A felejtés rejtélyes dolog, csak egy a bizonyos vele kapcsolatban: az, hogy okkal történik. Az okok nem mindig ismertek, aminek az egyszerű magyarázata, hogy a felejtés oka sokszor pusztán csak az ok a felejtésre. Miért emlékeznénk a szégyellnivalóra, arra, amivel nem vagyunk képesek közösséget vállalni, vagy arra, amit nem érzünk fontosnak?
Csavaros fordulatokat eredményezhet az emlékképeket törlő képességünk, mivel még az is megtörténhet, hogy azért feledkezünk meg múltunkról, merthogy nem érezzük magunkat méltónak a történelmi örökségre.
Ez lehet az egyik oka, hogy képtelenek vagyunk a 18. századi újratelepítés előtt ezen a vidéken élt és alkotó emberek – magyarok és nem magyarok – történelmi múltjával bárminemű közösséget érezni, annak ellenére sem, hogy ugyanaz a tér a lakhelyünk, amit egykor ők is belaktak személyükkel és teremtőerejükkel. Mintha az időtáv a teret is valami más dimenzióba helyezné át. Tudjuk, nincs így. Ugyanaz a Duna folyik itt most is, mint ami évezredekkel ezelőtt, legföljebb a neve és a vize más, és az ókori Sirmiumnak a romjai ugyanott állnak ma is, ahol a római telepesek kétezer évvel ezelőtt lerakták az alapozó köveket a mai Sremska Mitrovica helyén.
Sirmium volt a 3-4 századi Római Birodalom egyik legfontosabb városa. Császárok születtek, uralkodtak és ma is szentként tisztelt vértanúk éltek, haltak meg hitükért ebben az ókori metropolisban. Egyikük, a sirmiumi származású Probus volt az a római császár, aki a 3. században elültettette az első szőlővesszőket a Fruška Gora lankáin.
Kiderült, ez a vidék jó a bornak. Fölismerték ezt a Frankhonból (innen a Fruška Gora név) ideköltözött cisztercita szerzetesek is, akik újra virágzó borvidékké változtatták az erre termett domboldalakat. A szerémi bor híre a középkorban fölért a tokaji nedű újkori hírével. Egyesek szerint a tokaji szőlővesszőket – a minőségi borkészítés tudománnyal együtt – innen Szerémségből menekítették át a török pusztítás elől Tokaj környékére, erre azonban nincs bizonyíték.
Az viszont tény, hogy a borkultúrának köszönhetően Szerém volt a középkori Magyarország egyik legpolgáriasultabb része, ahova az európai egyetemeken tanuló diákok gyorsan elhozták az Európát megrengető új vallási eszméket, így a huszitizmus tanait is. Nem véletlen tehát, hogy az első (a huszita) magyar bibliafordítás itt készült.
A Balkán irányából másfajta eretnekség, a dualista hitű, gnosztikus színezetű bogumilizmus is megtelepedett ezen a vidéken, ami már a római kortól kezdve a kultúrák találkozóhelye volt. Ez már a középkorban is azt jelentette, amit ma is: a kultúrák harcát, de termékeny kölcsönhatását is. A szávaszentdemeteri bazilita (ortodox) monostorban annak idején beszélték mindhárom középkori liturgikus nyelvet: a görögöt, a latint és az ószlávot. Kultúrtörténeti kuriózum ez. A kora szellemi központjában, Cordobában tanuló, 12. században élt arab geográfus, Idriszi, vélhetően itáliai kereskedőktől szerzett adatok alapján így ír a gabonapiacáról híres Bács városáról, a vidék középkori központjáról: „Vannak benne piacok és vásárok, iparosok és görög tudósok.” Hogy miként kerültek ide a görög tudósok? Nem tudni biztosan, és azt sem, hogy miként került át a kalocsai érsekség székhelye Bácsra. Az viszont már bizonyos, hogy a 12. századtól a kelet-magyarországi és dél-magyarországi részeket kormányzó kalocsai-bácsi érsekség igazi székhelye Bácsott van. Itt alapítják meg a ciszterciták az első délvidéki kórházat a 13. században. A 15. század végén a nagy magyar humanista, Váradi Péter igazi reneszánsz központtá alakítja a várost, előbb betört tehát ide Itália szabad levegője, mint az irigyelt angolok vagy a franciák földjére!
A harcok terén is kitüntette magát ez a vidék, s itt nemcsak a világraszóló nándorfehérvári diadalra gondolhatunk. Véletlen-e vagy inkább a háborús múlt törvényszerű következménye, hogy a két legjelentősebb középkori magyar csata bátran helytálló hadvezére két kalocsai-bácsi érsek volt: a Muhi-csatában Csák Ugrin, a mohácsiban pedig Tomori Pál halt hősi halált.
Mohács után törölte el szinte nyom nélkül a török pusztítás e vidék hihetetlenül gazdag történelmi múltjának a tárgyi emlékeit.
