A jelenlegi az első olyan parlament a szerbiai parlamentarizmus 150 éves történetében – fejtegeti egyik interjújában Miladin Ševarlić agrárközgazdász –, amelyben egyetlen földműves sem foglal helyet a padsorokban. Pedig, ha a földműveléssel foglakozók kizárólag a saját soraikból származó jelöltekre szavaztak volna, akkor 27 képviselőjük lehetne az ország törvényhozó testületében. S gondoljunk csak bele, hogy ez mit jelentene! Mi mindent megtudhatna az ország népe a gazdatársadalom valós helyzetéről, ha ez a 27 képviselő egy-egy parlamenti ülésnapon mindösszesen csak 10 percet beszélhetne az ágazat gondjairól. Ez bizony napi 65 000 másodpercet jelentene a képviselőházi ülést közvetítő köztelevízióban. Igen, hatvanötezer másodperc ingyenes politikai hirdetést!
Ezt mondja az antiglobalista beállítódású Szabadságért Mozgalom (Pokret za slobodu) honlapján olvasható interjúban Miladin Ševarlić, bár nem szóról-szóra idéztem a gondolatait. Az adatokat és a mondanivalót viszont pontosan közvetítettem.
Ő azon ritka tudósemberek közé tartozik, akik a tudomány magasröptű, közönséges halandóknak érthetetlen és unalmas nyelvezetét színesen tálalják, lehozva azt a földre, hogy mindenki érthessen belőle. Emiatt a törekvés miatt, tudjuk, könnyen a populista beszédmód csapdájába eshet a megszólaló. Ez a tőle idézett gondolatokra is érvényes. A kérdésekre válaszolva Ševarlić a túlzó kijelentésekkel nyilván azt szeretné elérni, hogy eljusson a fülekhez a közvetíteni kívánt üzenet, ami arról szól, hogy a gazdatársadalomnak nincs hiteles politikai képviselete. Annak ellenére sem, hogy az ország lakossága 10 százalékának ez a fő foglalkozása. (Az érintettek száma ettől is sokkal több.)
Miladin Ševarlić a hagyományszakadásra figyelmeztet. Százötven év után először történt meg, hogy nincsenek parasztképviselők a parlamentben. De miért jelentene ez problémát? A parasztokat nemcsak a parasztok képviselhetik hitelesen. Ha pedig egyes képviselő urak viselkedéséből indulunk ki, akkor azt is kijelenthetjük, paraszt képviselők mindig is ültek a parlamenti padsorokban! Ma is. E tekintetben töretlen a 150 éves hagyomány.
A 27 lehetséges képviselőre és a 65 000 másodperc televíziós szereplésre vonatkozó ševarlići számítás regényes fikció, melyet egy pillanatig sem kell komolyan venni. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi szám esetében alighanem tévedésről van szó, a napi 10 perces fölszólalási idő alapján huszonhetüktől legföljebb az egynegyede volna összekanalazható. De az is lehet, hogy Ševarlić rögtön a replikákra és a replikák replikáira szánt időt is beleszámította. Másról se szólna ez az általa fölvázolt parlament, mint a mezőgazdaságról!
A neves agrárközgazdász ezekkel a kijelentésekkel arra szerette volna fölhívni a figyelmet, hogy médián keresztül szűretlenül és kritikátlanul közvetített politikusi sikerpropaganda helyett valós helyzetképet kellene adni az országnak a „85 százalékát magában foglaló területről, ahol Szerbia lakosságának az 53 százaléka él, s ahol a szerbiai GDP 41 százalékát termelik meg.” (Most szóról-szóra idéztem őt, s az általa idézett, a falusi társadalmi közeget körülíró számok is megfelelnek a valóságnak.)
Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) márciusi fölmérése szerint Szerbiában a falusi lakosság 38,7 százaléka és a földműveléssel foglalkozók 53,4 százaléka az éhezési küszöb szintje alatt él. Az magyarázza ezt az első hallásra hihetetlenül hangzó adatot, hogy Szerbiában túlnyomó többségben vannak a néhány hektáros kisgazdaságok, amelyek a folyamatosan csökkenő mezőgazdasági bevételek miatt csak tengődnek.
A szerbiai politikusok szemet hunynak efölött a nyilvánvaló tény fölött. A szerbiai politikusok – tisztelet a kivételnek – általában csak négyévente keresik föl ezt a vidéket, amikor is mindent megígérnek. Majd minden marad a régiben.
