Az antropozófia kifejezés a görög „antropos”, mint ember, és a „sophia”, mint bölcsesség szavak összetételéből fakad. A szavak alapján az antropozófia nem más, mint az „ember bölcsessége”. Tartalmát tekintve az antropozófia egy megismerésen alapuló, tudományos módszerekkel felépített, korszerű világkép, olvashatjuk a Magyar Antropozófiai Társaság honlapján. A társaság bemutatkozása szerint újszerűsége abban áll, hogy elfogadja azokat az ember által megtapasztalható tényeket is valóságnak, amelyeket a tudomány a jelenlegi technikai eszközökkel még nem tud mérni, illetve igazolni.
Az antropozófia szülőatyja, Rudolf Steiner (1861–1925), aki Életem című önéletrajzában arról számol be, hogy már kicsi gyerekként voltak természetfölötti megtapasztalásai, amelyeket környezete értetlenül fogadott. Kora uralkodó világnézete, a materializmus nem volt megfelelő számára, hisz ellene mondott a magasabb világokról alkotott elképzeléseinek. Steiner vett át olyan gondolkodók nézeteiből, mint Ernst Haeckel és Friedrich Nietzsche, hogy ezeket kibontakozó „szellemtudományának” „magasabb szintjére” ültesse át.
A horvátországi Kraljevicában született Steiner 1902 és 1909 között vetette meg az antropozófia alapjait. Hindu és buddhista források mellett különösen Nietzschének „az azonos visszatéréséről” vallott nézetei inspirálták (az ismételt földi élet, a reinkarnáció tana). Goethe természettudományokkal foglalkozó írásainak kiadójaként és a weimari Goethe-Archívum munkatársaként Steiner intenzíven foglalkozott a nagy klasszikus természettudományi és filozófiai örökségével. Goethe ugyanis kidolgozta az „ősnövényről” mint természetfölötti lényről való elképzelését, amely tartalmazza a valamennyi érzékeinkkel felfogható növényt mint felülrendelt ideát. Szellem és anyag egységéről beszélt, amelyben a szellem domináns elvét Steiner magáévá tette. A szellemi, érzékfölötti világ Steiner számára ettől kezdve reálisabb és jelentőségteljesebb volt, mint a testi világ.
Az antropozófia valójában a harminc évvel azelőtt jelentkezett teozófián alapul, amelyben Steiner megpróbálta saját korának összes tudományos eredményét szintézisre juttatni. A teozófusok egy szerintük természetfölötti módon „kinyilatkoztatott”, gnosztikus és ezoterikus tanokból gyúrt rendszert képviselnek. Steiner azonban e tanok közül sokkal nem tudott belsőleg azonosulni. A keleti és a nyugati vallásokból kiindulva, egy mélyebb, a konkrét tanítások mögött álló bölcsességből elvonatkoztatva akarta a nézeteket a modern tudományosság akkori értelmezésével összhangba hozni. Létrehozott egy komplex kozmoszt, amelyben a fizikai világ szintje mellett két finom anyagú és négy szellemi szint létezik, amelyek minden tekintetben magasabbak és fontosabbak, mint az anyagi világ. Ezen a hét szinten vezet át a teozófia és antropozófia, egyfajta kozmikus evolúcióval: az ember – felosztva fizikai testre, valamint éteri, asztrális testre és szellemi énre – az alsó négy szinten helyezkedik el. Az individuum számos reinkarnációval azonban eljuthat a magasabb, szellemi szférákba is. A meggyőződés szerint ezen az úton az emberből számos más lény jöhet létre, például az elért szintnek megfelelően angyal, arkangyal is.
Steiner maga szeretett volna elhatárolódni a vallásoktól és szellemtudománynak nevezte tanítását. Fenntartotta magának azt a nézetet, hogy neki különleges betekintése van ezekbe a szellemi világokba. Katolikus alapokon, egyháztagként, az erősen hindu és buddhista befolyás alatt álló teozófiával szemben a keresztény vallás erősségét hangsúlyozta. Krisztus eljövetele a világba és megfeszíttetése Steinernél a Golgota misztériuma volt, az antropozófia számára – ellentétben a teozófiával – pedig ez jelentette a kozmikus evolúció döntő pillanatát.
Steiner tanításának lényege a reinkarnáció, ami a cselekedetektől függ (karma). Az ember testből, lélekből és szellemből áll. Az emberiség egy szellemi őslényből fejlődött hét korszakon keresztül. Egyik részét Lucifer félrevezette és megsemmisült, a maradék az Atlantiszra menekült, és ebből származik a mai emberiség. Krisztus, a „Naplény” az egyik korszakban a földön járt, hogy megtörje a gonosz hatalmát. A „Golgota misztériumában” a Krisztus-lény elvált az ember Jézustól, és mint a földön bolyongó szellem teszi kereszténnyé a világot.
Az antropozófia a megismerés központjává az embert, a megismerés útjává a közvetlen, titokzatos szemléletet tette. Steiner maga is megismerési útnak írta le az antropozófiát, amely „az embert el szeretné vezetni a világmindenség szelleméhez”. Szerinte minden emberben van egy rejtett intuitív képesség, mellyel a szellemi világot láthatja. E látásra a koncentrált meditáció vezet el, amit az antropozófia iskolája tanít meg.
Annak ellenére, hogy első pillantásra az antropozófia keresztény ihletettségűnek tűnik, a keresztény teológusok szerint az egész nem más, mint újgnosztikus tévtan, a panteizmus primitív változata. Jelszavaival sokakat vonz, főleg értelmiségieket és művészeket, akik a racionalizmusból és a materializmusból benne vélnek kiutat találni. A kritikák szerint a megismerés útja, amit hirdet, jó koncentráló gyakorlatokból indul el, de fogalomzavarba és ateizmusba vezet, ezért a katolikus egyház tiltja. Mindennek ellenére szellemtudományos kutatási eredményei a gyakorlatban az élet számos területén mutatkoznak, így például a nevelésben (Waldorf-óvodák és -iskolák, felnőttképzés, beszédformálás), a kozmetikában, a gyógyászatban (antropozófus orvoslás, klinikák és gyógyszergyártás), a gyógypedagógiában (Camphill-mozgalom), a művészetben (festészet, szobrászat, organikus építészet, mozgásművészet: euritmia), a mezőgazdaságban (biodinamikus módszer), a társadalmi életben (a szociális organizmus) is.
