2024. április 20., szombat
GYŰRŐDÉSEK

A prédikátor élete imádságos igyekezet

Lábadiné Kedves Klára: „A szeretet soha el nem fogy” – A Narancsik nagytiszteletű házaspár 60 éves szolgálata Kopácson

Lábadiné Kedves Klára és férje, Lábadi Károly elbűvölően gazdag történetírói-krónikásai a Drávaszögnek; könyvtárnyi terjedelmű munkáikban ma már fölragyog a sokat szenvedett vidék népéletének minden kincse és értéke. S amíg a párhuzamosan kiteljesedő munkásságuk során Lábadi Károly a történelmi forrásföltárások nyomán város- és településtörténeti monográfiák hosszú sorozatában írta meg a történelmi Magyarország délvidékének eseményeit – erejéből tájtörténeti lexikonok összeállítására is futotta –, addig Lábadiné Kedves Klára munkássága a népélet eseményei, a néprajzi értékek föltárása és bemutatása felé fordult, olyan kiváló könyveket tett olvasói asztalára, mint a Barkócakoszorú – Alfalusi (drávaszögi) népi játékok (Eszék, 1984), a Gyingyet-gyöngyöt asszonyának – Drávaszögi (alfalusi) népi mondókák és gyermekjátékok (Eszék, 1989), a Napfény volt a ringatója – Gyermekélet és játék a Drávaszögben (Kopács, 2000), a Földön látszik, égen jár – Ezeregy találós kérdés Baranyából (Budapest, 2003) és a Virágnevetőcske – Népi játékoskönyv Baranyából és Szlavóniából (Bellye, 2014) című néprajzi gyűjtemények. Szerzője továbbá olyan hitéleti monográfiáknak is, mint a Novák Olga, Isten szőlőjének munkása – Az első magyar református lelkésznő élete és pályarajza (Eszék, 2013), és az Égi gondolattá tisztulhassak – Barkó Júliánna református vers- és énekszerző, evangelizátor életútja, munkássága (Eszék, 2017). Ezek sorát gyarapította legújabb munkája, a 2019-ben megjelent „A szeretet soha el nem fogy” – A Narancsik nagytiszteletű házaspár 60 éves szolgálata Kopácson című monográfiája is.

Az, hogy Narancsik Pál és felesége, Bognár Rózsa hat évtizedig szolgálta Kopács falu népét, maga az isteni kegyelem megnyilvánulása. A pályatárs, Papp Vilmos visszaemlékezése szerint az ifjú lelkész a „prófétai hevületű Ágoston Sándor” hívására 1929 nyarán érkezett a halászfaluba, és lett hosszú évtizedekre Isten igéjének hirdetője, és hitvesével együtt – lelkészként, kántorként, tanítóként, s a falu mindeneseként – egy életen át szolgálták egyházukat. Papp Vilmos szerint Narancsik Pál ecclesiologiai ars poetica-ja megmutatta, milyen legyen a legkisebb magyar falu református lelkipásztora! „Tanult, európai látókörű, Krisztus-követő, népének elkötelezettje – s magyarul mintaszerűen beszéljen.”

Narancsik Pál 1906. október 14-én a drávaszögi Harasztiban született, teológiai tanulmányait a Budapesti Református Teológián végezte. 1929-ben üzenet érkezett a Drávaszögből: a jugoszláv hatóságok magyar állampolgársága miatt Szalay Antal lelkészt kiutasították Kopácsról, és azonnali távozásra kötelezték. Hogy a halászfalu ne maradjon lelkipásztor nélkül, Narancsik Pál benyújtotta kérelmét Ágoston Sándor akkori főesperesnek az állás betöltésre. 1929. július 2-án nevezték ki segédlelkésznek, első igehirdetését 1929. július 7-én tartotta. Jegyesének, Bognár Rózsának írt levelében így fogalmazott: „Szép nagy templom, a környéken nincs ilyen nagy. Mielőtt idejöttem volna, már hallottam, hogy a kopácsi nép jó templomba járó nép, amiben egyetlen egész Baranyában. […] Boldog voltam vasárnap, amikor először hangzott el a kopácsi templomban a bizonyságtevés, s amikor először fűződtek szorosabbra közöttem s gyülekezetem között a szeretetnek szálai, amely által Isten indirecte a mi jövendőnket is munkálta.” Az ifjú lelkész 1930. november 26-án írt levelében így fogalmazott: „De jó is lesz majd, ha Isten elhozza azt az időt, hogy Te is itt állsz majd oldalamon a Te drága angyali Lényeddel, s együtt dolgozhatunk az Ő dicsőségére itt, azok között, akiket Isten kegyelme a mi kezünkre bízott!” Lelkesedését bizonyítják az 1930. május 7–8-án papírra vetett sorai: „Jöjj, kicsi Életem, minél előbb, hogy közös erővel, közös munkával és közös imádsággal mielőbb megkezdhessük az ifjúsági munkát, mert óriási vétek lenne a most lángra lobbant szikrát kialudni engedni. […] Egyetlen vágyam, álmom és életcélom, hogyha egy imádkozó új nemzedék nőhetne Kopácson.” Esküvőjüket 1930. október 14-én tartották, a jegygyűrűjükbe Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt első levelének 13. fejezetéből a 8. versrészt vésetik, melyet örökké szívükben hordoznak, és életük vezérigéje lesz: „A szeretet soha el nem fogy.” Bognár Rózsa hat évtizeden át a gyülekezeti élet minden területén hű társa volt a férjének.

A drávaszögi halászfalu a XX. század első évtizedeiben Borkó Juliánna falujaként vált ismertté a felekezeti életben, Papp Vilmos szerint Kopács „a fájdalmas sorsban edzett magyar parasztprófétáé, aki az első világháború utáni küzdelmes években oszlopa volt az akkor szerveződő jugoszláviai református keresztyén egyháznak. Énekeskönyvünkből is ismerjük őt.” Életét, pályáját Lábadiné Kedves Klára is monográfiában foglalta össze.

Narancsik tiszteletes úréknak a kopácsi eklézsiába való beépüléséhez sok segítséget adott Berta Imre, a zsoltáros asszony, Borkó Juliánna keresztfia, a falu lelkész-szülötte. Berta Imre egyik levelében így fogalmazott: „Mióta Narancsik Pál ékes szava zendült meg ebben az ősi templomban, és a prédikátor élete imádságos igyekezet, hogy cselekedet igazolja is a prédikátor szép szavát, azóta a nép valósággal tódul a templomba.” A lelkész-házaspár feladatai sorába tartozott a hittanórák megtartása, a konfirmációra előkészítő vasárnapi iskola megszervezése is. Rózsa asszony vállalta az ifjúsággal történő foglalkozást, a bibliakör és a katekizációs csoport vezetését, a zenei tehetségek felkarolását, a könyvtárvezetést és az analfabéta tanfolyamok megtartását is. Mindemellett ápolónői, gyógyítói tevékenységet is végzett. Narancsik Pál tiszteletes eközben missziós küldetést is végzett, 1952-ben elvállalta a murántúli református szórvány-egyházak gondozói feladatát, évente négy alkalommal egy-egy hetet töltött a szórványban: Muraszombat, Hodos, Lendva, Domonkosfa, Csekefa, Szentlászló, Kapornak, Domafölde református hívei között.

Az áldott emlékezetű tiszteletes hatvan évi szolgálat után 1989. január 1-jén tartotta utolsó istentiszteletét és az utolsó egyházközségi közgyűlését, 1989. július 1-jén azután teljesen visszavonult a lelkészi szolgálattól. Narancsik Pál esperes nagy tudású, jól felkészült, óriási munkabírással, szervező erővel és szívjósággal megáldott lelkész 1990. szeptember 8-án halt meg, hatalmas hiányt hagyva maga után. Kopácson ma is a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel szólnak a Narancsik házaspárról. Lábadiné Kedves Klárának köszönhetjük, hogy „A szeretet soha el nem fogy” című könyvében maradandó emléket állított a lelkésznek és hűséges társának. 

Nyitókép: Rovátkák – Horvátországi magyar kulturális és tudományos folyóirat 2019. 2. száma, Bellye, 119 oldal