2025. november 14., péntek

Vélemény

A világ legakaratosabb embere

„Dehogy merevít meg delelés / még romlatlan madár a májam / gyöngy még bennem az elrendelés / hogy a bolondok útját járjam / amíg a vérem kereke jár / a szél amíg számat csiszolja / lesz a veszett ügynek bolondja” – e sorokkal kezdődik Nagy László Elhúllt bolondok nyomán című verse, amelyet a ’70-es években írt Béres József agrármérnök, kutató, a Béres Csepp feltalálójának, kifejlesztőjének tiszteletére. Írásával a neves költő kiállt a hatalom által meghurcolt tudós mellett, akit perrel, börtönnel fenyegettek, ha nem hagyja abba gyógycseppje...

MagyarZó Pistike messéi

Amíg Európa számos országában a héten a járványügyi intézkedések és a bezártság ellen tiltakoztak, addig nálunk gőzerővel folytatódott a polgárok tömeges oltása.

Korunk egyik furcsa őrülete: a szelfi

Munkám során nem egyszer fordult már elő velem, hogy a készségesen nyilatkozó személy, aki fontos információt osztott meg, markáns véleményt mondott, vagy éppen egy érdekes történetet mesélt el, beszélgetésünket azzal zárta, hogy nem árulta el nevét, és ahhoz sem járul hozzá, hogy fénykép készüljön róla. Ez nemcsak kényes közéleti kérdés során esett meg, hanem olyankor is, amikor például egy kirándulás résztvevőit kérdeztem az élményeikről, vagy egy kiállítás látogatójától érdeklődtem arról, mi a véleménye a látott művekről.

Kívül pazar, belül rideg

Bánki Éva legutóbbi regénye egyszerre távolodik és közelít az életmű korábbi szakaszához képest. Elszakad a fantasy-trilógiát alkotó Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017), Összetört idő (2019) regényektől, miközben visszatér a 2005-ben megjelent, a fényűző Velencébe vezető Aranyhímzéshez.