A tavasz sehogy nem akar beköszönteni. Hideg van, mégis a gazdák közül egyesek már megkezdték a munkálatokat, mások még várnak a szebb időre.
Vélemény
Anyai nagyapám ismert asztalos volt Kúlán. Olyannyira, hogy még úgy is megérkezett hozzá a postai levél, ha csak a nevét és a helyiségnevet írta rá a feladó.
A múlt héten a belgák munkahelyi reformja robbant be a köztudatba, majd nemsokára érkezett a hír: Szerbia sem maradt le, itt is kipróbálták már a világot hódító négynapos munkahetet. Kiderült ugyanis, hogy a ManpowerGroup cég még tavaly megkezdte annak a felmérését, hogy a csökkentett munkaórák hogyan hatnak a munkavállalókra, és hogyan a vállalat üzletelésére.
Ötven éve jelent meg minden idők talán legvitatottabb, legmegosztóbb, legmerészebb, ugyanakkor legstílusosabb és legkülönlegesebb filmalkotása, a Mechanikus narancs. A hatását nézve nem vitás, hogy erről a filmről csak legekben lehet beszélni, ha tetszik valakinek, ha nem.
Alain Badiou francia filozófus szerint mindenki drága biztosításokat köt mindenféle csalódás ellen. És valóban.
Gyermekkorom fényes emlékei közé tartoznak a vásárok, az utcánkhoz közeli színes kavalkád igazi eseménynek számított az óbecseiek életében is. Nem csillapodó lelkesedéssel olvastam hát Silling Léda kiváló néprajztudósunk Vajdasági vásárok és vásározók című, 2020-ban a Forum Könyvkiadó Intézet kiadásában megjelent kötetét.

