Jegyzet

Reggel kilenc óra. Több hónap után először mentem ki újra a szabadkai téglagyárba.

A forradalmian új technológiák szédületes elterjedésének a korszakában élünk. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a múltban soha nem fejlődött ilyen szédületes tempóban a technika és a technológia.

Érdekes felmérésre bukkantam a minap, amelyben azt kutatták, hogy a magyarországi felnőtt internetezők mekkora része játszik videojátékokat. Mint kiderült, a felnőtt internetezők 92 százaléka szokott játszani valamilyen formában, 75 százalék vesz elő időnként hagyományos játékokat (kártyajáték), 62 százalék játszik videojátékokkal, míg a felhasználók 45 százaléka online videojátékokat részesíti előnyben.

A mai társadalom átlépte az emberségesség határát, és egyszerűen kilépett a fájdalom, szenvedés, szegénység kérdésére keresendő felelet kereteiből. A virtuális világba menekültünk, messze a valóságtól; s amikor valóságban ébredünk, legtöbben megrémülünk tehetetlenségünk, bűntudatunk érzésétől, mert talán olyan életkérdéssel találjunk magunkat szembe, amelyre soha nem kerestünk választ.

Olyan zavaros ez az egész elnökjelölési cécó nálunk, hogy még az agyafúrt Columbo felügyelő se tudná kibogozni, hogy ki a tettes és ki az áldozat. Amama fejében totál összekuszálódtak a dolgok.

A hét sporttal kapcsolatos legfontosabb eseménye – mármint nekünk, magyaroknak – az olimpiai pályázat visszavonása volt. Erről vaskos köteteket lehetne írni, viszont a legtöbb felvethető kérdésre teljes választ nem lehetne adni.