Vélemény

Jövő vasárnap választ Szerbia, és nyilván nem kevesen vannak, akik alaposan mérlegelve is nehezen döntik el, melyik pártra szavazzanak. Huszonöt éve tartó háborús majd gazdasági válsághelyzetben érthető ez, hiszen az üres ígéretekből mindenkinek elege van.

A kisebbségi sorsban élő nemzeti közösség olyan, mint az akácfa. Azt tartják, az akác szinte kiirthatatlan, a talajra hulló magok évtizedekig csírázóképesek maradnak, a legkisebb gyökérdarabkából is képesek erős, szívós fává terebélyesedni.

„Özönlöttek a népek haza, egy nagy birodalom fényesen csillogó hadseregének maradékai, hullámzottak és vonultak a népek keresztül és kasul a birodalmon, kereste mindenik a maga országát, ami nem volt már vagy még sehol, de a képzeletében egyre nőtt, növekedett, így történt aztán, hogy a Románok Ogyesszától a Tiszáig hitték a maguk országát, a szlovákok Pozsonytól Nagyváradig, a szerbek Ništől Bécsig, az osztrákok Passautól Brassóig, a németek Brüsszeltől Moszkváig – mi magyarok pedig azt gondoltuk, hogy nem akartunk bántani senkit, nem is gy...

Roppant hálátlan bármit is írni itt és most Ukrajnáról, amikor percről percre változik a helyzet. Ez nem egy totó vagy lottó, ahol tippelgetni kell(ene); sokkalta összetettebb és szövevényesebb a kép, mint azt a napi médiatudósítások kínálta látszat sejteni engedi.

Hozzávetőleg háromhavonta kapok a mobiltelefonomra egy hívást. Belgrádi körzetszámról.

Az utóbbi időben a Szerbiai Villanygazdaság mintha arra szakosította volna magát, hogy időnként megbotránkoztassa az embereket. A decemberi villanyszámlákkal kapcsolatos bonyodalmak és mellébeszélések még el sem csitultak, amikor a nagyjából 30 000 foglalkoztatottat számláló közvállalat szakszervezete bejelentette, hogyha nem kapják meg az általuk jogosnak nevezett, fejenkénti 50 000 dináros kamatmentes kölcsönt, sztrájkba lépnek.