2024. május 9., csütörtök

Ráfordítások

Tanulni kell még

Sokan nem igazán értik, hogy amíg folyamatosan a jó gazdasági eredményekről beszélnek döntéshozóink, valójában a lakosság bizonyos rétegei nem igazán érzik azt, hogy máris jobban élnek. A gazdasági eredmények hatásai a társadalom bizonyos rétegeit nem érintik azonnal.

Hiperglobalizáció

A globalizáció az egyik ismert definíció szerint a nemzeteken felül álló, országhatárokon átnyúló gazdasági, társadalmi, műszaki csere gyors bővülése a kapitalizmus feltételei között. Hétköznapjainkban a globalizáció leginkább látható elemei a globális termékek, vállalatok.

Pesszimisták

A 2008-as válság óta nem tapasztalt zuhanást produkáltak az amerikai tőzsdék október első hetében. Nekünk itt, Közép-Európában azonban sokkal inkább a német gazdaság lassulása miatt kell aggódnunk.

Kézműves digitalizáció

Vidékünk mezőgazdászai között ma is vannak olyanok, akik nagy adag kétkedéssel tekintenek arra, ami most zajlik a világ mezőgazdaságában. A kicsik, a nagyok, de még a legnagyobbak között is vannak, akik nem hiszik, hogy a digitalizáció az agráriumban is olyan gyorsan teret hódít, hogy aki nem halad a korral, legfeljebb muzeális értékként számíthat fennmaradni.