Kedden (május 5-én) a magyar parlament kereszténydemokrata képviselők kezdeményezésére a kormánytöbbség szavazataival politikai nyilatkozatot hozott az isztambuli egyezmény ratifikálásnak az elutasításáról.
Álláspont
Hónapos retek és újhagyma. Képes vagyok naponta akár két-három csomóval is elfogyasztani belőlük, salátákba, rántottához, szendvicsekbe teszem, vagy csak úgy önmagában, rágcsálva eszem őket, ha ker...
Több mint egy hónapja rendkívüli állapot és kijárási tilalom van az országban. A kihívások és a lelki átalakulás időszaka ez.
Amikor végre patikákba kerültek a maszkok, vettem néhányat (cirka hármat). Van néhány önkéntesek által készített, több rétegű vászonmaszkom is: dizájnosak, és amelyikre már nem jutott gatyagumi, arra dunsztosat varrtam.
Ez nem kataklizma-szerű hozzáállás és dráma, hanem a valóság, válaszolta a szerb államfő egyik sajtótájékoztatóján egy olyan felvetésre, hogy a koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatói során „túlzásba viszi a szereplést”. A közösségi hálózatokon valóban megjelentek olyan kritikák a mögöttünk álló napokban, hogy a köztársasági elnök, élve a nehéz helyzet adta lehetőségekkel, tényleg túlságosan alkalmazza a drámai pillanatokat, hatásszüneteket a járvánnyal kapcsolatos beszámolóiban.
A koronavírus új helyzetet teremtett az otthonokban és az üzletek polcain is. Az iskolák, óvodák bezártak, miközben a szülők dolgoznak, otthon vagy a munkahelyen.