Közeledik május elseje, a várva várt munkaszüneti nap. Az ezzel kapcsolatos kérdésünk az volt, hogy: Miként éli meg május 1-jét?
Vélemény
„Müszi! Köszi”, „...
Gyerekkoromtól rajongok a fecskékért. Talán ez volt az első madárfaj, amelynek a viselkedését alaposabban megfigyeltem.
A jó szónok egyebek mellett arról ismerszik meg, hogy mondanivalóját lényegre törően, tömören, frappánsan osztja meg közönségével. A szakirodalom szerint az ember 12 percen keresztül képes egy dologra koncentrálni.
Van már vagy harminc éve annak, amikor egy amerikai nagyvállalat magyar származású középvezetőjével készült interjút hallgattam, amelyben a hölgy arról beszélt: sokan irigylik, hogy milyen ragyogóan keres, ám ezért az álomfizetésért cserébe még a szülőszobában is felhívta a főnöke, hogy kikérje a tanácsát egy céges ügyben. A szerződésében benne szerepelt, hogy köteles a nap 24 órájában a cégvezetés rendelkezésére állni, ezért természetesen a szülőszobából is igyekezett telefonon megadni a főnöknek a szükséges adatokat.
Rekordnagyságúnak számító szavazattöbbséggel, 194 képviselői igennel választották meg a Köztársasági Képviselőház elnökének szerdán Maja Gojkovićot. Az elnöki szék elfoglalását követően és első nyilatkozataiban arról beszélt, hogy a képviselők egyenjogúságáért, a ház tekintélyének növeléséért száll majd síkra négyéves mandátuma idején.

