, ezekhez társított jeleneteket. Filmjében tehát nem színészek játszották el az itt megnevezett történelmi személyiségeket, hanem ők maguk voltak jelen – évtizedekkel a haláluk után is.
A Roger nyúl a pácban pedig egy egészen más kategória, s mégis, kísértetiesen ehhez hasonlatos – mondhatjuk úgy is, hogy fordított – eljárással készült: ehhez előbb rögzíteni kellett az élő, húsvér színészekkel felvett jeleneteket, majd pedig következhettek a rajzolók, az animátorok, akik beledolgozták ebbe az anyagba a rajzfilmhősöket, a rajzolt szereplőket. Bob Hoskins, a nagyszerű színművész – Eddie Valiant magándetektív szerepében – utóbb teljes joggal panaszkodott is arra, hogy a forgatások végére szinte már beleőrült abba, hogy a nagy semmihez kellett beszélnie, úgy kellett játszania, hogy a később berajzolt rajzfilmhősök helyén csak a légüres teret, vagy a falat látta… És úgy is kellett kommunikálnia, reagálnia, léteznie, hogy a később a filmkockákba dolgozott partnerei nem voltak jelen. Valljuk be: valóban tudathasadásos állapot. És persze az sem lehet véletlen, hogy ez a film pedig a négy Oscar-nominációból hármat meg is kapott 1989-ben.
No, de ezzel a filmmel tulajdonképpen már vissza is kanyarodtunk a képregényekhez, amelyekről az elmúlt hetekben (ha olykor csak érintőlegesen is… de!) meséltem már ugyanezeken az oldalakon. Gyermekkoromban felhalmozott gyűjteményem, tehát még a papíralapú kiadványok egy része, sajnálatos módon megsemmisült tavaly nyáron, amikor egy hirtelen jött viharban az eső gyakorlatilag kimosta idős édesapámat zentai házunkból. (Szegény, mi épp a Sziget Fesztiválon voltunk, s ő nem is mert szólni nekünk… csak hetekkel később…) Az esett súlyát növeli, hogy olyan képregényújságok, a régi Jugoszlávia idejéből származó, évtizedekkel ezelőtti kiadványok is menthetetlenül szétáztak ekkor, amelyekről biztosan tudom, hogy már csak egy példányban voltak meg – és csak nekem. Ezek egy részét már nem lehetett megmenteni… És biztosan tudom azt is, hogy ezek már nem pótolhatóak, mert eredetileg is úgy szereztem be a példányaimat, hogy az utolsó fellelhető darabokat vettem, rendeltem, vásároltam meg…
Azóta már beüzemeltem a szkennert, és amit csak lehet, eszeveszett elszánással digitalizálok… Még ha tudom is, hogy cédén vagy dévédén tárolni a fájlokat, sem garantál teljes biztonságot, s még a praktikusnak vélt interneten – mint a Kép.tár.hu eltűnésének sorozatunkban már többször vázolt esete is jelzi –, a fizetős vagy ingyenes tárhelyek sem jelentenek garanciát semmire…
Forrest Gump is valóságos gyűjteményt halmozott fel az Oscar-szobrocskákból. Nagy szerencse, hogy azok a szobákat elárasztó esővízben sem ázhatnának szerteszéjjel… Legfeljebb az aranymáz egy kicsit megkopik rajtuk, de alapos szárítás után ez a kis szépséghiba is szanálható.
