A nyugati közvélekedéssel ellentétben a nők az iszlám szerint éppen olyan lélekkel bíró emberi lények, mint a férfiak, holott a boszorkányperekkel terhes, XVI–XVII. századi európai közgondolkodás hirdette a nők lelketlen és eleve alacsonyabb rendű voltát. Az iszlám értelmezése szerint a modern világban a nők jogai nem önként vagy a férfiak kedvességből kifolyólag vannak betartva. A modern nő erőszakkal harcolta ki magának pozícióját, nem természetes folyamaton keresztül, vagy közös jóváhagyással, vagy isteni tanítás által. Véleményük szerint ebben olyan körülmények játszottak közre, mint a férfiak erejének csökkenése a háborúk alatt, a gazdasági szükségletek növekvő nyomása, vagyis az iparosodás kényszerítette rá a nőt, hogy elhagyva otthonát dolgozni menjen, tanuljon, küzdjön meg a megélhetésért, és egyenlő legyen a férfival. Ezzel szemben az iszlámban a nőknek ugyanolyan jogaik vannak már 1400 éve.
Van azonban néhány olyan szabály, amely látszólag megerősíti azt a félreértést, hogy az iszlámban tárgyként kezelik a nőket. Az első, hogy az iszlám szigorúan ragaszkodik a két nem elkülönüléséhez, és ezt a szabályt maradéktalanul be is tartja. A két nem nemcsak öltözetével különül el egymástól, hanem voltaképpen két szférában él: a férfiaké a nyilvánosság szférája, a nőké pedig az otthoné és a családé. A hagyomány a szexuális vágyak kordában tartásának eszközeként magyarázza a szabályt, mely szerint a nők csak lefátyolozottan jelenhetnek meg a nyilvánosság előtt, többről van szó azonban, fátyluk ugyanis az otthon négy falának biztonságát jelenti a férfiak uralta térben. Ha a muszlim nő ismét visszakerül saját nemének terébe, már nem viseli a fátylat. Ez az elkülönülés fordítva is teljes, hiszen idegen férfi soha nem pillanthat be egy muszlim otthon mindennapjaiba.
A második a nő vagyoni és jogi helyzete. Az iszlám vallási jog, a saría szerint a nő jogképes, örököl, és szabadon rendelkezhet minden vagyonával. Ha az első szabály megfelelt az antik világ felfogásának is, amely a nőt és a családot szigorúan magánéleti kategóriájába sorolta, ez túlmegy rajta. A klasszikus görög és római társadalmakban a nők vagyonával ugyanis férjük vagy gyámjuk rendelkezett, sőt egészen a XIX. századig a nyugat-európai asszonyok vagyonát is a férjükéhez csapták. Két kikötés azonban van: a nő öröklési joga kisebb, mint a férfiaké (elhalt szülei után egy leány maximálisan fél részt, több leánygyermek maximálisan kétharmad részt örökölhet, ha nincs fivérük), és a vagyont gyámján keresztül kezelheti. Az iszlám magyarázata szerint azért van így, mert a férfi az a személy, aki felelős felesége, családja és a többi rászoruló rokona eltartásáért. Törvény szerinti kötelessége magára vállalni a pénzügyi felelősséget és megfelelően eltartani hozzátartozóit. Emellett az iszlám értelmezése szerint a nőnek nincsenek pénzügyi felelősségei, esetleg személyes kiadásait fedezheti, amennyiben luxuscikkekre vágyik. Anyagilag biztonságban van. Amennyiben feleség, férje az eltartója, ha anya, akkor a fia, ha még lány, akkor az apja, ha nővér akkor a testvérbátyja stb.
A nők része nem csak az örökléskor kisebb: egy muszlim férfi tanúvallomásával két muszlim nőé ér csak fel. Igaz, a saría-bíróságok előtt keresztény vagy zsidó egyáltalán nem tanúskodhat muszlimok ügyében. Ami a művelődést illeti, a legtöbb muzulmán vidéken természetes, hogy – legalább a Korán olvasásának a szintjén – a lányokat is iskolázzák. Számos országban még a vallásilag szélsőségesen bigott területeken is természetes jelenség a tanítónő. Az iszlám egyébként nem tiltja a nők művészeti vagy tudományos tevékenységét, sőt azt sem, hogy politizáljanak, részt vegyenek a közéletben.
A nők helyzetével kapcsolatban már a kezdetektől fogva egy paradoxon figyelhető meg az iszlámban. Egyrészt a tanítások kezdettől fogva a nők jogainak tiszteletben tartása mellett álltak ki, amelyek a nemek közötti társadalmi, jogi és politikai egyenlőségen alapultak, másrészt a valóság eltávolodott az iszlám kezdeti liberális előírásaitól, és a nőkkel szembeni diszkrimináció került előtérbe.
A változások már rögtön Mohamed próféta halálát követően elkezdődtek, a próféta életében ugyanis csak feleségei viselték a kendőt, ezzel egyfajta védelmet biztosítva nekik, a következő kalifák uralkodása idején azonban már mindenkire kiterjedt ez a szabály.
A XXI. század elejének iszlám világában a nők mindennapi helyzete változatos, vegyes képet mutat. A szokások országonként, sőt akár régiónként is változhatnak a munkavégzés vagy akár a fátyol viselésének vonatkozásában. Afganisztánban és Pakisztánban az elmúlt évek eseményei és a radikális iszlám terjedése a nők kifejezetten hátrányos helyzetére hívta fel a figyelmet, más közel-keleti államokban, például Marokkóban pedig igen komoly előrelépések történtek a nők jogainak kiterjesztésével kapcsolatosan. Míg az európai társadalomban a hagyományos családmodell felbomlásának vagyunk tanúi, és egyre kevesebben kötnek házasságot, addig az iszlám társadalomban a nő továbbra is a család körüli feladatok ellátásáért felelős, ez viszont nem feltétlenül jelent elnyomást. A muszlim nő nem egyszerűen egy fekete lepelbe burkolt cselekvőképtelen egyén, aki férje elidegeníthetetlen vagyonát képezi, még akkor sem, ha a nők helyzete egyes területeken számos kívánnivalót hagy maga után. A fátyol mögötti élet a maga szabályszerűségeivel valóban egy sokszínű világot takar, európai szemmel nézve azonban, mindezért úgy tűnik, igen magas árat kell fizetni.
