„Mi leszel, ha nagy leszel? / Öngyilkos leszek! / Lehúzom magam a WC-n / a verseimmel együtt! / Nem érdemes így élni, magamban beszélni / jót mondani és mást csinálni. / Jót akarni és pofont kapni. / Hülyét játszani és okosnak lenni, / Látni és keresztülnézni / elmélkedni és nem cselekedni. / Nem érdemes mást, mint: / – hangoskodni / – rosszat akarni / – okoskodni / – vaknak lenni / és nagyokat pofára esni. // Szarni a világra, köpni a szemébe / Színészkedni és jól járni! / Járkálni oda-vissza a jóban, / ahol pénz van! // Meghalni és utána híresnek lenni” – Zenta város későbbi sokévi polgármestere, Juhász Attila verse a Mh… című ifjúsági kiadvány (a zentai ifjúság lapja…) sorrendben második számában jelent meg, a ma már igencsak távoli 1986-ban.
Hát, nem tudom, a jelenlegi tartományi művelődési segédtitkár úr mennyire örül annak, hogy ennyi év távlatából előkerestem tinédzserkori zsengéjét, de mivel nem rossz szándékkal teszem, gondolom, jót mosolyog rajta ő is. Még ha persze nem is fogom ezzel most helyben, sebtében költővé avatni… Ha pedig mégis duzzogna, hát engesztelésül küldök itt neki egy szmájlit: Ez a bizonyos Hm… igazából egy rövid életű kezdeményezés volt 1986-ban, a korábban hosszú időn át megjelenő Ifjúsági Közlöny folytatásának, illetve a későbbi Scarabeus című hasonló ifjúsági lap előzményének tekinthetjük. És éppen emiatt a szerzői köre is vándorolt lapról lapra, ugyanolyan ütemben, ahogy az újabb újságok megjelentek, a korábbiak hűlt helyén. Persze nem teljesen voltak azonosak ezek a szerkesztői csoportok, időközben ugyanis, ahogy múltak az évek, néhányan elmentek Zentáról, ki egyetemre, ki katonának, ki meg egyszerűen csak letette a lantot, dolgozni kezdett, családot alapított, így hát kiszakadt a korábbi körforgásból. Mai szemmel nézve persze mégis van egyfajta vadromantika abban, hogy néhány tinédzser suhanc összeáll papírt gyűjteni, hogy aztán elvigye a lerakatba – az Otpadba –, ahol azt átveszik, és az érte kapott pénzből újságot csináljon. A Hm…-nek, sajnos, ezzel együtt is mindössze három száma jelent meg. De már ezzel is hosszabb életű – s ennyivel talán jelentősebb, fontosabb is – volt, mint egy másik lap, amelyet nyolc évvel később készítettünk immár Újvidéken, és a keresztségben az Ambrózia nevet kapta, utóbbinak ugyanis mindössze két száma került ki a nyomdából 1994-ben.
Amikor az előző esztendő végén, valamikor 1993 novemberében-decemberében tervezgetni kezdtük az Ambróziát, a magazin szerkezetét és arculatát, azt találtuk ki, hogy indítunk egy rovatot, amelyikben hónapról hónapra, számról számra felelevenítjük egy-egy korábban létezett, de addigra már megszűnt vajdasági magyar (vagy félmagyar, mert a kétnyelvű kiadványokat is sorra vettük volna…) ifjúsági lap történetét. Így lett ezek sorában az első a Hm… Az 1994. januári számban HöMmögés… címmel megjelent írásában Juhász Attila performance-értékűnek minősítette már az újság szerkesztésének, készítésének folyamatát is: „A legizgalmasabb ebben a rövid életű tinilapban az volt, hogy létezhetett. A nyolcvanas évek közepén a zentai Szocialista Ifjúsági Szövetség hallgatólagos beleegyezésével a szervezet munkáját bemutató közlöny (a neve is ez volt: A zentai SZISZ Ifjúsági Közlönye) átalakulhatott egy csoport ifjú saját szájíze szerinti lap(ocská)jává. Konkrét cél, program, nagyobb elképzelés és határozott irányelv nélkül, csak úgy, volt. Mert kellett, és mert szükségét éreztük egy saját, nyomtatott sajtóterméknek, amelyben ügyeinket-bajainkat bogozhattuk, tizenhat-hét-nyolc éves emberkék lázongó csatakiáltásainak adhattunk hangot. Nem önképzőköri kiadványt, iskolalapot hiányoltunk, mi a saját eszünk szerinti valamire vágytunk, amibe nem szól bele az Atyaúristen sem.
Nem is szólt, csak pénzt sem kaptunk a megjelenésére az ifiszövetségtől. Önfenntartó természetesen (már akkor) sem lehetett ez az újság, szerény, két-háromszázas példányszámával, aminek nagy részét tiszteletpéldányként osztottuk szét. Ha pedig nem adtak pénzt, akkor csináltunk, papírgyűjtést szerveztünk a városban” – jegyezte fel a Hm… rövid történetéről Juhász Attila 1994-ben. És ekkor írta össze nekem későbbi polgármesterünk egy cetlire a lapban – és részben korábban, már az Ifjúsági Közlönyben is – használt szerzői álnevek feloldását. Ebből a jegyzékből pedig kiderül, hogy a ZSÓ álnevet Búza Zsolt használta, a RA monogram mögött Répás Andrea rejtőzött (ő egyébként esetenként csak keresztnévvel írta alá alkotásait), Boly néven jegyezte magát Kecskés Andrea, MOLEK-ként mutatkozott be Molnár Tibor. Majd pedig: Sergio néven szignálta írásait Burány Ákos, a Teddy Keco rejtjele pedig Keceli Mészáros Tivadart rejtette. Verebes Melinda csak Lindaként írta alá cikkeit. És nem szabad kifelejtenünk egy ilyen felsorolásból a magát ugyan egy könnyen feloldható formában, mégis kifejezetten talányos aláírással jegyző fél-főszerkesztőt, Casaassh-t, alias Kaszás Angélát sem. Ha a Hm… nem is nőtte ki magát egy jelentős világlappá, mégis érdekes és izgalmas színfoltja volt a nyolcvanas évek vajdasági magyar ifjúsági sajtójának (akinek pedig van kedve egy kis internetes múltidézésre, a szpray.blogspot.com címen fellapozhatja a régi lapszámokat). S talán mondanom sem kell, már itt a végén, hogy ez, a Juhász Attila által összeírt jegyzék, a lapban használt álnevek feloldásával is, ugyanannak a tavaszi nagytakarítással egybekötött szobafestésnek köszönhetően került most elő, amiről már meséltem a múlt héten, ugyanezeken az oldalakon.
Az Ambróziának pedig mindössze két száma jelent meg 1994 elején, és nagyon hamar csatlakozott ez az újság is az említett rovatában bemutatni tervezett, megszűnt lapok társaságához.
