A múlt héten kitört a pánik a Szerbiai Kosárlabda-szövetségben, de még inkább azokban a fővárosi médiumokban, amelyek, azonkívül, hogy szinte teljes kapacitással a Partizan és a C. zvezda nem hivatalos közlönyeivé váltak, most a hazai kosárlabda halálhírének exkluzív bejelentői óhajtottak lenni.
A vasárnapi fekete mellé
Ha jól tudom, a B92 tv nemcsak a hét elején sugárzott műsorral kívánta feltárni a szerbiai fociban fennálló szabálytalanságokat és törvénytelenségeket, hanem egész sorozatot tervez. Egyrészt nem tudom, hogy hány folytatás lesz, mert a klubok (dörgedelmesen) és a szövetség (visszafogottabban) már az első előtt is kikeltek ellene, azzal a váddal, hogy a média tönkre kívánja tenni az itteni focit.
A sport, azon kívül, hogy néhány válfaja komoly üzletté lett, elvben továbbra is az emberi képességek határainak kutatását és a látványosságért fizetni óhajtó publikum szórakozási igényének kielégítését szolgálja. Ahhoz tehát, hogy a határok megdöntésére bárkinek egyenrangú esélye legyen, és a nézők – különös tekintettel a tv-auditóriumra – élvezni tudják az egészet, minél egyszerűbb, teljesen logikus és könnyen érthető versenyszabályokra van szükség.
Joseph „Sepp” Blatter március 10-én tölti be a 79. évét, májusban pedig megpályázza az ötödik mandátumát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) élén.
A foci egy gyönyörű játék, amelynek hátterében megannyi érdekes történet játszódik. Aki látta a francia tévé Éric Cantona főszereplésével elkészített dokumentumfilmjét a manchesteri és a milánói városi örökrangadókról, tátott szájjal tapasztalhatta, hogy milyen, talán nem is sejtett drámák játszódnak le nemcsak a pályákon, hanem a szurkolók otthonaiban és lelkében is.
Az elmúlt néhány hónapig az a vélemény járta, hogy a sportban nincsenek kellemetlenebb emberek a teniszezők szüleinél. Persze, nem mindegyik teniszező apja-anyja ilyen, de elég sokan vannak, akik a kellemetlen emberek közé sorolhatók.