Az iraki kormányzat szombati közlése szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet emberei szombaton szétdúlták az ENSZ világörökségi listáján szereplő Hatra ókori romváros maradványait Észak-Irakban. A szervezet emberei csütörtökön Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait dózerolták le, míg januárban és februárban Moszulban tettek tönkre felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat és könyvtári könyveket, mert eretnekségnek tekintik ezeket. Amit évezredek nem tudtak tönkretenni, azt most elvégzi egy maroknyi gyűlölettől fűtött ember.
Louis Sako, a káldok babilóniai pátriárkája szombaton elítélte a rongálásokat. „Nincsenek tisztelettel az emberi élet, a történelem… semmi iránt. Mindent el akarnak törölni, az egész történelmet és újraépíteni azt saját értelmezésükben” – hangsúlyozta a pátriárka. Az iszlám szélsőségesek értelmezése szerint a szobrok, a bálványok, a szentélyek Istentől eltérő kultuszok tárgyai, ezért elpusztítandók, azonban a káldi pátriárka szerint az iszlám jog nem ilyen. „Nagy veszteség ez az emberiség számára és az ősi mezopotámiai civilizáció szempontjából… Szomorú és érthetetlen, hogy az egész világ nem képes legyőzni ezt az ideológiát és ezeket a terrorista csoportokat” – zárta nyilatkozatát Louis Sako káld pátriárka.
Az emberiség történelmének egyik talán legjellemzőbb vonása az állandó háborúskodás. Számos régészeti adat, törzsi kultúrákat kutatók beszámolói, de még a legrégebbi írásos emlékek is arra utalnak, hogy a magasan szervezett társadalmak, hasonlóan a történelem előtti kis létszámú közösségekhez és a ma is létező természeti népekhez, egymás közötti konfliktusaikat gyakran háborúk indításával kísérelték megoldani.
A csoportok közötti összecsapások más fajoknál is megfigyelhetők, azonban meglehetősen ritkán következnek be, és azok jelentős részében a szemben álló felek „megelégszenek” egymás dühödt, hangos, de gondos távolságból tartott fenyegetésével, igaz, a tényleges összecsapások eszeveszett üldözéseiben a szemben álló felek gyakran szereznek kisebb-nagyobb sérüléseket. Az ilyen összecsapások többségét valamilyen javak (élelem, vízforrás, védelem, vagy a nők mint szaporodási partnerek) megszerzése vagy megtartása érdekében indították. Evolúciónk során számos olyan eljárást, rítust alakítottunk ki, amelyek által az agresszió többé-kevésbé korlátozható a közösségen belül, de ezzel szemben – vagy talán ennek árán – az agressziónk kiterjedt, megnőtt az idegenekkel, illetve más csoportokkal szemben. Robert Hinde kiváló angol pszichológus szerint az ember által folytatott háborúk a társadalmi és kulturális szerveződés olyan bonyolultan összetett rendszerében léteznek (ideológia, vallás, eredetmítosz, nacionalizmus, sovinizmus, az ellenség dehumanizálása, hazaszeretet, bosszúvágy, egyéni, csoport- és nemzeti büszkeség, rasszizmus, hadtudomány és általában a tudományok stb.), amely hiányzik a legintelligensebb emberszabású majmoknál is. Tudósok véleménye szerint az intelligens társadalmakban élő ember által létrehozott kultúrákban jöttek létre azok az eszközök, szerepek és életformák, amelyek kialakították az ellenségeskedés e legszélsőségesebb eljárását. A háború tehát emberi „találmány”, annak ellenére is, hogy ezt a túlzott agressziót sokan egyenesen állatinak nevezik, vagy az állatokra jellemzőnek tartják, hiszen az emberi összecsapások végső célja a másik közösség, törzs, állam legyőzése, tagjainak, szervezeteinek, ideológiájának, történelmének alárendelt, függő helyzetbe hozása, sok esetben elpusztítása.
Az ember állítólag olyan faj, amely tanul a hibáiból. A történelem, a rég múlt emlékeinek megőrzése egyrészt éppen ezért lenne fontos. Máig is élénken foglalkoztatja a kutatókat, hogy az antik kultúrának vajon milyen mérhetetlen mennyiségű kincse, irodalmi remekműve veszett el számunkra mindörökre az alexandriai könyvtár pusztulásával. Vajon mekkora bölcsesség veszett el a könyvtárral? Az értelmetlen pusztítás azonban évezredek óta jelen van ténykedésünkben. A gyökereinket vágjuk el, történelmünket és ezáltal magunkat pusztítjuk el. Mintha az ember lenne maga a gonosz. A pusztítás. Mindent felhasznál ennek érdekében.
Még Isten nevét is.
