2026. május 18., hétfő

Jegyzet

Álkannibálból Othello

Egyszerre könnyed, ugyanakkor súlyos témákat boncolgató filmet készített Roschdy Zem marokkói színész, rendező Csokoládé címmel. Mielőtt felcsillanna a legismertebb édesség kedvelőinek szeme, pontosítsunk: a film kétórás játékideje alatt mindössze nevében, valamint színében idéződik meg a csokoládé, ugyanis ezen a művésznéven válik közismert bohóccá a kubai Rafael Padilla, a cirkusztörténet első színes bőrű nevettetője.

Jelenkór

Problémákból, konfliktusokból, válságokból, háborúkból, vérengzésekből és (terror)merényletekből bőven kijutott a világnak a mögöttünk hagyott esztendőben. Nyilván ezt is figyelembe vették a politikai vezetők, amikor újévi köszöntőjükben kifejezték reményüket, hogy 2017 nyugodtabb, és főleg békésebb lesz, mint 2016.

2017: „Whiskyt mérnek, vidám ének hangja szól…”

Az elemzők már korábban, az amerikai elnökválasztások eredményeitől függetlenül is a dollár erősödését jósolták hosszú távú analíziseikben. A megosztott Európa, a komoly kihívásokkal küszködő Kína mellett egy üzletemberi találékonysággal és a gyors döntések logikájával felpörgetett amerikai gazdaság valóban a tartósan erős zöldhasúak korszakát vetítheti elő.

Izaura TV

– Fiam, kérlek, majd állítsd be nekem az Izaura tévét! – mondta a nagymamám apukámnak, én meg ezt hallva felkaptam a fejem.

Koncert kontra gyógykezelés

Szabadkán Goca Tržan, Újvidéken Zdravko Čolić zenéje mellett várhatják a városközpontban a polgárok az új esztendő beköszöntét. Ahogyan az minden évben lenni szokott, amint kiderült, kik és mennyiért jönnek a térre énekelni, azonnal hőbörögni kezdtek az ellenzők.