Jegyzet

– Jó napot!

Isten nevében kezdem el írni e sorokat, és ha Isten kegyes kedve úgy tartja, meghallgatja fohászaim és örök dicsőségére megtartja a világot keserű levében tovább forogni tengelyén, kegye által e sorok az olvasó elé kerülnek, aminek egyetlen tanulsága lesz, az, hogy december 21-én nem következett be az évek óta vészharangokkal jelzett világvége.

Ha jól emlékszem, valamikor tizenöt vagy tizenhat éves koromban unatkoztam utoljára. El is fogott valamiféle byroni mélabú, és úgy éreztem, teljességgel üres, céltalan az életem.

A nyereménye azonban attól függ, hogy miután végigolvasta az írást, hány embert sikerül rávennie arra, hogy Önhöz hasonlóan cselekedjen.

A kuvasz csak állt egy darabig szétvetett lábakkal, mint aki az ellenséggel találja szembe magát, de ez az ellenség valahogy furcsa és megfoghatatlan volt. Tovább hergelte magát, nem hagyta annyiban, egyre nagyobbakat ugrott, egyre magasabbra, ahol már nagy biztonsággal tudta elkapni őket, egyre nagyobb pelyhek szállingóztak lefelé, és a kutya dühösen, csaholva kapkodott a pelyhek után, végül kifáradt és csak ugatta őket.

Márciust idéző melegben tobzódik a környék, a kert madáritatójában vegyesen fürdik rigó, veréb és galamb. Töredékidőre békesség, csillámporral szórt idilli állapot, amibe süppedve szívesen felejtenénk a minden mulandó tényét.