2024. május 8., szerda

VOLT lesz

Amikor ezek a sorok megjelennek, már javában a soproni VOLT Fesztiválra csomagolunk, készülődünk, hiszen a visszaszámlálás máris a finisébe érkezett: gyakorlatilag már kedden, de hivatalosan majd csak szerdán kezdődik az idei, s ha jól számolom, sorrendben immár a tizenkilencedik rendezvény. Jövőre pedig állunk majd a jubileum elé…

Nézem most a tervezett programot, s látom ám, hogy – mint szinte minden fesztivál esetében – vannak itt is apróbb változások a műsorban, Hobo valamiért nem jön el, de fellép helyette a Lord együttes, kár, kár, de teljesen rendben van ez így is… Végül is, egyik változás sincs akkora horderejű, mint amilyet a Sziget Fesztivál programjában jelentetek be a napokban: történetesen, hogy Amy Winehouse menedzsmentje – érdekes módon: épp a belgrádi fiaskó után – törölte a brit énekesnő összes korábban már lekötött koncertjét, így a budapesti fellépése is elmarad. Gerendai Károly, a Sziget főszervezője ismertette a sajtóval az ügynökség levelét, amelyben tapintatosan így fogalmaztak: „Amy Winehouse összes tervezett koncertjét lemondja. Mindenki körülötte reméli, hogy mindent meg tudnak tenni annak érdekében, hogy legjobb formájában térhessen vissza, annyi időt biztosítva neki ehhez, amennyire csak szüksége van.” Az énekesnő ügynöksége ugyanakkor ígéretet tett arra is, hogy saját „istállójából” igyekszik ajánlani megfelelő előadót, aki majd helyettesítheti. Annak esélye azonban, hogy öt héttel a fesztivál előtt valóban megfelelő előadóval pótolják Winehouse-t, a Sziget szervezőiroda szerint is egyre kisebb. Végül is, láttunk már hasonló eseteket, amikor egyik évben például a Prodigy nem jött el, vagy amikor – s ennek még alig néhány esztendeje – a Pendulum felszerelését szállító kamion karambolozott a Budapestre vezető úton; és a szervezők minden alkalommal ügyesen kivágták magukat…

No, de a Sziget honlapját folyamatosan lessük majd, sikerül-e pótolni Winehouse kisasszony hirtelen megüresedett terminusát, s ha igen, akkor kivel, vigyázó tekintetünket most mégis inkább Sopronra vetjük… Mert ez a dátum van közelebb! Már csak hármat kell aludni a kezdésig! Rögtön a fesztivál első napján, vagyis szerdán azt várjuk el a Kiscsillag együttestől, hogy méltóképp betöltse a magyar könnyűzenei élet élvonalában a Kispál és Borz zenekar feloszlása után keletkezett űrt, amelynek mértékét az előző estén vetített Napozz Holddal című, alcímében pedig A Kispálfilmen is lemérheti majd ott helyben mindenki, aki netán elszalasztotta volna a tavalyi búcsúkoncertet. És az is, aki nem! Érdekes módon az, hogy a fesztivál nulladik napján műsorra tűzték ezt az alkotást, Merényi Dávid rendező kiváló filmjét, számomra kicsit azt is jelenti, hogy a VOLT szervezői nem akarják elengedni a korszakos jelentőségű zenekart. Tipikus gyászreakció – mondaná doktor House. J Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert – a két főszervező – tavaly, amikor a Kispál és a VOLT című fotókiállítással búcsúztatták a visszavonuló formációt, be is vallották, hogy ifjúkori szocializációjuk egyik legfontosabb sarokpontja volt ez az együttes.

Szerdán aztán egy egészen furcsa döntési kényszerbe kerülök: nagyjából egyidejűleg lép fel ugyanis két különböző színpadon Emir (vagy mondjuk inkább Nemanjának?) Kusturica és az ő No Smoking Orchestrája, valamint az amerikai My Chemical Romance zenekar. A tengerentúli formáció lányom egyik kedvence, s az utóbbi hónapokban – belekontárkodva a gyermek számítógépes mappáiba L – magam is igen sokat hallgattam, és bizony megkedveltem a zenéjüket. Nos, ahogy én magunkat ismerem, pattogunk majd a két színpad között, hiszen este kilenctől játszik a Telekom Nagyszínpadon a már említett Kiscsillag, és őket váltja tizenegytől a My Chemilcal Romance, időközben pedig fél tizenegykor kezdnek a Soproni-MR2 Színpadon Kusturicáék. Sokszor elmondtam már, néhányszor le is írtam, hogy ezt a világzenének csúfolt, jobbára csak műnépzenés (vagy ha úgy tetszik: narodnjakos…) No Smoking Orchestrát – amivé az egykor még a kiemelt kedvenceim között számon tartott, és a személyes ifjúkori szocializációm egyik sarokpontját is jelentő, egykori Zabranjeno Pušenjet transzformálták – én már nem szeretem, megtagadom, sőt Kusturica néhány megnyilvánulását pedig egyenesen megvetem. De most, a programot nézve döbbenek csak rá, hogy mennyire sajnálatos módon hoztam magam kifejezetten kínos döntéskényszerbe, amikor nemrég fogadalmat tettem: kimegyek a koncertjükre, adok még egy esélyt ezeknek a zenészeknek, meghallgatom őket élőben is. Ebből ered hát a szerdán esedékes döntési kényszer… A fogadalmakat pedig illik betartani! No, de addig még van időm megfontolni ezt az egészet csomagolás, vagy épp sátorverés közben. Szerencsére a két színpad viszonylag közel van egymáshoz, tavaly például Kovács Ákos és zenekara hallatszott át a Pál Utcai Fiúk fellépése idején – és viszont. S így tette kölcsönösen élvezhetetlenné egymást a két koncert.

Amikor 1993-ban Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert megszervezte az első VOLT Fesztivált, még mindketten alig tizenkilenc évesek voltak. Akartak egy jó bulit csinálni a szülővárosukban… A rendezvény időpontja pedig – mint aztán még sokáig – a tavasz elejére (később sokszor épp húsvétra…) esett. Így a legelsőt április 4-én tartották, és akkoriban még „bájos geget jelentett” (F)elszabadulásnak hívni egy ilyen bulit, hiszen utaltak ezzel arra is, hogy alig négy évvel korában még piros betűs állami ünnep volt ez a tavaszi nap Magyarországon. A vicces elnevezést egyébként, amelyen talán nem is tudott mindenki őszintén kacagni, Müller Péter Sziámitól kölcsönözték… 1997-ben pedig így írt a fesztiválról Uj Péter: „Lobenwein Norbert az arc neve, de önök hívhatják nyugodtan Lövenbraunak, ahogy én – könnyebb lesz megjegyezni. Ez a Lövenbrau szokott VOLT fesztivált rendezni Sopronban. Következésképpen Lövenbrau nem egészen normális, mert ahelyett, hogy a határvidéki divatszakmák valamelyikét gyakorolná, volna határőr, kábítószer- és/vagy embercsempész, esetleg a három kombinációja, inkább a város bonyolultabb lelkű fiatalságát próbálja szórakoztatni mindenféle rendezvényekkel.” Sopront pedig szokták még az ezer fogorvos városának is nevezni, így hát Lövenbrau, ha valóban Lövenbrau lenne a neve, mindenképp lehetne akár fogorvos is. J

No, de sietek is csomagolni, és ugyanilyen jókat kívánok minden vérbeli és potenciális fesztiválozónak!