A mögöttünk hagyott filmes díjszezon egyik nagy meglepetése Gints Zilbalodis lett rendező Áradás (Flow) című animációs fantasyfilmje. Az alkotást a 2024-es cannes-i filmfesztiválon mutatták be, a kritikusok dicsérő értékeléseivel övezve. A bemutató után a film valóságos díjesőben részesült, összesen 38 díjat és 64 jelölést zsebelt be, többek között elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Európai filmdíjat, a Golden Globe-díjat és az Oscar-díjat. Nem mellesleg maga az Oscar-díj Lettország első aranyszobrocskája. Mondanunk sem kell, hogy ez mit jelent e kicsiny ország kicsiny filmgyártásának. Az Áradás azonban filmtörténelmet is írt, ugyanis ez az első dialógusmentes egész estés rajzfilm, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak.
A harmincéves Gints Zilbalodis gimnáziumi évei alatt kezdett el foglalkozni animációs filmek készítésével. YouTube-videók alapján tanulta meg az ehhez szükséges ingyenes programok és szoftverek használatát. Maga az Áradás is a nyílt forráskódú Blender nevű animációs programmal készült. Az animációs film Zilbalodis öt és fél éves munkájának a végeredménye. A rendezés mellett a forgatókönyvírásból, a vágásból, a díszlettervezésből, a zeneszerzésből, valamint a produceri munkából is kivette a részét. Az alkotói munkát nehezítette, hogy gyártás közben elfogyott a pénze. Az alkotó csak francia és belga támogatással tudta a művét befejezni. Az Áradás nemrégiben, kisebb késéssel, hazánk mozijaiba is bemutatásra került, és az alkotást mi is megnéztük. Kíváncsiak voltunk, valóban rászolgált-e arra a sok díjra és pozitív kritikára, amivel az utóbbi hónapokban elhalmozták.
A történet egy olyan világban játszódik, ahol az emberek már eltűntek. Az erdős vidéken egykori jelenlétüket csak az üres házak, a gazzal benőtt szobrok és a gazdátlan csónakok hirdetik. Itt éli gondtalan mindennapjait egy fekete macska. Csakhogy a kicsiny állat világát elönti az árvíz. A macska egy elszabadult csónakra felkapaszkodva tud megmenekülni a vízbefulladástól. A csónakban azonban már utazik egy kapibara. Sőt, ahogy a vízi jármű átszeli az elárasztott erdőt, újabb túlélők csatlakoznak a kis társasághoz, egy gyűrűsfarkú maki, egy labrador és egy törött szárnyú kígyászkeselyű. Innentől kezdve ennek az öt merőben különböző állatnak együtt kell működnie, ha túl akarják élni a természeti csapást.
Az Áradás kuriózuma, hogy a fent ismertetett történetet az alkotók pusztán a vizualitás eszközeivel mesélik el a nézőknek. A filmben szereplő állatok ugyanis, ellentétben az animációs filmek többségével, nem beszélnek. Főhőseink csak fajuknak megfelelő hangokkal és gesztusokkal kommunikálnak egymással. Szerencsére az állatok közötti interakció olyan jól van ábrázolva, hogy a nézők pontosan értik, miről is diskurálnak a szereplők. Sőt az öt állat mindegyike, dialógusmentességtől függetlenül, saját tulajdonságokkal rendelkező, komplex karakter, aki egy meghatározott fejlődési íven megy keresztül.
Az állatok egyébként megfeleltethetőek egy-egy embertípusnak. A főszereplő fekete macska például az introvertált személyiségjegyek hordozója, aki kerüli a társaságot, igyekszik egyedül megoldani a feladatokat. Természetesen a labrador a macska személyiségének ellentét képviseli, társaságkereső, mindenkivel barátságos, pajkos és kíváncsi. A gyűrűsfarkú maki pedig, aki az özönvíz idején is különböző kacatok gyűjtésével van elfoglalva, az anyagi javakat hajszoló modern ember megtestesítője. Így a néző is könnyen azonosulhat a film hőseivel. Nem mellesleg a természeti katasztrófa sújtotta környezetben a megismert állatok folyamatos életveszélynek vannak kitéve. A remek karakterábrázolásoknak köszönhetően a néző egyszer csak azon kapja magát, hogy a vízben fuldokló macskáért vagy éppen a fajtársával küzdő kígyászkeselyűért ugyanúgy izgul, mint játékfilmben az emberek alakította főszereplőkért. Ez pedig azt eredményezi, hogy a dialógusmentesség ellenére a 85 percnyi játékidő a nézőt végig leköti.
A párbeszédek hiánya egyébként nem véletlen a filmben. Az alkotók azt akarják, hogy a nézők ne a dialógusokra figyeljenek, ne feliratokat olvassanak, hanem teljes egészében a látványt csodálják. A látvány pedig valóban szemkápráztató. A letűnt civilizáció grandiózus szobrait, romvárosait, az érintetlen természetet, a háborgó tengert bemutató képsorok már-már festményszerűek. Kis túlzással e képkockák mindegyike önálló művészeti alkotás. A vizuális élményt tovább fokozza Gints Zilbalodis és Rihard Zaļupe a látványhoz hasonlóan gyönyörű zenei aláfestése.
Képi értékein túl az Áradás azonban sokkal több pusztán látványorgiánál. Gints Zilbalodis kezében a vizualitás csak remek eszköz arra, hogy elgondolkodtasson bennünket olyan nagy kérdésekről, mint amilyenek az élet értelme, a sors körforgása, az emberi kapcsolatok természete, az elmúlás és a halál elfogadása. A főhősök, akik egy csónakba zárva szelik át ezt a szép, ám életveszélyes világot, egyetemes értékeket közvetítenek felénk. Érdemes külön kiemelni a törött szárnyú kígyászölyvöt, akit azért ér kiközösítés és retorzió, mert segít az elesetten, a nála gyengébben, vagyis a fekete macskán. És bár nagy árat fizet kiállásáért, végül mégis megdicsőülésben lesz része. Az öt állat együtt arra tanít bennünket, hogy egy természeti katasztrófát csak akkor élhetünk túl, ha félretesszük önös érdekeinket, alkalmazkodunk a másikhoz, és megpróbálunk együttműködni sorstársainkkal. Így a katasztrófa elmúltával a legnagyobb jutalomban részesülünk: olyan barátokra teszünk szert, akikre mindig számíthatunk. A világ egymással torzsalkodó nemzeteinek, amelyek mindegyikét egyaránt sújt a globális felmelegedés, talán ezt kéne megtanulniuk.
Összegezve elmondható, hogy az Áradás az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb mozis élménye, amelyet minden filmkedvelőnek látnia kell. A hanghatásokat leszámítva pusztán szemkápráztató látvánnyal mesél el egy különleges történetet, jár körül összetett és aktuális témákat és vonultat fel érthető, összetett karaktereket. A stáblista legördülése után még napokig gondolkodhatunk az animációs film szimbolikáján, rejtett mondanivalóin. Ez óriási teljesítmény, különösen manapság, amikor nagy költségvetésű élőszereplős filmek tucatjai a hagyományos filmes eszközökkel sem képesek ilyen hatást elérni. Nem véletlen hát a díjeső és a sok dicsérő kritika. Csak remélni tudjuk, hogy látunk még az Áradáshoz hasonló alkotásokat, mert ezekért érdemes moziba járni.
