2024. június 14., péntek
KOMMENTÁR

Nagyvonalú kívánságkút

Együttműködési hajlandóságát és kompromisszumkészségét igyekezett az elmúlt hetekben bizonyítani a hatalom, próbára téve ezzel az ellenzéket, és szembesítve az időtlen intelemmel, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még megkapod, hiszen a vágyott „javakkal” élni is tudni kell, illetve adott esetben megmagyarázni az eredményes politikai tevékenység maximalizálását elváró választópolgároknak, hogy miért éppen azt kívánták, amit. Pénteki ülésén a köztársasági parlament módosította a választói névjegyzékről szóló törvényt és megteremtette annak a lehetőségét, hogy azok, akik a június 2-ai helyhatósági választások napjától visszaszámított 11 hónapban egyik helyi önkormányzatból a másikba költöztek, ne az új, hanem a korábbi lakóhelyük szerinti önkormányzatban szavazhassanak. Az ellenzék a törvénymódosítástól a szavazók választási manipuláció céljából való migrációjának az ellehetetlenítését reméli.

A hatalom az ellenzék javaslatára tűzte napirendre az említett törvénymódosítást, így a választópolgárok – mindenekelőtt „sajátjaik”, vagy az esetek többségében rájuk szavazók –, valamint a nemzetközi közösség vonatkozásában egyaránt többszörös győzelmet könyvelhet el, az inkluzivitás, a nyitottság, a jóindulatúság és a demokratikus értékek iránti elkötelezettség szavakat-szókapcsolatokat emlegetve saját magatartásával kapcsolatban. Az ellenzéki javaslat elfogadásából a hatalom fáradtságot nem ismerve próbál népszerűségi tőkét kovácsolni a legnézettebb tévéműsorokban és a legolvasottabb napilapokban, ami miatt senki nem törhet pálcát felettük, hiszen a politika nem más, mint marketing.

A hatalom értelemszerűen az egyéb ellenzéki követelések teljesítését is szüntelenül hangsúlyozza: azokban a helyi önkormányzatokban, ahol tavaly december 17-én nem tartottak választást, most ugyanakkor szervezik meg azokat, mint Belgrádban, azaz június 2-án; a Szerbiai Képviselőházban megalakult a választási feltételek jobbá tételével felhatalmazott munkacsoport, ennek elnöke Nemanja Nenadić, a Transzparens Szerbia civil szervezet programigazgatója; a Belügyminisztériumban szintén megalakították a választási feltételek javításával foglalkozó munkacsoportot.

A folyamatokat kritikusan elemzőkre nem hatott a meglepetés erejével, hogy a meghökkentő hatalmi nyitottság ellenére közel sem tűnnek ideálisnak a választási feltételek. Elsősorban a nagyobb városokban adott hangot nemtetszésének az ellenzék amiatt, hogy a hitelesítési felhatalmazással rendelkező tisztviselőkre való nyomásgyakorlással próbálják ellehetetleníteni a listaállítást, vagyis megmutatkozott, egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet volt elutasítani a helyhatósági választások vonatkozásában az év elején emlegetett korábbi – vagy az ezt követően emlegetett későbbi – időpontot. Míg az április 28-ai választásokat az ünnepek közelsége, illetve a sokak számára hosszú hétvége miatt utasította el az ellenzék, a közelmúltban azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy az ünnepnapok a listaállítást nehezítették meg, vagy lehetetlenítették el, ugyanakkor a vádolt rezsim észszerűnek tűnő érveket felsorakoztatva magyarázhatja, hogy a hitelesítők vonatkozásában nem a hatalmi párt nyomásgyakorlása miatt merülnek fel nehézségek, hanem az ünnepnapok miatt. Panasz azzal kapcsolatban is elhangzott, hogy a helyi választási bizottságok több helyen is visszautasították az ellenzéki jelöltlisták kihirdetését. Mindennek okán Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke a kihirdetett ellenzéki listák visszavonására, azaz a választási bojkott kiterjesztésére szólította fel a különböző politikai tömörüléseket, feltehetőleg beleértve ebbe saját pártja helyi vezetőit is.

A választásokat néhol bojkottáló, néhol azokon résztvevő tömörülések legnagyobb ellensége az alacsony részvételi arány lehet, ezzel összefüggésben pedig a médiaszíntéren jellemző helyzet, valamint az idő. A kampánycsendig hátralevő két hétben az eddig elsősorban a „legyen általános bojkott, vagy sem?” kérdésre összpontosító, és ezzel kapcsolatban gyakran kommunikációs zűrzavart előidéző tömörüléseknek érdemi kampányt kellene lefolytatniuk, ennek keretében eljuttatva saját választási üzenetüket a szavazópolgárokhoz, valamint tudatosítani az emberekben, hogy hol, melyik önkormányzatban pontosan melyik tömörülés és kivel koalícióban vesz részt a választásokon – ez utóbbi részlet nyomon követésével még azoknak is nehézségeik vannak, akiket egyebek mellett a politikai folyamatok elemzéséért fizetnek. Ismét elmulasztották a médiát a méltányos választási feltételekért való küzdelem fókuszába helyezni, noha feltehetőleg egyáltalán nem véletlen, hogy például a szerbiai alkotmány is a politikai jogok csoportjában, egymást követő szakaszokban taglalja a médiaszabadsággal, továbbá a tájékoztatáshoz való joggal, valamint választói joggal kapcsolatos garanciákat. Noha a választók „importja”, vagy országon belüli migrációja minden kétséget kizáróan elutasítandó választási manipuláció, a tavaly decemberi választásokat követően ezzel kapcsolatban közzétett kimutatások arra utalnak, hogy az említett jelenség kevésbé befolyásol(hat)ja a választások eredményét, mint a tényeket elferdítő, vagy egyoldalúan tájékoztató média. Az ellenzéki összefogás felbomlása és a politikai marketing, illetve az eredménymaximalizálás szempontjából nem célravezető kommunikáció ismét csak egy személynek kedvez, annak, aki egyik helyi önkormányzatban sem jelölt, de mégis ott van a hatalmi koalíció minden egyes óriásplakátján, míg neve a jelöltlistáikat fémjelezi. Feltehetőleg ezért hiszik a mainstream médiából tájékozódó átlagpolgárok azt, hogy június 2-án Aleksandar Vučić államelnökre szavazhatnak – legalábbis erre utalnak a szélesebb közösség számára nem elérhető médiaházak tudósításai.
 

Nyitókép: Sándor Zoltán felvétele