2024. június 13., csütörtök
KRITIKA

Felforgató társadalomkritika

Mladen Đorđević: Radnička klasa ide u pakao

A maga provokatív módján a mai szerb társadalom pontos szociológiai látleletét tárja elénk Mladen Đorđević Radnička klasa ide u pakao, avagy A munkásosztály a pokolba megy című játékfilmje.

Egy meg nem nevezett, a hősök akcentusából és dialektusából ítélve, dél-szerbiai kistelepülésen egykor sikeresen működött egy gigantikus állami vállalat – Prvi maj-nak hívják, a valóságban a névvel összenőtt Pirot helységnév a filmben nem említődik. A gyár sok helybelit foglalkoztatott, az évek során azonban elvesztette értékét, vagy éppen tudatosan elértéktelenítették. Öt évvel a cselekmény kezdete előtt egy üzemi tűzesetben kilenc dolgozó életét vesztette, az ügynek azóta sincsenek felelősei. A média közlése szerint négy év után újrakezdik az ügyben folytatott eljárást, minden jel arra mutat, hogy a hatóságok részéről az eset eltussolása a cél.

Közben a helyi kiskirály – vagy ahogyan azt felénk szépen mondják: kétes múltú üzletember, aki a kilencvenes években háborús nyerészkedéssel foglalkozott, de mára már minden üzletét legalizálta – aprópénzért megszerezte a gyárépületet, ahol szemétégetőt akar nyitni, miért másért, mint hogy munkát adjon a helyi lakosságnak. A képsorokból egyértelműen kiderül, hogy az illető és hasonszőrű pajtásai, karöltve a befolyásos polgármesterrel és az egyház helyi képviselőjével, mindent a markukban tartanak. Találó a tévéhíradókból ismert kép: a politikus által tartott lapát betont felszentelő pap, aki egyébként az első sorban biztosít helyet misén a politikusoknak és az üzletembereknek, mert arra vágyik, hogy a helyi templomba bevezessék a padlófűtést.

Egy csapat (egykori) dolgozó tiltakozik még időnként a helyzet ellen, a tűzben a férjét elvesztő Ceca vezetésével rendszeresen összeülnek gyűlésezni, a többségük azonban igazából már feladta a reményt, inkább bambán ül a tévé előtt és a valóságshow-ban bohóckodó celebeket bámulja. A változás reményét a Belgrádból váratlanul hazaérkező Mija hozza meg a számukra, aki a korábbi gyárvezetésnek volt a tagja és állítólagos sikkasztás miatt lecsukták. A tarot-jóslásban és egyéb obskúrus műveletekben otthonosan mozgó férfit szektásként emlegetik, bár ő azt állítja magáról, hogy csak úgynevezett csoportterápiákon vett részt. A többiek kezdeményezésére a segítségével halottidézésbe kezdenek. Gyorsan kiderül, hogy az illető sátánimádó, ami különösebben nem zavarja a többséget. A hit abban, hogy valaki vagy valami segítségükre lehet az igazságosságért folytatott küzdelmükben – ha már az igazságszolgáltatás, az állam és az egyház elfordultak tőlük –, erőt nyújt az átvert dolgozóknak abban, hogy szembeszegüljenek a politikusi-mágnási-alvilági erőkkel. Vagy legalábbis azt hisszük.

A munkásjogokról mindig időszerű beszélni, bár azt hiszem, hogy a rablóprivatizáció során kisemmizett és egyes magáncégeknél megalázó körülmények között dolgozó munkássereg szívesebben venné, ha a fecsegés helyett mihamarább áttérnénk a tettek mezejére. A pornóbanda élete és halála (Život i smrt porno bande) című polgárpukkasztó művészhorror rendezője legújabb alkotásában az okkult tudományokban jártas szerzet révén ezt látszólag lehetővé is teszi a számukra, még ha gyorsan ki is derül, hogy az utat mutató jövevényt a szamaritánus segítségnyújtás helyett sokkal inkább az anyagi haszonszerzés motiválja, ahogyan a magányos Ceca elcsábítása és kiokosítása is ugyanezt a célt szolgálja.

Ezt a mozzanatot nyugodtan nevezhetjük rendezői fricskának, amiből több is van. A másik kétségtelenül a közeli erdőkben kószáló ismeretlen vénember feltűnése a településen. Az öreg titokzatossága arra kényszeríti a helybelieket, hogy egy röpke időre kezet fogjanak vele, nyilván úgy vélik, a tőle származó energia a javukra válhat. A helyi kocsmáros rögtön felismeri a jelenségben a bizniszlehetőséget, merthogy az emberek annyira áhítják a reményt, hogy fizetni is hajlandóak egy kézfogásért. A dolgozók az aggastyán feltűnését jelként fogják fel, az általuk „meghívott” messiásként üdvözlik az öregembert, aki segíteni fogja őket az igazságért folytatott küzdelmükben. Nem kis szerzői fricska, hogy a munkások még a patással is szövetkeznének a jelenlegi „uralkodó réteg” ellen. A végső leszámolásban fontos szerep jut egy néma lánynak, aki azóta nem beszél, hogy az édesanyja megégett a tűzben. A vele történtek egyféle katalizátorként indítják el a vágyott katarzishoz vezető lavinát a film fináléjában, még ha végül – érdeklődés híján – a katarzis elmarad. Ami a következő fricska.

Az izgalmas cselekményen túl egyaránt magával ragadó a film hangulata és képi világa. Különösen izgalmas a lepukkant város és a politikusi-üzleti világ ízléstelen bulijainak a megjelenítése. A városi díszlet csúcspontja a kocsma a szokásos „ikonográfiával”: egyenruhás bajtársakról készült fénykép a falon, népviseletben guzlicázó férfiak, miniszoknyás lánykák, kocogó biliárdgolyók, gyanús képű manusok, a söntésnél javaival kérkedő gastarbeiter. A filmben a legapróbb gesztusokból és megjegyzésekből is kiérződik napjaink valósága, ami erősen időszerűvé teszi a művet. Nem utolsósorban remek döntés a maguk módján egytől egyig sérült hősöket alakító színészek kiválasztása és játéka. Mindenekelőtt Tamara Krcunović a gyermektelenségétől szenvedő Ceca szerepében, aztán az ékesszóló csalót játszó Leon Lunčev, majd Mirsad Tuka, aki a fiával kibékülni vágyó guzlicázó férfit testesíti meg, továbbá a Pacov becenevű, a felesége folyamatos megalázásától szenvedő szerencsétlent alakító Ivan Đorđević, nem mellesleg Krizsán Szilvia egy családon belüli erőszak áldozatának a szerepében, akárcsak Momo Pićurić, aki hátborzongató megjelenésével hitelesen kelti életre a misztikus öreget.

Az alaphelyzetből kifolyólag egy bosszúfilm lehetősége villan fel előttünk, Mladen Đorđević azonban ehelyett, saját habitusához hűen, egy senkit sem kímélő kegyetlen filmet készített. Nem kíméli a hatalmat és a hatalmaskodókat. Nem kíméli az önös anyagi érdekből a népet mindenféle ostobaságokkal hülyítőket. Végezetül pedig nem kíméli magát a népet, amely bár néha meg tud lepni, ahelyett, hogy felelősséget vállalna a saját sorsáért, rendszerint a kisebb ellenállás útját választja, amikor pedig a körülmények folytán némi hatalomra tesz szert, kimutatja foga fehérjét és maga is hatalmaskodni akar. Könyörtelen, kijózanító és felforgató film.