Miután majd egy hetet munkával töltöttem a szabadságomból, arra az elhatározásra jutottam, leugrok Zentára. Rám fér egy kis napszúrás, gondoltam. A sinót tegnap persze lekéstem, igaz nem siettem, minek, hiszen lehet stoppolni is. Az Úr kegyes volt és megszabadított e, nyáron csöppnyit tikkasztó szórakozástól, mivel munkatársam gyors intézkedése által csakhamar fuvart is találtam. Kicsi kocsikázás után, szürkületre meg is érkeztem a játékokra. A tavalyit kihagytam, előtte pedig felemás élményekkel tértem haza, így kíváncsian léptem át a kaput, vagyis előtte rengeteg bombát, kétliteres sörösüveget. Hát igen, a punk nem halott, még most is dívik a kamaszok között a boltban bevásárlás, a koncertek előtti alapozás. A helyszínre beérkezve rögtön rájöttem,, hogy még élek, sőt pár kolléga is, így fel is húztam ponyvaváramat a Még élünk színházi és rock 'n roll liget közvetlen közelében.
Ez rosszul kezdődik gondoltam, hiszen ha itt van megfáradt lelkemnek Mekkája, hogy fogok eljutni a többi helyszínre. Na sebaj, a rövid beszélgetés is hosszúra nyúlott, hát a nagyszínpad második fellépőjére értem oda. Annak is a végére, így nem nem tudtam megismerkedni a Tűzmadár zenekar repertoárjával, de a jelek szerint a táborlakók nagy része sem érdeklődött igazán a metál zenekar iránt. A következő fellépő a Dalriada, ami engem kísértetiesen emlékeztetett a skandináv Nightwish zenekar metáljára, csak a jelen esetben az opera helyett a népzenei motívumok vették át a szerepet. A hörgés persze elmaradhatatlan volt, ahogy a hasonló stílusoknál elvárható. Lassan a nagyérdemű is kezdett tömeggé válni, a hangulat is fokozódott, majd szinte egy órás szünetet tarthattunk szorgos vámosaink miatt. Ugyanis annyira aprólékosak voltak, hogy Nagy Feróék két órát várhattak a határon. Sebaj kicsit késve, de annál nagyobb kedvel zendített rá a Beatrice és Feró bebizonyította, még most is tud ütős, vidám koncertet adni, annak ellenére, hogy több, mint harminc éve teszi ezt. Az más kérdés, hogy a fellépés alatt csupán fél üveg Johnni Walkert pusztított el, de lehetett az jeges tea is.
Ennyi elég is volt számomra, így ma reggel a Monthy Pyton Repülő Cirkuszának ismerős dallamai ébresztettek, és mentem is egy kis abszurd őrültségre, kevéske kávé társaságában. Hiszen még élünk...
