Jegyzet

A tanár és a tanítványai arról beszélgettek, mi tölti el elégedettséggel az embert.

Még az év elején a párizsi divathéten az egyik híres divatdiktátor giccses gumicsizmába és igen cifra, éktelen műanyag esőköpenybe öltöztette a modelleket. Nem hiszem, hogy bárki is így felöltözne, és kimenne az utcára, ez csak a divatvilág egy újabb bolondos kreációja.

A Zacsek olyan furcsán viselkedik mostanában, mintha megszédítette volna a tavaszi zsongás. Esténként például elmegy sétálni a feleségével, utána pedig beülnek a moziba.

A hétköznapi tárgyak múzeumban kiállítva más jelentéssel bírnak, mint természetes közegükben, a néző más perspektívából tekint rájuk, egy táska egy nő vállán még csak telefon, dokumentumok és piperecikkek hordozására alkalmas eszköz, egy képtárban kiállítva azonban már műtárgynak számít, csupán megfelelő elméletet kell gyártani a prezentálásához. Hasonló a helyzet a látszólagos véletlenszerűséggel egymásra dobált székekből létrejött szobortoronnyal vagy a kiállítóteremben geometriai szabályszerűséggel elhelyezett földkupacokkal is.

Ép testben épphogy élek, nyögi a második díjas birkózó az olimpián az Asterix egyik részében – természetesen Kopeczky briliáns fordítása a frappáns parafrázis –; és ezt nyugodt lélekkel magamra is vonatkoztathatom. Abban is biztos vagyok, nem egyedül érzek így a 21.

Belgrádban közlekedni külön idegállapotot követel. Legyen szó gyalogos közlekedésről, vagy autó sofőrjeként volán mögé ülni, teljesen mindegy.