2024. május 8., szerda

MagyarZó Pistike messéi

Írja: Sándor Zoltán

A múlt szombaton a zősök egy nagy tál pattogatott kukoricával letelepedtek a tévé elé, és izgatottan nézték végig a Vučko fennkölt beszámolóját nagyszabású fejlesztési terveiről, amelynek a megvalósításával, ha jól értem, 2027-ig az országban minden annyira zuper lesz, hogy tejben-vajban fog fürödni mindenki. Bevallom, egy idő után kissé eluntam az egészet, vettem egy marék kokicát, elvonultam a szobámba és fellapoztam inkább a kedvenc messéskönyvemet. Az eseményt aztán még napokig boncolgatták a zősök.

– Hallod, Tegyula – ötletele a muter –, nekünk is lépést kellene tartanunk a fejlődéssel, a megadott időpontig le kellene cserélni a tetőt, meg bemeszelni az egész házat kívül-belül, és új konyhabútort sem ártana addig csináltatni, hogy ne maradjunk le. Az lenne a mi ugrásunk a jövőbe!

– Lassan a testtel, Tematild! – óvatoskoda atata. – Előbb ugrani kell, és csak azután szabad azt mondani, hogy Hopp! És az sem mindegy, hol és hogyan ugrabugrálsz, mert ha nem vigyázol, könnyen megtörténhet, hogy a vágyott magasság helyett ugrás után a szakadékba pottyansz.

– Jaj, milyen borúlátó vagy, Tegyula – perlekede az öreglány –, úgy le tudod lombozni az ember lelkesedését egy kis izgi felújításoktól!

– Akkor ez az érzés kölcsönös, Tematild – állapítá meg a fater –, mert nekem viszont a tetőcsere, a konyhafelújítás és különösen a meszelés gondolatától illan el az összes kedvem az égvilágon mindentől. Ha ilyenekről hallok, legszívesebben világgá mennék!

– Én meg szeretek ábrándozgatni meg tervezgetni – közlé amama. – Legalább addig sem kell foglalkoznom az épp aktuális gondokkal!

– Most, hogy ezt mondod – vakará meg a fejét az öreg –, már kezdem kapiskálni, miért is közvetítette élőben 48 tévécsatorna az ismertetett gigaterveket.

– Azt sem tudtam, hogy ennyi tévéadó létezik felénk! – hüledeze a muter.

– Erről a többéves tervezgetésről meg a régi idők jutnak eszembe – spekulála atata.

– Ez akkor azt is jelenti, hogy lesznek majd újabb zuper feltételekkel felvett hitelek? – veté fel a millió dináros kérdést az öreglány.

No de ha már a millióknál és a régi időknél tartunk, a héten egy másik esemény is kiváló lehetőségként szolgált a zősöknek a nosztalgiázásra. Megemlékeztek arról, hogy a napokban múlt kerek harminc esztendeje, hogy bizonyos Avram bátya megszüntette milliárdos státuszukat! Mert odáig egytől egyig mindenki az volt az országban, még ha a sok-sok pénzéből alig futotta neki egy tisztességes kajára. Ahogy kivettem a sztorizgatásaikból, valami tripper vagy hipper infláció tombolt ugyanis, annyi nullás volt egy-egy pénzen, hogy ha most nekem lenne egy olyanom, ami érvényes, azon nyomban otthagynám a napról napra egyre veszélyesebb sulit, és felcsapnék szobába zárkózott influenszernek! És amíg én azon tűnődtem, mi mindent tudnék nap mint nap kiokoskodni, valódi forgószélként betoppant a zomzéd, és megzavart álmodozásomban.

– Mit szólnak ahhoz, hogy a sorkatonaság után a lítium is újra napirendre került?! – kérdé felpaprikázva a Zacsek.

– Igazából soha nem is vették le onnan – válaszola higgadtan a fater –, csak, ahogyan Kormányos Anna fogalmazott, a projektumot „szüneteltették”.

– A Vučko azt nyilatkozta a napokban, hogy „a lítium a mi kincsünk, a fehér aranyunk” – részleteze a Zacsek. – És azt is mondta, hogy ami őt illeti, már holnap bányászhatnák!

– Lehet, hogy ezzel üzenni akart a leendő kormánynak? – morfondíroza amama.

– Én úgy látom, hogy a lítium is olyan, mint sok minden más errefelé: kiváló indok a vitára – bölcselkede az öreg. – Az ország lakosságának fele született bányászként azonnal kapálna, az ő világukban nincs olyan környezetvédelmi szempont, amit ne lehetne pénzzel fölülírni. A lítiumból származó bevételtől azt remélik, hogy mindenkinek kacsalábon forgó villája lesz, szuperszonikus vonatok fognak száguldozni a zerb síneken, meg repülőautókkal fogunk kirándulgatni a zlatibori Disneylandbe! A másik fele ellenben kész ökoforradalmárként védeni a természeti környezetet!

– Az a jó, ha van még mit védeni – sóhajta a muter. – Ebben a fene nagy éghajlatváltozásban főleg a vizekre kellene jobban odafigyelnünk.

– A vízről jut eszembe – így a Zacsek –, a tudósok azzal ijesztgetnek, hogy a palackozott víz teli van nanoplasztikával, úgyhogy sokkal biztonságosabb a csapvizet inni!

– Nem tudom, mit szólnak ehhez a becskerekiek – csóválá a fejét atata –, akik immár kerek húsz éve kénytelenek palackozott vizet vásárolni, mert a városi csapvíz nem alkalmas a fogyasztásra!

– Gondoljatok csak bele – zsörtölőde az öreglány –, a zokosok húsz év alatt sem tudták megoldani a problémát, pedig micsoda elképzelésekkel rukkoltak olykor elő!

– Ezért vagyok én teli szkepszissel, amikor nagyszabású projekteket jelentenek be – nyugtázá a fater.

– Ha már a klímaváltozás került szóba – mondá a Zacsek –, amíg mi itt vacogunk, addig Ausztráliában szinte ötven Celsius-fok van, és erdőtüzek fenyegetnek.

– Azt olvastam, hogy ránk is extrém szárazságok várnak – újságolá megszeppenve amama –, már a közeljövőben az egész Balkán sivataggá változik.

– Ez akkor azt is jelenti – töprenge az öreg –, hogy tök hiába készül el a sok zuper autópálya meg gyorsvasút, félő, hogy Pistiék felnőttként kénytelenek lesznek majd tevegelni.

– Ezer szerencse, hogy kiváló kapcsolatot ápolunk arab testvéreinkkel, így remélhetőleg majd jutányos áron kaphatunk tőlük ebből a drága jószágból – csipkelőde a Zacsek.

– No de amíg a kenguruk földjén izzad a jónép, addig Ámerikában sarkköri hideg van – ecsetelé a muter –, nem ritkán mínusz harminc fok alá süllyed a hőmérő higanyszála.

– Uopste nem lennék meglepve – ragadtatá el magát atata –, ha egyszer csak bejelentenék, hogy az újvilágban tapasztalt időjárás valójában a Putykó hibrid háborúja a Nyugat ellen, s igazából a ruszki nagyfőnök zúdította a zorosz telet a jenkikre.

– Hallja, zomzéd, nem is annyira naiv az, amit mond – agyala a Zacsek –, az utóbbi időben több zakértő is kifejtette, hogy az elkövetkező években elkerülhetetlenné válik a NATO–orosz összecsapás, ami csakis világháborút jelenthet. Nyilván az sem véletlen, hogy a katonai szövetség héten kezdődött és májusig tartó hadgyakorlata a legkiterjedtebb ilyen megmozdulás a hidegháború óta, összesen 90 ezer katonát vontak be.

– A Trampli amcsi ex-főseriff kijelentette, hogy ő meg tudja akadályozni az újabb világégés kitörését! – lelkendeze az öreglány.

– Meg azt is mondta, hogy ha két évvel ezelőtt ő lett volna az ámerikai elnök, ki sem tör a zorosz–ukrán csihipuhi – fűzé hozzá a Zacsek –, aminek ő egyébként huszonnégy óra leforgása alatt véget tudna vetni.

– A Trampli most éppen kampányol – legyinte a fater –, és ilyenkor, tudjuk jól, egy politikus eget-szelet összehord, még a legnaivabbak sem veszik be ezeket a hetedhét országra szóló kinyilatkoztatásokat.

– Belegondolni is rossz, hogy nézne ki egy mai pusztítás Európa területén – borzonga bele amama.

– Einstein a következőt mondta egyszer – idézé az öreg –: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel.”

 

Pistike, a jövő felé tevegelő influenszer