2024. április 17., szerda
JEGYZET

Egy kis sziget nagy döntései

A 2024-es év történelminek ígérkezik. Első olvasatra ez a kijelentés túlzónak tűnhet, főleg úgy, hogy még egy hónap sem telt el az új esztendőből. Viszont, ha tudjuk, hogy az idén a világ több mint 50 országában 3,8 milliárd ember (az emberiség majdnem fele) járul az urnák elé, többen, mint a történelem bármely más évében, akkor már helytálló a megállapításunk. Ráadásul ezek közül a voksolások közül nem egy a világpolitika további menetére is jelentős befolyással bír majd. Ezek közül talán a legnagyobb figyelem az Egyesült Államokban novemberben sorra kerülő elnökválasztást övezi. De ugyanígy elnökválasztást tartanak az Orosz Föderációban is, bár itt Vladimir Putyin győzelme valószínűleg előre borítékolható. Júniusban az Európai Unió 27 tagországa, több mint 400 millió ember választja meg az Európai Parlament képviselőit. Ebben az évben tartanak általános választásokat a világ legnépesebb országában, Indiában, valamint a világ legnépesebb muszlim országában, Indonéziában is. Egy sorsdöntő voksolást pedig január 13-án már meg is tartottak, mégpedig a mintegy húszmillió lakosú szigetországon, Tajvanon (hivatalos nevén Kínai Köztársaság).

E választások jelentőségét az adta, hogy Tajvan Kína és az Egyesült Államok szembenállásának frontvonalán helyezkedik el. Az 1949-ben létrejött szigetországot a Kínai Népköztársaság sosem ismerte el, és a mai napig úgy tekint rá, mint szakadár tartományára. Az Egyesült Államok ezzel szemben Tajvanban értékes szövetségest lát, és igyekszik megóvni annak önállóságát. Egyszóval ezen ország léte attól is függ, hogy választott vezetői milyen viszonyt tudnak kialakítani a két szuperhatalommal. Ezért érthető, hogy az itteni legfontosabb belpolitikai törésvonalak is e létkérdés mentén húzódnak.

Tajvanon alapvetően két nagy politikai tábort különböztethetünk meg, amelyek vezető pártjuk színei után kapták elnevezésüket. A zöld tábor függetlenségpárti, a demokratikus politikai berendezkedés feltétlen híve és az Egyesült Államok elkötelezett szövetségese. Vezető ereje az 1986-ban alapított balközép, nacionalista Demokratikus Progresszív Párt (DPP). Az elmúlt nyolc évben e párt vezetője, Caj Jing-ven ült az elnöki székben. Nem mellesleg ő volt országának első női vezetője. Mivel azonban a tajvani alkotmány szerint az elnök csak egyszer választható újra, a DPP a mostani választásokon az eddigi alelnököt, Laj Csing-te-t (William Laj-ként is ismert) indította az elnöki posztért. Laj Csing-te a szavazatok 40,05 százalékát megszerezve nyerte meg a megmérettetést. Ezzel pedig a DPP történelmet írt, ugyanis a mostani választási rendszerben még nem volt rá példa, hogy egy párt egymás után három cikluson át irányíthassa az országot.

A kék tábor ezzel szemben a Kínával való közeledést és megegyezést szorgalmazza, hosszú távú céljuk pedig az egyesülés. Meglepő módon e tábort a jobboldali Kuomintang (KMT), az önálló Tajvant megalapító Csang Kaj-sek egykori pártja vezeti. E tény is mutatja, hogy Tajvan politikatörténete sem nélkülözi a nagy pálfordulásokat. A Kuomintang jelöltje Hou Yu-ih volt, aki 33,5 százalékkal maradt alul Laj Csing-te-vel szemben.

Az idei választások kuriózumát az adta, hogy az immár nem a kékek és a zöldek megmérettetése volt csupán, hanem azon megjelent egy harmadik szereplő is, mégpedig Ko Ven-je és az általa 2019-ben alapított baloldali, populista Tajvani Néppárt. E tömörülés a két nagy tábor alternatívája kíván lenni, bár közelebb áll a kék táborhoz, ugyanis szintén a Kínával való megegyezést szorgalmazza. Ko Ven-je egy tavaly novemberi interjúban ki is mondta: „Utálom a KMT-t, de a DPP-t még jobban utálom.” A Tajvani Néppárt főleg az ország gazdasági helyzete miatt kiábrándult fiatalokat tudta megszólítani, és Ko Ven-je valamivel több, mint 26 százalékkal végzett a harmadik helyen.

Természetesen a világ közvéleményét leginkább az érdekli, hogy az orosz–ukrán háború és az Izrael–Hamász-háború közepette a tajvani választások végeredménye eredményezhet-e egy újabb fegyveres konfliktust bolygónkon. Tény, hogy a voksolások végkimenetele Kína számára a lehető legkedvezőtlenebbül alakult, hiszen a DPP egymás után háromszor nyert választást. Sőt az a Laj Csing-te foglalhatja el az elnöki széket, akit csak „szeparatista bajkeverőnek” titulálnak. Tegyük azonban hozzá, hogy Laj Csing-te győzelme nem jelenti feltétlenül azt, hogy Tajvan ezután egy konfrontatívabb Kína-politikát fog folytatni. Hiába nyerték meg ugyanis a zöldek az elnökválasztást, január 13-án parlamenti választásokat is tartottak az országban. Ezt pedig már a KMT nyerte meg, amely 52 képviselői helyet szerzett a 113 fős testületben, továbbá a Tajvani Néppárt is bekerült 8 képviselővel. A DPP viszont csak 51 képviselői helyet tudhat a magáénak, tízzel kevesebbet, mint az előző ciklusban, ráadásul úgy, hogy egyetlen politikai szövetségese sem jutott be a törvényhozásba. Laj Csing-te-nek így konszenzusra kell törekednie, ha azt akarja, hogy törvényjavaslatai megkapják a kellő számú szavazatot. A törvényhozás pedig minden bizonnyal egy mérsékeltebb Kína-politikát követel majd meg az új elnöktől. Pekinget persze ez minden bizonnyal nem hatja meg. Mióta Hszi Csin-pingnek sikerült Hongkong belső önállóságát felszámolnia, úgy tűnik, hogy a kínai elnök és pártfőtitkár eltökélte, hogy a szakadár sziget felett is megszerzi az ellenőrzést. Amerikai hírszerzési értesülések szerint az egyesítést valószínűsíthetően 2027-ben, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának századik évfordulóján kísérelheti meg a távol-keleti szuperhatalom.

A térség további sorsának alakulására azonban az amerikai elnökválasztások is hatással lehetnek, amelyen jó eséllyel ismét Joe Biden és Donald Trump csap össze. A két jelölt távol-keleti politikája merőben eltér. Joe Biden eddigi elnöksége alatt jól láthatóan igyekezett erőt felmutatni a Csendes-óceánon Tajvan érdekében. Emellett megpróbálta Kínával szemben szorosabbra fűzni együttműködését a térségbeli szövetségeseivel, elsősorban Japánnal és Dél-Koreával, amelyek egyébként szintén érdekeltek Tajvan önállóságának megőrzésében. Donald Trump viszont elnöksége alatt nem sok érdeklődést mutatott a Távol-Kelet és általában a külpolitikai ügyek iránt. Kína Hongkong belső önállóságát is az ő regnálása alatt tudta felszámolni. Talán, ha akkor az Egyesült Államok nagyobb vehemenciával lépett volna fel a kis városállam érdekében, a jelenlegi tajvani helyzet sem lenne ennyire puskaporos. Félő, hogy Donald Trump egy újabb négyéves ciklusában sem mutatna nagyobb érdeklődést a Kínával szemben álló országok ügye iránt. Ez azt jelenti, hogy bár a tajvani választópolgárok január 13-án fontos döntéseket hoztak meg országuk sorsával kapcsolatban, Tajvan jövője mégis számos egyéb tényezőtől függ. Ezek egy része még az idei évben eldőlhet.

Nyitókép: A győztes Laj Csing-te, akit Kínában „szeparatista bajkeverőnek” tartanak (Fotó: AP via Beta)