A mintegy három hónappal ezelőtt lezajlott magyar országgyűlési választások nemcsak Magyarország belpolitikai viszonyait alakították át, hanem új helyzetet teremtettek a határon túli magyar közösségek számára is. Vajdaságban különös figyelem kíséri azokat a lépéseket, amelyek a Vajdasági Magyar Szövetség és az új magyar kormány kapcsolatának alakulását jelzik.
A magyarországi kormányváltás ugyanakkor túlmutat a napi pártpolitikai eseményeken. A határon túli magyar közösségek számára az anyaországgal fenntartott kapcsolat identitásuk, intézményeik működése és hosszú távú megmaradásuk szempontjából meghatározó jelentőségű. Ez különösen igaz a vajdasági magyarságra, amelynek jelenkori politikai döntéseit történelmi tapasztalatai is alapvetően alakítják.
A VMSZ jelenlegi politikáját és a mindenkori magyar kormánnyal való együttműködés jelentőségét nem lehet megérteni a vajdasági magyar közösség történelmi tapasztalatai nélkül. Az első világháborút követő tragikus politikai átrendeződés során magyarok százezrei váltak kisebbséggé saját szülőföldjükön, amikor lakóhelyük egyik napról a másikra az új délszláv állam része lett, s ezzel hosszú évtizedeken át tartó alkalmazkodási kényszerrel kellett szembenézniük. A két világháború között jelentősen szűkült a magyar tannyelvű oktatás intézményrendszere, számos iskola megszűnt, miközben az asszimilációs politika részeként névelemzés alapján magyar gyermekeket nem magyar nemzetiségűnek minősítettek, s államnyelvű iskolába irányítottak. A magyar politikai érdekképviseletet, a sajtót, a katolikus és a protestáns egyházat, valamint a magyar kulturális életet is jelentős korlátozások érték, a hivatásos magyar színjátszás intézményes keretei pedig hosszú időre megszűntek. Az állami és közszolgálati munkahelyekről tömegesen bocsátották el a magyar alkalmazottakat, a magyar állami tisztviselők családjai közül pedig ezreket utasítottak ki az országból, akiket teher- és marhavagonokban szállítottak Magyarországra, miközben a nemzeti hovatartozás a mindennapi elhelyezkedés során is hátrányt jelentett. Mindez tovább erősítette a magyarság gazdasági, kulturális és társadalmi kiszolgáltatottságát.
Az 1944/45-ös tömegmészárlások, a kollektív bűnösség elvének alkalmazása, a konfiskációk és a közösséget ért súlyos veszteségek újabb történelmi törést okoztak. A kommunista Jugoszlávia évtizedeiben ugyan a nemzetiségi kérdés hivatalosan rendezettnek számított, a magyar közösség intézményi mozgástere továbbra is jelentősen korlátozott maradt, az egyházak működését állami ellenőrzés alá vonták, az egyházi ingatlanokat és földeket államosították, a kommunista Jugoszlávia hajnalán papok és értelmiségiek estek gyilkosságok, üldöztetések és meghurcolások áldozatául, a háború utáni évtizedekben pedig katolikus és protestáns templomok sorát bontották le vagy alakították át más célokra, miközben a ravasz asszimilációs politika és a kivándorlás is folyamatosan apasztotta a vajdasági magyarság lélekszámát. A megmaradás, az anyanyelv, az oktatási és kulturális intézmények, az anyanyelvi tájékoztatás, illetve a vallási élet megőrzése ezekben az évtizedekben, majd a kilencvenes évek délszláv háborúi, gazdasági válsága és újabb kivándorlási hulláma idején is állandó kihívást jelentett. Mindezen történelmi tapasztalatok alapvetően meghatározták azt is, hogy a vajdasági magyarság milyen jelentőséget tulajdonított a rendszerváltás után kibontakozó magyar nemzetpolitikának.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a kommunista időszakban a magyar állam viszonya rendkívül mostoha volt a határon túli magyarok iránt. A rendszerváltásig a budapesti vezetés a szocialista országok közötti „baráti viszony” politikáját követve nem alakított ki nemzetpolitikát, amely érdemben támogatta volna a határon túli magyar közösségeket. A fordulatot az 1989/90-es rendszerváltás jelentette, amikor az első szabadon választott magyar kormány Antall József vezetésével ismét felvállalta a külhoni magyarság iránti felelősséget. Az ezt követő évtizedekben fokozatosan épült ki az a támogatási rendszer, amely 2010 után új lendületet kapott. Mindez rámutat arra is, hogy a vajdasági magyarság helyzetének javulásához három feltétel együttes teljesülésére volt szükség: egy olyan erős és stabil vajdasági magyar érdekképviseletre, amely Belgrádban képes következetesen képviselni a közösség érdekeit, egy olyan szerbiai politikai környezetre, amely partnerként tekint a legitim magyar érdekképviseletre, valamint egy olyan budapesti nemzetpolitikára, amely a külhoni magyarság támogatását és a Kárpát-medencei magyar közösségek megmaradását stratégiai jelentőségű nemzeti ügynek tekinti.
Ebben az összefüggésben érthető, hogy a VMSZ miért tekintette stratégiai jelentőségűnek az elmúlt másfél évtized magyar nemzetpolitikáját. A párt soha nem titkolta, hogy stratégiai partnere a Fidesz volt. Az elmúlt másfél évtizedben a magyar nemzetpolitika kiemelt figyelmet fordított a külhoni magyar közösségekre, így a vajdasági magyarságra is. Ebben az időszakban jelentős támogatások érkeztek az oktatás, a kultúra, az egyházi élet, a tájékoztatás és a gazdaságfejlesztés területére. Az intézményrendszer működésének támogatása, a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programjai, valamint számos egyéb beruházás a vajdasági magyar közösség mindennapjainak részévé vált, jelentősen hozzájárulva a szülőföldön való boldogulás feltételeinek megerősítéséhez.
A magyarországi választások során a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok döntő többsége a Fideszre adta voksát. Ez összhangban állt a VMSZ ajánlásával, ugyanakkor azzal a vajdasági magyarságban hosszú évek alatt kialakult szemlélettel is, hogy támogatásával viszonozza azt a politikát, amely következetesen kiáll a külhoni magyar közösségek mellett. Az idei választások eredménye azonban új politikai helyzetet teremtett.
Magyar Péter politikai pályáját is figyelembe véve ugyanakkor nem meglepő, hogy a Tisza Párt és a VMSZ között viszonylag rövid idő alatt megindult a párbeszéd. A jelenlegi magyar miniszterelnök hosszú éveken át a Fidesz tagja volt, politikai pályája során közelről ismerhette meg az elmúlt másfél évtized magyar nemzetpolitikáját, és ma is következetesen konzervatívként határozza meg magát, jobboldali értékrendű családi háttérrel. A nemzeti összetartozás fontosságát is rendre kiemelte, hangsúlyozva, hogy konzervatívoknak és liberálisoknak egyaránt elsősorban magyarként kell tekinteniük egymásra. Nyilatkozataiból az is kitűnik, hogy jól ismeri a Kárpát-medencei magyarság történelmi sorsát, továbbá a határon túli magyar közösségeket ért sérelmeket. Tisztában van azzal is, hogy a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás mély csalódást, traumát okozott a 20. században annyi megpróbáltatást elszenvedett külhoni magyarságnak. A Fidesz későbbi kormányra kerülését követően megvalósított kettős állampolgárság és az arra épülő nemzetpolitika új korszakot nyitott az anyaország és a külhoni magyar közösségek kapcsolatában, amely a VMSZ és a magyar kormány közötti stratégiai együttműködés alapját is megteremtette. Ebből a nézőpontból nehezen indokolható az a feltételezés, hogy a Tisza Párt és a VMSZ között áthidalhatatlan politikai szakadék húzódna, hiszen az eddigi nyilatkozatokból is kifolyólag számos alapvető nemzetpolitikai és értékrendi kérdésben jelentős az átfedés.
Ebben a helyzetben a VMSZ vezetése nem a múltba tekintett, hanem a jövő felé fordult. Alig két héttel a választásokat követően sor került dr. Pásztor Bálint és Magyar Péter első hivatalos megbeszélésére. Ezt követte június elején Forsthoffer Ágnesnek, a magyar Országgyűlés elnökének szabadkai látogatása, majd június végén Brüsszelben Lakos Eszterrel, a Tisza Párt európai parlamenti delegációvezetőjével folytatott egyeztetés. Dr. Pásztor Bálint a találkozó után úgy fogalmazott: a vajdasági magyar ügyek képviseletéhez párbeszédre, működő kapcsolatokra és következetes jelenlétre van szükség Belgrádban, Budapesten, Brüsszelben és Vajdaságban egyaránt. A VMSZ részéről azt is jelezték, hogy a magyarországi támogatások átvilágításától nem tartanak, sőt annak mielőbbi lefolytatásában is érdekeltek. Az egyeztetések ugyanakkor nem korlátozódtak a Tisza Pártra: a VMSZ vezetése a magyarországi parlamenti pártok több képviselőjével, valamint szerb és európai uniós tisztségviselőkkel is egyeztetett, jelezve, hogy a vajdasági magyar érdekérvényesítés a különböző politikai és intézményi központokkal fenntartott folyamatos kapcsolattartásra épül. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy a közösség érdekeinek hatékony képviselete nem a politikai szembenállásra, hanem a mindenkori döntéshozókkal fenntartott működő kapcsolatokra épül.
A kapcsolatépítés politikája ugyanakkor nem maradt bírálatok nélkül. A szabadkai látogatás éles negatív reakciókat váltott ki bizonyos körök részéről, elsősorban Forsthoffer Ágnes irányában. A kisebb támogatottságot élvező vajdasági ellenzéki szereplők közül többen bírálták, hogy a magyar Országgyűlés elnöke szerintük „kizárólag” a VMSZ vezetőivel egyeztetett. Voltak, akik azt állították, hogy ezzel a VMSZ „politikai rehabilitációját” segítette, sőt odáig mentek, hogy nyilvános bocsánatkérésre szólították fel a házelnököt. A bírálatok ugyanakkor figyelmen kívül hagyták azt a politikai tényt, hogy a VMSZ továbbra is a vajdasági magyar közösség legnagyobb demokratikus felhatalmazással és támogatottsággal rendelkező politikai szervezete, amely csaknem három évtizede az egyetlen magyar parlamenti párt Szerbiában, s amelynek jelenleg sincs olyan magyar politikai kihívója, amely választásokon képes lenne átvenni a szerepét.
A vajdasági magyarok számára a nehezen kivívott erős politikai érdekképviselet fennmaradása nem öncél, hanem a közösség jövőjének egyik alapvető feltétele. Ettől függhet a szülőföldön való boldogulás lehetősége, az oktatási, kulturális intézményrendszer stabil működése, az anyanyelvhasználat gyakorlati érvényesülése, a közösség számára fontos fejlesztési és nemzetpolitikai programok folytonossága, valamint az a közvetítő szerep, amely összekötő hídként szolgál Szerbia és Magyarország között. Ebből következően a vajdasági magyar közösség érdeke azt kívánja, hogy a mindenkori magyar kormánnyal működő, partneri kapcsolatot ápoljon, függetlenül attól, hogy Budapesten éppen mely politikai erő alakít kormányt. A nemzetpolitikai támogatások, az oktatási, a kulturális és a gazdasági együttműködések hosszú távú folyamatok, amelyek túlmutatnak egy-egy választási cikluson.
Az előző hónapok eseményei azt mutatják, hogy a magyarországi kormányváltás nyomán új politikai korszak kezdődött a határon túli magyar közösségekkel fenntartott kapcsolatokban is. Hogy ez az együttműködés milyen eredményeket hoz, azt az idő dönti el. A vajdasági magyarság számára azonban továbbra is az marad a legfontosabb, hogy a mindenkori magyar kormánnyal kialakított kapcsolat hozzájáruljon a közösség megmaradásához, intézményeinek megerősítéséhez és a szülőföldön való boldoguláshoz.
Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala
