A turisták számára készülő bedekkerek mindig feltárják egy település, vidék vagy más földrajzi egység jellegzetességeit és látnivalóit. Az efféle útikalauzokból nagymértékben megismerhetjük az adott táj természeti szépségeit, építészeti remekeit, kulturális rendezvényeit, nem ritkán még szabadidős és szórakozási lehetőségeit, vendéglátóipari és gasztronómiai kínálatát, ahogyan egyéb különlegességeit is. A szóban forgó kiadványokból azonban többnyire kimarad az adott helyen élő emberek megemlítése, ami egy város esetében különösen hiányzó lehet, hiszen ami egy várost valóban egyedivé varázsol, nem más, mint az ott élők sokasága, akik napi huszonnégy órán át életben tartják az adott települést. Hogyan élik hétköznapi életüket a városlakók, miről álmodnak, mivel foglalkoznak, mire vágynak. Miről árulkodik a városi közlekedésben utazók tekintete, kikkel találkozni a parkban, miket árulnak és vásárolnak a piacon megfordulók, miről mesél fuvar közben a taxis, hogyan szolgálják ki a vendéget egy gyorsétteremben, a boltban vajon köszöntenek és rád mosolyognak vagy sem.
Ilyesféle hiánypótló igénnyel készítette el Branislav Bjelica a saját rendhagyó belgrádi bedekkerét, amikor tizenegy történetének hőseivé átlagos, semmiben sem kitűnő és semmiről sem nevezetes, emberi mivoltukból kifolyólag gyarló városlakókat választott, akik nap mint nap megküzdenek a túlélésért, néha nyerésre, néha meg vesztésre állnak, olykor saját akaratukból rohannak a vesztükbe, máskor pedig a társadalmi körülmények okozzák a bajt. Valaki beletörődötten sodródik az árral, másvalaki folyton keresi a nyerő kombinációt, és van, akinek éppen úgy jó, ahogyan van. A Beogradski gubitnik avagy A belgrádi vesztes kötetcím is a novellahősök hétköznapiságára utal, egyben allúzió a szerb főváros legismertebb építményére, a Kalemegdanon található A belgrádi győztes névre hallgató szoborra, amely hátulnézetből a kötet címoldalán is visszaköszön.
A novellák hősei közül a legtöbben sohasem találkoztak egymással, mégis összekötik őket az utcák, amelyeken közlekednek, a város lüktetése, és a kor, amelyben élnek, ami többé-kevésbé megfelel a mi jelenünknek. A négy ász, amikor csak az időjárás engedi, a helyi bolt előtt iszogat. Talán sohasem mozdultak ki a saját városnegyedükből, a focin olykor összevitatkoznak, a politikai nézeteltérések miatt fizikailag is hajba kapnak, különben jól megvannak egymással. A legendás taxis az egész várost ismeri, munkája során mindenféle alakokkal találkozik, a legtöbben rettentően idegesítik. A tanítónéni szerint minden gyerek imádni való, ő mind a 288-hoz, akiket tanított pályafutása alatt, mély empátiával viszonyult, az élet őhozzá már kevésbé. Az 57 éves Čeda belerokkan édesanyja halálába, aki egészen addig dédelgette és pátyolgatta. Itt van továbbá két középkorú barát, akik az ötvenhez közelítve is még mindig kamaszokként viselkednek. A zimonyi Dragišának mindenkihez van egy jó szava, minden helyzetben tud mondani egy jó poént, és bár a sors egyáltalán nem kímélte, az egyik tragédiát a másik követte, hősünk sohasem veszítette el tréfás kedvét. Cigány Duškónak ötven év sem volt elegendő ahhoz, hogy megtanuljon rendesen belgrádiul, nem is nagyon foglalkoztatja a dolog, márkás ruhaneműt árul a piacon, nála vásárolnak a tévében szereplő celebek, különben is, sokakhoz képest ő valódi őslakosnak számít, felmenői nyolc nemzedékre visszamenőleg a fővárosban éltek.
Branislav Bjelica szellemes történeteit egyféle édes-keserű mélabú hatja át, olvasás közben sokszor egyszerre szomorkodunk és mosolygunk, nem ritkán felnevetünk. Ahogyan a nyitónovellában olvasható: Belgrádnak egy győztese van, vesztesekből pedig sok akad. A város minden pontján megtalálhatók ezek a névtelen emberek, akik vagy a városban születtek, vagy valahonnan ideérkeztek, semmivel sem tűnnek ki, mindazonáltal ők képezik a város motorját. A szerző azt sugallja, hogy az egyszerű, becsületes, szorgalmas emberek valahogy mindig háttérbe szorulnak, őket ritkán lehet észrevenni, holott társadalmunkban talán éppen ők a legnagyobb hősök.
Nyitókép: Laguna, Belgrád, 2025, 184 oldal
