2025. november 13., csütörtök

Vélemény

Legyőzni a kísértést

„Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: »Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.

Csipkerózsika, Bambi, Óz meg a többiek

Tavaly több fesztivál is elmaradt, némelyeket pedig a kontinuitás kedvéért megtartottak ugyan, de sokkal kisebb lendülettel. Ilyen volt Szabadkán a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál is, amelynek az előadásait részben élőben a helyszínen, részben felvételről tekinthettünk meg.

Egy dedikálás margójára

A gasztronómia szerelmesei számára valószínűleg nem ismeretlen Stevo Karapandža neve, aki a ’70-es és a ’80-as években a legnépszerűbb séf volt az akkori Jugoszláviában. A legtöbben nagyon jól emlékeznek A konyha nagymestereinek kis titkai (Male tajne velikih majstora kuhinje) elnevezésű főzőműsorára, amelynek az akkoriban szintén rendkívül közkedvelt műsorvezető, Oliver Mlakar volt a házigazdája.

Gyermekek Jézus közelében

„Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák. Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: »Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.