Két valóság között

Belgrád nagyon furcsa város. Amennyire folyamatosan rohanó, sok esetben türelmetlen és jogaikat minden helyzetben megkövetelő emberek alkotják, annyira toleránsak, megértőek és segítőkészek tudnak lenni. A fővárosban a közlekedési dugók kialakulása nem hír, a forgalom leállása sem, hiszen egy-egy közlekedési baleset is már jelentős gondokat tud okozni a túlterhelt közlekedésben, ugyanakkor a külföldi vendégek, diplomáciai képviseletek érkezése is a forgalom lebénítását jelenti, sokszor huzamosabb időre. A különböző felvonulások, maratonok pedig szinte egész napra leállították korábban és most is a város életét… Az egyetemi hallgatók blokádja ilyen értelemben nem sok újat hozott a fővárosi hétköznapokba. Ami új volt, hogy városrészek bénultak le egyik pillanatról a másikra, hogy mindennap ugyanabban az időben zártak le egy-egy útkereszteződést, és bele kellett kalkulálni a napi tervekbe a 16 perces megemlékező vesztegléseket. De hát mindenhez hozzá lehet szokni. Most, amikor már a tüntetések nyolcadik hónapját éljük, mondhatom, szinte mindenki ismer „egy” alternatív útvonalat ahhoz, hogy gyorsabban elérjen oda, ahova indult.

Belgrádban tüntetésen részt venni életforma lett. Például abban a két hétben, amikor az RTS (Szerbiai Rádió és Televízió) épületét és környékét blokkolták az egyetemi hallgatók, a hozzájuk csatlakozó polgárok egyik kedvenc találkahelye az épület szomszédságában levő Tašmajdan park volt. Onnan indultak együtt tovább a Takovói, illetve az Aberdar utcába. A parkok máskor is fontos szerepet játszanak egy megmozdulásnál, hiszen szinte piknikhangulatban folyik a tüntetés. Így volt június 28-án is, a belgrádi nagy tüntetés során a Slavija körforgalomnál lévő parkban sokan arra használták ki a területet, hogy pokrócot leterítve társalogjanak. A szabadtéri foglalkozás egyik kulcseleme pedig a sporttevékenység, előkerült a frizbi, a röplabda, a tollas… A tüntetések legtöbbször „családias” hangulatban folynak, ezért sokan a gyermekeikkel együtt adnak hangot az elégedetlenségüknek, mások a házi kedvenceikkel jelennek meg.

A nagy tüntetéstől azonban a megmozdulás újabb fordulatot vett, hiszen már nem volt elég, hogy az elégedetlenkedők az útkereszteződésen megjelenjenek. Megváltozott a rendőrség hozzáállása is. Amíg korábban passzív szemlélőként voltak jelen, most már, nem következetesen, de sok esetben erőszakos feloszlatást alkalmaznak. Az elmúlt alig két hétben több száz embert állítottak elő (sokukat hamar ki is engedték, másoknak bírságot osztottak ki), több ezret igazoltattak. Máskor a polgárokkal együttműködve igyekeznek a forgalom szabályozásában részt venni, hiszen a tüntetés eddig nem látott formája a közlekedési szabályok alkalmazása, a gyalogátkelőn való folyamatos közlekedés. Klasszikus útzárlat nincs, kivéve Zimonyban, ahol a polgárok közös erővel, a saját régi bútoraikkal zárták le az egyik kulcsfontosságú útvonalat (a keddi vihar idején a köztisztasági vállalat azt is felszámolta), egyébként a folyamatosan mozgó, gyalogos tömeg lassítja a forgalmat. Ezért állítottak helyenként közlekedési rendőröket az útkereszteződésbe.
 

Egyre többször rohamrendőrökkel próbálnak rendet teremteni, kisebb-nagyobb sikerrel. Múlt pénteken éppen Szabadkára indultam, amikor tüntetőkbe „botlottam”. A rendőrök kísérték őket járművekkel, erősítéssel. A forgalomban kialakult dugót – hiszen nemcsak a tüntetők fékezik a közlekedést, hanem a rendőri alakulatok is –, a gyalogosan vonuló polgárok éppen arra használták ki, hogy a rendőri erőkkel ellentétes irányba vonuljanak. Látszott: erre a lépésre nem számítottak a rend őrei, nem is tudtak gyorsan reagálni, hiszen 5 járművel megfordulni, irányt változtatni egy útzárlat után szinte lehetetlen.
Az idegek játéka ez. Nem csupán a tüntetők és a rendőrök párharcában. A döntéshozók sem tudnak mit kezdeni a helyzettel, így történhetett meg, hogy a türelem az elmúlt napokban egyes esetekben brutálisabb beavatkozásokba csapott át, amikor az előállítások során több tüntető, elsősorban egyetemi hallgatók, súlyos sérüléseket szenvedtek. A kegyetlenség csak még tömegesebbé tette a megmozdulásokat, különösen az esti órákban.

Hogy meddig tart, tarthat ez a helyzet? Ki tudja, ki bírja tovább. Különösen miután olyan érzése van az embernek, mintha két valóság lenne: egy tüntetőzóna, ahol az emberek harcolnak a jogaikért, az igazságszolgáltatás működéséért, illetve ezzel párhuzamosan az a valóság, melyben továbbra is megy minden a maga útján…