2024. július 20., szombat

Utcapolitika

Ötödik alkalommal tiltakoztak szombaton Belgrádban az erőszak ellen. A két tömeggyilkosság, az azokkal összefüggésben felmerülő kérdésekre való válaszkeresés kényszere, a gyász, valamint a társadalmi körülményekkel való elégedetlenség motiválta polgári kezdeményezésbe idővel egyre mélyebben integrálódott az ellenzék, azaz a pártpolitika. A folyamatok katalizátorának változásával kapcsolatos értékelések árnyaltak. Az ellenzék erkölcstelenül kihasználta a tragédiák generálta közhangulatot, mondják egyesek, míg mások szerint a tényleges közvetlen demokrácia hiányában politikai csoportosulások nélkül lehetetlen érvényre juttatni a polgárok akaratát. Mindazonáltal a súlypontok elcsúszása nem minden szempontból indokolható meg észérvekkel. A társadalom pórusaiba ivódó erőszak csökkentésének céljával megszervezett tüntetések remélt evolúciójával összeegyeztethetetlen az államelnököt ábrázoló, nyakánál felakasztott báb – függetlenül attól, hogy ki volt a „hóhér” –, de az is, hogy a szombaton felszólalók egyike korábban garázdaság, azaz erőszakos magatartás miatt került a bűnüldöző szervek látókörébe. Ugyancsak a pártpolitikai szempont előtérbe kerülését szemlélteti, hogy számos elemző szerint az erőszakellenes tüntetéssorozat legnagyobb eredménye az ellenzéki pártoknak a közöttük lévő különbözőségeken való felülkerekedése. A politikai aspektus összetettségének kontextusában a térség politikai szereplőinek az érdeklődése sem elhanyagolandó, a koszovói elnök kabinetfőnöke például abbéli örömének adott hangot, hogy „Belgrádban a Majdan téri tüntetéseken jellemzőhöz hasonló a hangulat”, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy bizonyos médiumokban szinte minden elemzőnek nekiszegezik a kérdést, hogy a nyugati országok vajon támogatják-e a tüntetést.

(Fotó: danas.rs)

(Fotó: danas.rs)

A tüntetéseket jelenleg mindenekelőtt a tömegesség és a kimenetel perspektívájából közelítik meg az elemzések. Habár az erőszakellenes tüntetést május eleje óta több szerbiai városban is megszervezték – az általános követelések mellett helyi visszásságok orvoslását sürgetve –, az országon nem söpört végig a sokak által remélt hullám – néhány évvel ezelőtt egyetlen politikus véres inge területileg kiterjedtebb tüntetéseket generált. A The New York Times becslése szerint 2000. október 5-e óta a szombati tüntetés volt a legtömegesebb Szerbiában. A szervezést magukra vállaló ellenzéki tömörülések képviselői nyilatkozatukban több százezer embert emlegetnek. Aleksandar Gubaš újságíró, aki három évtizede foglalkozik a tüntetések résztvevői számának felmérésével, úgy véli, hogy szombaton nagyjából 55 ezer ember vett részt a parlament épülete előtt megtartott gyülekezésen, majd később 45 ezren sétáltak. Gubaš szerint az erőszakellenes tüntetések közül a május 19-én megtartott volt a legtömegesebb, ekkor mintegy 60 ezren vonultak a főváros utcáira.

Tekintettel a parlamenti többség masszivitására, az, hogy a tiltakozók követeléseit teljesítik-e, elsősorban a hatalom akaratától függ, ezt várhatóan elsősorban a tüntetéseknek a hatalmi pártok támogatottságára gyakorolt hatása alakítja. Az államvezetést sem most, sem korábban nem zavarta, ha a polgárok sétálva „rekreálnak” – némelyik államvezető retorikája jelenleg szinte meglepően jámbor –, ezen álláspontjától egyedül a lítiumbányászat elleni tüntetés térítette el, így sokan hiszik, hogy ezen a ponton vagy radikalizálni kell a tüntetéseket, vagy tárgyalóasztalhoz ülni a hatalommal, mert ilyen formában a heti egyszeri séta nem célravezető. Az alapkövetelések nem változtak, ezek némelyikét már teljesítették, mások vonatkozásában nem zárják ki a kompromisszumra való hajlandóságot, míg némelyek vonatkozásában egyértelműsítették, hogy „eszük ágában sincsen rábólintani azokra” – például a belügyminiszter lemondatására, vagy leváltására, valamint az ideiglenes kormány megalakítására, noha utóbbi nem is szerepel a követelések sorában. Mindazonáltal egyre gyakrabban emlegetik az előrehozott választásokat – nem mintha nem ezt tennék már év eleje óta. Az SZHP és Aleksandar Vučić kitart amellett, hogy ha az ellenzék választásokat akar, akkor választások lesznek – utóbbi szerint a választás mindig lehetséges megoldása a politikai válságnak –, „egyedül az nem kívánságműsor tárgya, hogy ezek összevontak lesznek, vagy sem”. A helyzetet ebből a szempontból az bonyolítja, hogy az ellenzék csak a követelések teljesítését követően lenne hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a párbeszédet javasló Vučićtyal, vagy támogatni a választások kiírását. Ebből a szempontból már ma – az államelnök ugyanis mára ígért konkrét javaslatokat a válságkezelés tekintetében –, vagy csütörtökön, az államelnök részvételével megtartott kormányülést követően részletek derülhetnek ki. A választások realitásának – vagy egyeseknek a tüntetéssel kapcsolatos valós céljának – tekintetében meglehetősen árulkodó bizonyos elemzők azon kijelentése, miszerint a tüntetések követeléseinek lajstromát a méltányos választási feltételek megteremtésének érdekében kell elfogadni.

Annak ellenére, hogy a felmérések szerint az elmúlt egy évben csökkent az SZHP támogatottsága, a választások egyelőre feltehetőleg nem sokat változtatnának a politikai erőviszonyokon. Feltételezhető, hogy az erőszak ellen tüntetők zöme éppen a társadalom azon rétegének a képviselője, amelyik semmilyen körülmény között nem szavazna a haladó pártra és/vagy annak koalíciós partnereire. Ebből adódóan az ellenzéknek – amennyiben számára rövid- vagy középtávon a választások megtartása a cél – elsősorban arra kellene összpontosítania, hogy olyan tömörülést kínáljon fel a polgároknak, amelyik akár még az urnáktól hagyományosan távol maradó polgárokat is képes megmozgatni. Persze akkor, ha az alkotmány kereteit feszegető hatalmat nem az alkotmány kereteit feszegető eszközökkel menesztenék. Annak a lehetőségét ugyancsak érdemes lenne megfontolniuk, hogy az eddigiekhez képest jobban összpontosítsanak az SZHP sokszor „foghíjasnak” emlegetett szavazóira, akár retorikájuk megszelídítésével, vagy a médiatér bezártságának okán, terepi munka révén. Mivel az erőviszonyok változása nem reális, a választások indokoltsága, továbbá a követelések esszenciájának az érdemben való teljesítése is megkérdőjeleződik. Utóbbi főleg akkor, ha az az alapállás, hogy kizárólag a jelenlegi hatalmi struktúra felelős az országban jellemző összes kártékony jelenségért, azaz a legtöbb szavazatot bezsebelő politikai párt kicsit sem az őt támogatók miatt olyan, amilyen, hanem fordítva.

Ön szerint hová vezet a belgrádi tüntetéssorozat?

A hatalom teljesíteni fogja a követeléseket – 0%

Idővel más városokra is kiterjed a tüntetés – 15%

A hatalom és az ellenzék párbeszédéhez – 6%

Egy idő után magától kifullad a tiltakozás – 31%

Előrehozott parlamenti választások lesznek – 21%

Nem érdekel, nem követem az eseményeket – 27%

Nyitókép: (Fotó: danas.rs)