Kő és Karancs, a két drávaszögi szomszéd falu a Báni-hegy lábánál – a Mons Aureusnál, ahogyan a latinok nevezték a „lágy hullámzású baranyai dombok” legmagasabbikát, az Aranyhegyet –, egymás közelségében élte meg a történelem évszázadait, a harangszó is áthallatszik egyik faluból a másikba. Rendjén van hát, hogy Lábadi Károly Kő és Karancs könyve című legújabb kötetében együtt tekintette át a szomszédos sorsközösségek életét.
2025. november 14., péntek
Vélemény
Helyszín: Olaszország. Cselekmény: internetes kihívás.
Alighogy kinyíltak a kertünkben a hóvirágok, máris megérkezett az újabb hideghullám. Azt mondják az időjósok, hogy a hétvégén irtó hideg lesz, és még jobban felerősödik a napokban is piszokul fújó szél.
Január vége felé a város utcáit járva piros színbe borulnak az üzletek kirakatai. Ilyenkor mindegyik a közelgő Valentin- vagy Bálint-napra, a szerelmesek ünnepére készül.
Újjáélesztené a 2015-ös atommegállapodást (JCPOA) Washington és Teherán, ámde megvárnák, hogy az első érdemi intézkedést a másik tegye meg. Sőt ezt feltételként is szabták.
Három lépés után máris megáll, szemügyre vesz mindent, aprólékosan, akár csak egy fűcsomót, hátha található rajta valami érdekes, esetleg asszociációk sorát indíthatja el; így halad tovább: bíbelődik, szöszmötöl. Vagy ahogyan Reményi József Tamás jegyzi meg találóan Tolnai költői programjáról a könyv utószavában: „kis semmiségekben fölmutatni a létezés gyönyörűségét és egyúttal rettenetét”.