Először az al-Kaida terrorista szervezet lépett át egy olyan határt, amelyet addig még senki: emberei 2001. szeptember 11-én eltérített utasszállító repülőkkel New Yorkban nekicsapódtak a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak, amelyek kigyulladtak, majd leomlottak, több ezer ember halálát okozva.
Vélemény
A szeptember az általános iskolás diákok számára elsősorban öröm, hiszen találkoznak kis barátaikkal, új ismereteket szerezhetnek, új, színes könyvekből tanulhatnak, rajzolhatnak, játszhatnak. De t...
Már az is eleve megnyerő, ahogy Vathy Zsuzsa elbeszéli könyve születéstörténetét, azt, ahogy naplóírás helyett cédulaírásra adta a fejét. Írói programjává tette, hogy egy-egy különálló papírlapra leírja az adott napon megélt eseményeket, benyomásokat, emlékezéseit, töprengéseit, majd e lapokat, cédulákat fiókba rejti.
A pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló törvény részleteiben is szabályozza, hogy ki milyen esetben és milyen okból kifolyólag juthat hozzá a polgárok folyószámláival kapcsolatos adatokhoz. Azt ugyanis már eddig is tudtuk, hogy ha felmerül a bűncselekmény alapos gyanúja, a bíróság elrendelheti bármelyik banknak, hogy a nyomozószerveknek adja át az illető adatait.
Berecz András ének- és mesemondó vélekedése szerint: aki egy jó mesével találkozik, illő, hogy megemelje előtte a kalapját. Valahogy így van ez a versekkel is.
Megrázta a világot annak a szír kisfiúnak a fényképe, akinek a holttestét a múlt héten sodorta a partra a tenger Törökország egyik turistaparadicsomának a közelében. Kanadában élő hozzátartozóik sz...

