Két szerb nemzetiségű vádlottat mondott ki ártatlannak, és helyezett szabadlábra a múlt héten a hágai törvényszék, mégpedig Jovica Stanišićot és Franko Simatović – Frenkit. Nem kizárt, hogy Stanišić neve nem cseng ismerősen az olvasók többsége előtt, pedig arról az emberről van szó, aki a titkosszolgálat főnökeként gyakorlatilag minden szálat kézben tartott és mozgatott, kezdve a hírhedt „nyolcadik üléstől”, egészen a daytoni békekötésig.
Jovica Stanišić 1950. július 30-án született a Hódság melletti Ratkovón, Koszovóról bevándorolt montenegrói szülők gyermekeként. A belgrádi Politikai Tudományok Karán szerzett oklevelet, majd a diplomálás után szinte rögtön elhelyezkedett az Állambiztonsági Szolgálatnál. Itt kezdetben a belgrádi központ operatív dolgozója volt, de valódi szerephez Milošević színrelépésével jutott. Neki volt az egyik legkomolyabb szerepe az egykori elnök hatalomra juttatásában, különösen abban, hogy a kommunista párt nyolcadik ülésén – amelyen Milošević formálisan is uralomra került – úgy menjenek a dolgok, ahogy ők azt elképzelték. Innentől kezdve pedig gyakorlatilag ő vezényelte le Jugoszlávia szétesést és a teljes délszláv vérengzést, így, miután állítólag fiatalkorában zenével is foglalkozott, méltán nevezhető a vérontás karmesterének.
Hivatalosan a nyolcadik ülés idejében még csak az Állambiztonsági Szolgálat második embere volt, de érdemeinek köszönhetően 1991. december 31-én hivatalosan is ő lett annak vezetője. Na de kanyarodjunk vissza néhány évvel. A nyolcadik ülés után végig kellett vinni a „nép megtörténését”, vagyis az erőszakos hatalomváltást Montenegróban és Vajdaságban. Az utóbbinak, a joghurtforradalomnak a kivitelezésében partnerre talált Mihalj Kertes személyében, közös „projektjük” volt a szövetségi Belügyminisztérium szétverése és levéltári anyagaiknak átvétele is.
Mindezen előkészületek után következett az áttérés a többpártrendszerre, amiben szintén nem kis szerep jutott Stanišićnak. Beavatottak szerint jelentős számú ellenzéki párt megalapításában tevékeny része volt neki, de ahol esetleg ez nem így történt volna, ott is bejuttatta a pártok vezetőségeibe a titkosszolgálat embereit, ami némileg megmagyarázza, miért is tudott Milošević ebben az időszakban gyakorlatilag ellenzék nélkül uralkodni.
Az igazi kihívás azonban csak mindezek után következett számára, fel kellett ugyanis készülni és végigvezényelni a háborúkat, amelyekben Szerbia ugyebár nem vett részt. Stanišić és Frenki közösen fegyverezték fel az olyan félkatonai alakulatokat, mint Arkan Tigrisei, Dragan kapitány Knindža nevű alakulata vagy a hírhedt Skorpiók, de természetesen a vörössapkásokat is. Ezen tevékenységük miatt emelt ellenük vádat Hága.
Stanišić szerepéről mi sem árulkodik jobban, mint a tény, hogy ő maga is jelen volt 1995-ben a boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés aláírásánál. Ezután kezdett csillaga leáldozni. Az addig gyakorlatilag Szerbia második leghatalmasabb emberének számító Stanišićot Mira Marković sugallatára félretették. Hogy mennyire is ellenőrizte az ellenzéket, mi sem bizonyítja jobban, minthogy „jegelését” követően jöttek az 1996-os önkormányzati választások, amelyeken először tudott az ellenzék diadalmaskodni.
Milošević ismét Stanišićot hívta segítségül a koszovói probléma tetőzése kezdetén, aki 1998 elején Ibrahim Rugova képviselőivel titkos tárgyalásokat kezdett, ám azok az elnök parancsára félbeszakadtak. Őt többé nem kérdezték, a koszovói rendezés folytatását pedig ismerjük. Az év októberében le is váltották, addigra már a szolgálatot megtöltötték Mira Marković JUL-jának emberei. Nyugdíjazása után sem csökkent jelentősége, a háttérből továbbra is komoly beleszólása volt számos dologba. Már a 2000-es hatalomváltás előtt is jó kapcsolatokat tartott fenn Đinđićtyel, ez később is megmaradt, így az állambiztonság főnökhelyettesét is állítólag az ő javaslatára nevezték ki.
Belpolitikai színtéren biztosította magának a védettséget, ennek ellenére Hága vádat emelt ellene a már említett vádpontok miatt. Többen is beszéltek róla, hogy Stanišić a CIA-nek is dolgozott. Erről a Los Angeles Times is cikkezett, s eszerint 1992-től kezdve ő volt a szolgálat „fő belgrádi embere”. A lap több CIA-s tisztségviselőt is megszólaltatott, akik a Stanišićtyal ápolt kapcsolatokról beszéltek, és igazából senki sem cáfolta e kapcsolat létezését.
Hága most felmentette azt az embert, aki levezényelte milliók szerencsétlenségét. Lehet találgatni, hogy ezt CIA-s kapcsolatainak köszönheti-e, mi idézzük inkább Florence Hartmannt, aki szerint „ezzel jutalmazták azokat az agytrösztöket, akik átveréssel élve sikeresen terveztek el és folytattak le tömeges erőszaktételt, mindezt egy-egy intézmény mögé bújva, ügyelve rá, hogy ne írjanak alá közvetlen parancsot”.
